A testmozgás az idősebb nőket is védi a szívbetegségtől

Azok, akik évtizedeken át mozgásszegény életmódot folytatnak, bizonyára elfeledkeznek arról, hogy a fizikai aktivitás szorosan összefügg a szív-érrendszer egészségével. Mindezt két újabb tanulmány is bizonyítja, melyek kifejezetten az idősebb nők életmódjára fókuszálnak.

Kevesebb ülés, több mozgás!

A Circulation című szaklapban közzétett, idősebb hölgyek körében végzett kutatás megállapította, hogy ha napi egy órával csökkentették a pihenéssel, azaz ücsörgéssel töltött időt, az 26%-kal csökkentette a szívbetegségek kockázatát.

Megfigyelték, hogy a megkérdezettek a ténylegesnél jóval rövidebbnek ítélték a pihenéssel töltött időt. E tekintetben nagy segítséget jelentettek az okoseszközök, amelyek kiválóan alkalmasak az önmonitorozásra. Ez volt az első olyan tanulmány, melyben az ülő életmód (amit nevezhetünk pihenésnek is), önálló rizikófaktorként jelent meg az idős nők esetében.

A másik kutatásban, melyet a JAMA című szaklapban publikáltak, azt állapították meg, hogy azoknál, akik olyan könnyű mozgásokat végeztek, mint a séta vagy a kertészkedés, 42%-kal csökkent a szívinfarktus és a koszorúér-elzáródás rizikója a kevésbé aktív idős nőkhöz képest.

Hogyan védi a szív-érrendszert az életmód?

Rugalmasabbá teszi az ereket Az életkorral az artériák fala megvastagszik, rugalmatlanná válik, emiatt megnő a perifériás ellenállás, ami vérnyomás-emelkedéssel jár együtt. Éveink számával tehát sajnos nő a magasvérnyomás-betegség, s az ennek talaján kialakuló infarktus és stroke esélye is. A testedzés viszont növeli az erek rugalmasságáért felelős nitrogén-monoxid szintáz nevű enzim mennyiségét és aktivitását, így segít a vérnyomás normalizálásában.

Normalizálja a koleszterinszintet 40-50 éves kor felett általában nő a triglicerid és az LDL („káros”) koleszterinszint, de nem változik a HDL („jó”) koleszterin mennyisége. Rendszeres testmozgás hatására épp ellenkező változások következnek be: a triglicerid és az LDL szintje csökken, a HDL-é pedig nő.

Javítja a szív teljesítményét A szív nagysága nő, teljesítménye pedig romlik az életkorral, emiatt észlelhetünk kifulladást, „rendetlenkedő” szívverést, szédülést, gyengeséget. A testedzés hatására javul a szív funkciója , csökken a nyugalmi pulzus, és fizikai terhelés mellett is javulnak a vérnyomásértékek.

Az életmód is fontos!

A rendszeres testmozgás mellé csatlakozó egészségtudatos étrend és a mentális-pszichés fittség együttesen számos betegség rizikóját csökkenti, illetve elősegíti a belőlük való gyógyulást. Ilyenek többek között a szív-érrendszeri betegségek, a magas vérnyomás, a 2-es típusú cukorbetegség, a zsíranyagcsere zavarai és egyes daganatos betegségek.

A rendszeres testedzés ugyancsak csökkenti a demencia, az Alzheimer-kór kockázatát, illetve a szorongást és más hangulatzavart, segít a fogyásban, a normál testsúly megtartásában, a csontok egészségének megőrzésében, és a csoportban végzett mozgásnak komoly hatása van a lelkiállapotra és a szociális funkciókra is.

Dr. Vernes Réka
életmódorvos, sportorvos
kardiokozpont.hu

Share
 
   
Nyomtatóbarát verzió Ismerősnek ajánlom Híreink
Lapszemlére feliratkozás Hasznos linkek Orvost Keresek
Vissza Fel Kezdőlap Rólunk