HIRDETÉS

Váltson szerves kalciumra

Csontjai és szervezete is hálásak lesznek érte

A kalcium pótlás sokak számára elengedhetetlen. Mégis egyre többen aggódnak amiatt, hogy a kalcium lerakódik, és nem a megfelelő módon épül be. Valóban nem mindegy, milyen formában pótoljuk?

Az egészséges csontrendszer elengedhetetlen a jó tartáshoz, az erőhöz, az állóképességhez, de a csontok a belső szerveinket vagy bizonyos idegeket is védenek. Életünk során a csonttömegünk jelentősen változik: míg serdülőkorban a csontképző folyamatok vannak túlsúlyban, és nagyobb mennyiségű csont képződik, mint amennyi lebomlik, 30 éves kor felett már a csontbontás indul be, tehát a csontok bomlása gyorsabbá válik, mint az új csont képződése.

A csontok számára legfontosabb ásványi anyag a kalcium. Mégis Magyarországon a lakosság 70%-a a javasoltnál kevesebb kalciumot fogyaszt. Amikor a vérben a kalciumszint alacsony, a szervezet a csontokból vonja el a kalciumot, hogy az izmokat, idegeket és a szívet ellássa. Így az idő múlásával a kalcium elfogyhat a csontból. A pótlás ilyenkor elengedhetetlen.

Miért fontos a szerves forma?

Amikor kalciumot tartalmazó készítménnyel egészítjük ki étrendünket, nem a kalcium mennyiségét érdemes nézni, hanem a kalcium formáját, azaz hogy az adott készítmény jól hasznosuló, szerves kötésű formában tartalmazza-e a kalciumot. Mivel az emberi test szerves, szervesen kötött formában jól fel tudja venni az ásványi anyagokat is. Ilyen formában találhatók az ásványi anyagok a gyümölcsökben és a zöldségekben is.

Tudta?

A patikákban kapható kalcium készítmények nagy része kalcium-karbonátként tartalmazza a kalciumot. A kalcium-karbonát szervetlen vegyület, a köznyelvben vízkőként vagy krétaként ismert. Felszívódása függ a szervezet pH értékétől, és néhány embernél gyomor-bélrendszeri tüneteket és székrekedést is okozhat.

Fontos, hogy beépüljön, ne lerakódjon!

Mára már számos vizsgálat során és az EFSA (Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság) szakmai állásfoglalásaiban is megjelentek azok a következtetések, melyek egyes szerves kötésű vegyületformákat igazoltan jobb felszívódásúnak találtak, mint a szervetlen formákat. Mivel a szerves formák hasznosulása jellemzően jobb, így alacsonyabb mennyiség bevitelével is elérhető ugyanaz a hatás. Ez azért is fontos, mert a kor előrehaladtával a szervezet egyre kevésbé hatékonyan szívja fel a kalciumot.

Egy megdöbbentő vizsgálat

Hogy milyen megdöbbentő is lehet a különbség a szerves és szervetlen formák hasznosulása között, jól mutatja egy közelmúltban publikált tudományos kutatás. A vizsgálatban a magnézium különböző formáinak hasznosulásakor azt figyelték meg, hogy a szerves formában lévő (magnézium-citrát) hasznosul a legnagyobb mértékben. A vizsgálat viszont nem mutatott lényeges eltérést a placebo és a szervetlen magnézium hasznosulása között. Tehát nem lehetett kimutatni a szervetlen magnézium értékelhető hasznosulását a szervezetben.*

A szerves kötésű kalcium-citrát:

  • jól felszívódó és könnyen emészthető
  • a kedvező biohasznosulásnak köszönhetően kisebb dózis bevitelével is elérhető ugyanaz a hatás
  • felszívódása nem függ a szervezet PH értékétől
  • nem okoz gyomor-bélrendszeri tüneteket vagy székrekedést
  • a citrát forma savanyítja a vizeletet, így nem tudnak kiválni a kalciumkövek

Mire figyeljünk a választáskor?

Vásárláskor két dologra érdemes figyelnünk.

1. Az adott készítmény 100%-ban szerves formában tartalmazza a kalciumot, mert sok termék esetében csak dúsításként alkalmazzák. Így a kalcium nagy része továbbra is szervetlen formában található meg bennük.

2. A szervezet kiegyensúlyozott kalciumháztartásához és csont-anyagcseréjéhez olyan fontos vitaminokra is szükség van, mint a D3- és K2-vitamin, ásványi anyagok közül pedig nagyon fontos a cink és a mangán.

* Magnesium Research VOLUME 16, NUMÉRO 3, SEPTEMBER 2003 // Mg citrate found more bioavailable than other Mg preparations in a randomised, double-blind study (p.183-91) Ann F Walker, Georgios Marakis, Samantha Christie, Martyn Byng

Share
 
   
Nyomtatóbarát verzió Ismerősnek ajánlom Híreink
Lapszemlére feliratkozás Hasznos linkek Orvost Keresek
Vissza Fel Kezdőlap Rólunk