Szellemi fáradtság, kimerültség, „burnout”

Év vége felé sokan tapasztalják, hogy erejük végén járnak, mind fizikailag, mind lelkileg, szellemileg túlterhelték magukat. Ilyenkor a hosszú távú megoldást csak az életmódbeli változtatások jelenthetik.

Az ördögi kör megszakítható! Azt gondolhatnánk, hogy csak az utóbbi években pörgött fel túlságosan az életünk, holott a burnout (kiégés) szindrómát már közel negyven éve leírta Herbert Freudenberger. Az ő megfogalmazása szerint „a burnout-szindróma krónikus, emocionális megterhelések, stresszek nyomán fellépő fizikai, emocionális, mentális kimerülés állapota, amely a reménytelenség és inkompetencia érzésével, célok és ideálok elvesztésével jár, s melyet a saját személyre, munkára, illetve másokra vonatkozó negatív attitűdök jellemeznek”. Teljesen nyilvánvaló, hogy a kiégett ember nem képes fenntartani azt a fajta mentális jólétet és lelki egészséget, amely a sikeres munka elengedhetetlen feltétele. Amikor tehát felüti a fejét a megfelelni képtelenség érzése, és erősödik a stressznyomás, idejekorán érdemes belekezdeni egy megreformált életstílus kialakításába és gyors segítséget kérni a kezdő lendülethez.

Az első lépés, hogy felismerjük magunkon a kiégés jeleit. Ha azt tapasztaljuk, hogy szinte folyton kimerültek vagyunk, koncentrációs- és alvászavaraink vannak, kedvetlennek, üresnek érezzük magunkat, szorongunk, gyorsan elfogy a türelmünk, esetleg testi tünetekkel (fejfájással, emésztési zavarokkal, heves szívdobogással, mellkasi szorítással, verítékezéssel) is küzdünk, mindenképpen kérjünk segítséget!

Ilyenkor többféle alternatív stresszoldó módszert érdemes kipróbálni. Az autogén tréning és a relaxáció mindenképpen hasznos, de fordulhatunk akár egy coach-hoz is, aki segíthet önmagunk hatékony menedzselésében, gyengéink, erősségeink feltárásban. Ha úgy érezzük, hogy a kiégés oka mélyebben gyökerezik, érdemes pszichoterapeutát keresnünk. Beválhatnak egyes homeopátiás szerek és gyógynövények is, például citromfű, orbáncfű, levendula, hársfa, ginzeng, maca, ashwaganda.

Tartós megoldást az életmódváltás jelenthet, amelynek része a kiegyensúlyozott táplálkozás és a rendszeres fizikai aktivitás. Tény, hogy nem könnyű belekezdeni a mozgásba, de ma már minden szakember egyetért abban, hogy a megfelelően összeállított életmódprogram orvosolja többek közt a derékfájdalmakat, a fejfájást, a magas vérnyomást, az érelmeszesedést, a cukorbetegséget, csökkenti a vér koleszterin- és triglicerid szintjét és a túlsúlyt.

Ráadásul a relaxáló wellness nemcsak a méregtelenítés, de a stresszoldás egyik leghatékonyabb eszköze is lehet.

A kimerültség kezelésében és a megelőzésben is sokat segíthet a célzott nagy dózisú vitaminkúra. Ez megadhatja akár a kezdő lökést is egy nagyobb életmódváltáshoz.

Egyes vitaminok, ásványok és nyomelemek ugyanis nagyon fontos szerepet töltenek be a sejtek energiatermelésében, illetve a boldogsághormon (szerotonin) és az alvást segítő melatonin termelésében is.

Ezek hiánya – például helytelen étkezés, rossz emésztés, stressz okozta nagyobb elhasználódás, élvezeti szerek miatti veszteség révén – rontja a szerotonin- és melatonintermelést, elősegíti egyes idegkárosító anyagok termelődését, rontja a hormonegyensúlyt.

Legyünk azonban türelmesek: a vitális anyagok lecsökkent szintjének normalizálása szájon át szedett vitaminokkal – különösen rossz emésztés esetén – gyakran 6-12 hetet is igénybe vehet, mire teljesen regenerálódunk, s újra a régiek leszünk. A sikeres kúrához tehát kitartásra van szükség. Indokolt esetben infúziós és injekciós lökésterápiával ennél gyorsabb eredményt érhetünk el.

Dr. Balaicza Erika
belgyógyász főorvos
Biológiai daganatkezelés, immunerősítés, allergiák és
intoleranciák, Lyme-kór, emésztési zavarok… kezelése
Tel.: 06/20-588-28-10
www.balaicza.hu

Share
 
   
Nyomtatóbarát verzió Ismerősnek ajánlom Híreink
Lapszemlére feliratkozás Hasznos linkek Orvost Keresek
Vissza Fel Kezdőlap Rólunk