Gondolatok a fertőzések elleni védelem kapcsán

Ha végignézünk a történelmen, a legtöbb ember úgy halt meg, hogy nem a rák, nem a szívbetegség vagy más civilizációs kór lett a végzetük, hanem valamilyen kisebb-nagyobb sérülés okozta fertőzés. Megmarta őket egy vadállat, menekülés közben felhorzsolta egy szikla, felöklelte egy bika, meglőtték a csatában, munka közben összezúzta a kezüket egy gép még az ipari forradalom idején… Aztán jött egy fertőzés és elvitte őket.

Mindez megváltozott, mikor feltalálták az antibiotikumokat. Azok a fertőzések, amelyek korábban halálos ítélettel értek fel, hirtelen olyan betegségekké váltak, amelyekből napok alatt meg lehet gyógyulni. Ez maga volt a csoda, és mi azóta is ezeknek a csodagyógyszereknek az aranykorát éljük, mely egyre inkább a végéhez közeledik.

Emberek halnak meg fertőzések következtében egy olyan jelenség miatt, amit úgy hívnak, hogy antibiotikum-rezisztencia, melynek alapja a következő folyamat: a baktériumok úgy harcolnak egymással a forrásokért és a táplálékért, hogy halálos vegyületeket termelnek egymás ellen, a megtámadott baktériumok pedig védekező mechanizmusokat fejlesztenek ki az őket ért vegyi támadásokkal szemben. Az antibiotikumok gyártása azzal kezdődött, hogy ezeket a vegyületeket laboratóriumi vizsgálatnak vetették alá, és előállították belőlük a maguk verzióját, a baktériumok pedig annak rendje és módja szerint védekeztek ellene. (Az antibiotikumok ugyanis egyes baktériumok „vegyi fegyverei” más baktériumfajtákkal szemben, az ember csak felhasználja ezt a baktériumfegyvert.)

Aztán a következők történtek: a penicillint 1943-ban kezdték forgalmazni és 1945-ben már széles körű penicillin-rezisztenciát tapasztaltak. A vankomicint 1972-ben kezdték gyártani, a rezisztencia ellene 1988-ra alakult ki, az imipenemet 1985-től használják és 1998-ra alakult ki vele szemben a rezisztencia. A daptomicint, az egyik legújabb antibiotikumot, 2003-ban hozták forgalomba, és egy év alatt, azaz 2004-re már ki is alakult vele szemben a rezisztencia.

70 éve tart ez a versenyfutás, és egyre több olyan fertőzés van a világban, amely ellen a piacon elérhető több mint száz antibiotikum-típus közül talán kettő vagy egy vagy egy sem hatásos, és amelyik mégis hatásos, annak is veszélyes mellékhatásai lehetnek. Reménykedhetnénk abban, hogy csak elszórt esetekről van szó, de a számok nem ezt igazolják. A brit kormány nemrégiben elindított egy projektet a mikrobákkal szembeni rezisztenciák feltérképezésére, becsléseik szerint jelenleg világszerte évente mintegy 700 ezer ember halálát okozzák a gyógyszer-rezisztens bakteriális fertőzések.

Gondolhatnánk, hogy ezek az emberek vagy egy kórház intenzív osztályán fertőződtek meg vagy egy otthonban, ahol életük utolsó szakaszában ápolták őket, vagyis tőlünk távoli emberekről és olyan élethelyzetekről lehet szó, melyekkel nehezen tudunk azonosulni.

Az antibiotikumok valójában a modern élet minden szegmensében fontos szerepet játszanak. Fontos védelmet jelentenek azok számára, akiknek valamilyen okból meggyengült az immunrendszerük, például rákosak, AIDS-esek, szervátültetésen estek át vagy esetleg koraszülöttek.

Elengedhetetlenül szükség van az antibiotikumokra idegen testek, például stentek beültetésekor infarktus és stroke esetén, a cukorbetegek inzulin pumpái vagy művese kezelések, illetve végtag protézisek esetében is.

Sok műtét előtt adnak a betegnek megelőzés céljából antibiotikumot. E nélkül nem végezhetnének például szívműtétet, prosztatabiopsziát vagy császármetszést.

