Stressz – alváshiány – kimerültség – memóriagondok

A túl kevés vagy nem megfelelő minőségű alvás – túlzott stresszel és helytelen táplálkozással párosulva – hozzájárulhat a kimerültség, tompultság érzésének állandósulásához, sőt memóriaproblémákhoz is vezethet.

Túl kevés alvás – Az alvás számos élettani és pszichológiai folyamatunkhoz nélkülözhetetlen. Felfrissíti a szervezetet, pihenteti a testet, mely számára ez a regenerálódás ideje. Ilyenkor a szívműködés lelassul, csökken a pulzusszám, lassúbbá és mélyebbé válik a légzés. Ha ez valamilyen okból nem valósul meg, az fáradtság, koncentrációzavar, teljesítménycsökkenés, ingerlékenység formájában jelentkezik a nap folyamán. Felnőttek számára a szükséges alvásmennyiség minimum napi 7 óra.

Memória – A Journal of the American Geriatrics Society folyóiratban közölt egyik kutatásban az alvásidő és a memória összefüggéseit vizsgálták 15 ezer fő részvételével. Az idős résztvevők közül a memóriateszteken azok teljesítettek a legrosszabbul, akik középkorú vagy idősebb éveikben átlagosan 5 vagy annál kevesebb, illetve akik 9 óránál többet aludtak. A szellemi frissesség hosszú távú megőrzéséhez a kutatók a napi 7 óra alvást tekintik a legideálisabbnak.

Stressz és koffein – A fokozott stressz önmagában is alvásproblémákat okozhat. Hatására nehezebben alszunk el, a feszültség miatti gyakori ébredések megszakítják az amúgy is felületes alvást. A probléma fokozódik, ha az alváshiány miatti nappali fáradtságot növekvő koffeinbevitellel igyekszünk kompenzálni. A túlzott koffeinfogyasztás hatására emelkedik a pulzusszám és a vérnyomás, fokozódik az idegesség, a nyugtalanság. A stressz tüneteinek enyhítésére alkalmazzunk stresszoldó módszereket vagy a szakorvos által javasolt készítményeket, gyógyszereket, de kérhetjük pszichológus, pszichiáter segítségét is.

Helytelen táplálkozás – Gyakran megesik, hogy a nappali rohanásban csak bekapkodunk ezt-azt, majd a napközben elmulasztott étkezéseket este farkaséhesen hazatérve, bőséges kései vacsorával pótoljuk, emiatt, teli hassal az alvás sem lesz pihentető.

Elkerülhetjük ezt napi ötszöri, kis mennyiségű étel fogyasztásával, mellyel a vércukorszintünket is egyensúlyban tarthatjuk. A napközbeni fáradtságérzetet ugyanis az éhség miatt jelentkező vércukorszintesés is kiválthatja.

Horkolás – A hálótárs pihenését is gátló kellemetlen zaj nem pusztán zavaró, de nagyban veszélyezteti is a horkoló egészséget! Horkolás közben, a gátolt orrlégzés miatt, az alvó személy gyakran levegő után kapkod, s az ilyen mikroébredések miatt az éjszakai alvása nem pihentető, így napközben fáradság, koncentrációzavar jelentkezhet.

Az ilyen esetekben szükséges alvásvizsgálat eredményei alapján szükség lehet bizonyos életmódváltásra, esetleg a túlsúly megszüntetésére, a dohányzás és a túlzott alkoholfogyasztás mellőzésére vagy alternatív eszközök alkalmazására, végső esetben műtétre.

Bizonyos alternatív eszközökkel, speciális párna, horkolásgátló spray vagy orrszárnytágító segítségével az esetek egy részében javulás érhető el. Amennyiben a horkolás főként háton fekve jelentkezik, jó szolgálatot tehet a horkolásgátló pizsama, melynek hátulján egy zsebbe teniszlabdát teszünk, így kényszerítve folyamatos hason-, illetve oldalfekvésre a horkoló hálótársat. A panaszokat sok esetben már ilyen módszerekkel is jelentősen csökkenthetjük.

Amennyiben a horkolás alvás alatti légzéskimaradással párosul, alvási apnoe betegségről beszélünk. Ennek leggyakoribb kezelési módja az ún. pozitív nyomású légsínterápia – a CPAP-terápia, mely speciális anyagból készült orrmaszk vagy orr-száj maszk segítségével folyamatos pozitív levegőnyomást biztosít a felsőlégutakon keresztül a tüdő felé, így segítve a szabad és akadálymentes légzést az alvás alatt. A terápia hosszú távú megoldást jelent, a tapasztalatok alapján a betegek viszonylag rövid idő alatt hozzászoknak a készülék alkalmazásához.

Műtéttel a horkolást okozó vagy súlyosbító anatómiai okok – orrpolip, orrsövényferdülés – szüntethetők meg. Emellett a krónikus orrnyálkahártya-gyulladás vagy a megnagyobbodott orrmandula, a lágy szájpad renyhesége, illetve a nyelvcsap anatómiai eltérése is okozhat horkolást.

Fontos tudnunk, hogy kezeletlen esetben a horkolás férfiaknál szív- és érrendszeri betegségek, illetve impotencia előidézője lehet.

A nők is horkolnak! – Horkolás kapcsán inkább a férfiakra gondolunk, pedig az – kisebb arányban – a hölgyeket érinti. Nők esetében a panasz gyakran már a terhesség alatt jelentkezik, de előfordulása (részben a hormonális változások miatt) főként a menopauza idején emelkedik, és eléri a férfiak körében tapasztalható arányt.

Egy 88 hónapon át, 1000 középkorú hölgy részvételével végzett kutatás során megállapították, hogy a középfokú és súlyos apnoés tüneteket mutató csoportokban egyértelműen magasabb volt a szív- és érrendszeri betegségek miatt bekövetkezett halálozások aránya azon résztvevők között, akiknél nem alkalmazták a CPAP- (pozitív nyomású légsín) terápiát. A vizsgálatokat végző kutatók felhívták a figyelmet, hogy horkolás terén a nők egészségi állapota is védelemre szorul.

Egyéb betegségek – Az éjszakai ébredéseket és a nappali fáradtságot egyaránt okozhatják lappangó, fel nem ismert betegségek. A gyakori okok között szerepel a vérszegénység, a depresszió, urológiai panaszok, illetve a pajzsmirigy- alulműködés, mely szintén nagyfokú teljesítménycsökkenést eredményezhet Sokszor éppen a terhelhetőség csökkenése hívja fel a figyelmet a szívbetegségekre is. Az esetek többségében, az alapprobléma kezelésével a nappali fáradtság is megszüntethető.

Mozgáshiány – Amennyiben a fáradtságot nem valamilyen szervi panasz okozza, és egészségi állapotunk engedi, a rendszeres testmozgás is segíthet az alvásproblémák kezelésében. A testedzés hatására a keringés megélénkül, a szervezet felfrissül. Kutatások igazolják, hogy már heti 3 alkalommal végzett 20 perces, közepesen megterhelő mozgás is segít a fáradtság leküzdésében. A fizikai aktivitás által nemcsak nappal lehetünk éberebbek, de az éjszakai alvás is pihentetőbb lehet.

Dr. Vida Zsuzsanna
neurológus, szomnológus főorvos
joalvaskozpont.hu

Share
 
   
Nyomtatóbarát verzió Ismerősnek ajánlom Híreink
Lapszemlére feliratkozás Hasznos linkek Orvost Keresek
Vissza Fel Kezdőlap Rólunk