Végre nyaralunk!
5 dolog, amit gyakran elrontunk!

Március közepe óta – a klímaváltozással összefüggő szélsőséges időjárási viszonyok közepette – átmenetileg már többször volt részünk nyárra emlékeztető melegben, de most már végre hivatalosan is itt a nyár, a szabadság, pihenés, nyaralás, kirándulás, fürdőzés, csodás napfény, s egyben a leégés, a hőguta, az elviselhetetlen kánikula időszaka is. Van tehát, aki alig várta, s van, aki már a végét várja.

Talán meglepő, de az ilyenkor közismerten szükséges: bőséges folyadékfogyasztás, déli napfényben a forróság kerülése, hűvösebb, árnyékos hely keresése mellett a megfelelő fényvédelem terén időnként figyelmetlenség vagy feledékenység miatt elkövetünk néhány hibát.

Bőrünk viszont nem felejt! Aki élete során többször leégett, annál a kedvezőtlen hatások összeadódnak és csak későbbi életkorban válnak láthatóvá. A korai ráncosodás, máj- és öregségi foltok, egyenetlen bőrszín, esetleg bőrdaganat kialakulását kockáztatjuk így.

1. Kifelejtünk néhány testrészt Valahová kevés naptej jut, vagy egyáltalán be sem kenjük. A fülcimpa, a lábfej, a kopaszodó vagy nagyon rövidre nyírt hajú férfiak fejbőre gyakran elfelejtett területnek számít. A mulasztás eredménye csak utólag, a nap végén látszik, a leégett és a fehéren maradt területek „mintázatán”.

2. Túl későn használjuk A napvédő krémeknek kb. fél órára van szükségük a védőhatás kialakításához. Ezért nem jó megoldás, ha valaki a strandra érkezve, a vízbe csobbanás előtt sietve elkeni magán a fényvédőt. A kenést a nap során többször kell ismételnünk a folyamatos fényvédő hatáshoz, ráadásul a krémet a ruházat, a törölköző, a víz és az izzadás is eltávolíthatja bőrünkről.

3. Csak a strandon kenjük magunkat Ne feledjük, fényvédelemre nemcsak a vízparton, hanem séta vagy kirándulás során is szükségünk van a napsütésben!

4. A faktorszám nem a bőrtípusunknak megfelelő Hatféle bőrtípus létezik, Európában a 2-es és 3-as a leggyakoribb. A 2-es világosabb bőrű, könnyen leég, a 3-as könnyebben barnul. 30-as faktorszám alatti fényvédő egyik bőrtípusnak sem javasolt, de világosabb bőrűek és gyerekek 50-est használjanak! Érdemes tudnunk, hogy az UVA-sugarak a ráncosodásért, a bőr öregedéséért, míg az UVB-sugarak a leégésért felelősek.

5. A naptejre bízunk mindent – Még bekenve se tartózkodjunk hosszasan 11–15 óra között a tűző napon! Szemünket védjük jó minőségű, UV-szűrős napszemüveggel, fejünket széles karimájú szalmakalappal. Különösen világos, érzékeny bőrűeknek javasolt az UV-szűrős ruházat viselése a vízparton és a szabadtéri programok során.

Dr. Vincze Ildikó
bőrgyógyász-kozmetológus főorvos
Anyajegyszűrő Központ

Share
 
   
Nyomtatóbarát verzió Ismerősnek ajánlom Híreink
Lapszemlére feliratkozás Hasznos linkek Orvost Keresek
Vissza Fel Kezdőlap Rólunk