Régen egy egyszerű bőrfertőzés halállal vagy amputációval is végződhetett. Antibiotikumok nélkül hogyan érezhetnénk ma biztonságban magunkat a hétköznapok során, ha arra gondolnánk, hogy a legkisebb sérülés is megölhet. Vajon ki merne elindulni motorozni vagy sítalpakon száguldozni a hegyekben, létrára mászni vagy engednénk-e a gyerekeket biciklizni, görkorcsolyázni?

Napjaink viszonylagos biztonsága közepette azonban ész nélkül pazaroljuk az antibiotikumokat. A penicillint 1950-ig recept nélkül árusították, és a harmadik világ sok országában ez ma is így van. Az USA kórházaiban beszedett antibiotikumok 50%-a fölösleges, az orvosi rendelőkben felírt antibiotikumok 45%-a indokolatlan és semmit nem segít.

A Föld sok országában a húsállatokat egész életükben antibiotikumokkal etetik, nem azért, hogy meggyógyítsák őket, hanem hogy gyorsabban hízzanak, és megvédjék őket a mostoha tartásuk körülményei által kiváltott betegségektől. Az USA-ban az összes eladott antibiotikum 80%-át a farmokon élő állatokkal etetik meg, ezzel rezisztens baktériumtörzseket hozva létre, amelyek aztán bekerülnek a vízbe, a szállóporba és az állatok húsába.

A gyümölcstermesztésben is sok antibiotikumot használnak, hogy megvédjék az almát, a barackot és a citrusféléket a különböző betegségektől. És mivel a baktériumok átadják egymásnak a DNS-üket, ha egyszer valahol már kialakult a rezisztencia, nem tudjuk megakadályozni, hogy máshol is elterjedjen.

Alexander Fleming, a penicillin feltalálója, a munkásságáért kapot Nobel-díj átvétele után egy interjúban mondta: „Aki meggondolatlanul penicillinkezelést javasol valakinek, erkölcsileg felelős annak az embernek a haláláért, aki belehal egy fertőzésbe, melyet egy penicillin-rezisztens baktériumtörzs okozott”. Majd hozzátette: „Remélem, ezt el fogjuk tudni kerülni”.

Sajnos ez nem sikerült az emberiségnek. Az evolúció ez esetben is győz: a baktériumok minden 20 percben létrehoznak egy új generációt. A gyógyszeriparnak kb. 10 évébe telik egy új gyógyszer kifejlesztése. Ahányszor csak beveszünk egy antibiotikumot, a baktériumoknak óriási esélyt adunk rá, hogy feltörjék az ellenük bevetett szer védelmi kódját. Még soha nem fordult elő, hogy a baktériumok ne győztek volna egy gyógyszer ellen.

Ez egyenlőtlen küzdelem, de mi azért változtathatunk az eredményén. Az antibiotikum-rezisztencia egy kényelmes, rossz szokás következménye. Bár nehéz szokásainkon változtatni, de társadalmi szinten erre a múltban már többször is képesek voltunk: régen az emberek az utcán dobták el a szemetet, nem használtak biztonsági övet az autóban, és gátlástalanul dohányoztak mindenhol. Ezeket ma már nem csináljuk, mert tudjuk, hogy ártalmasak és költségesek is. Megváltoztattuk tehát a társadalmi normákat, ami az antibiotikum-használat esetében sem lehetetlen. Környezetvédelem terén tett apró lépéseinkből ismerjük, milyen érzés a jövőnk érdekében tanúsított mértékletesség, ésszerűség, tudatosság.

A fertőzések elleni védelem terén sok esetben alkalmazhatjuk a széles választékban rendelkezésünkre álló természetes alternatívákat mind a megelőzés, mind a terápia területén.

Forrás: Maryn McKenna: What do we do when antibiotics don't work any more? – Fordította: Czárán Judit, a teljes cikk a tenyek-tevhitek.hu oldalon olvasható.

Share
 
   
Nyomtatóbarát verzió Ismerősnek ajánlom Híreink
Lapszemlére feliratkozás Hasznos linkek Orvost Keresek
Vissza Fel Kezdőlap Rólunk