Pihenj, aludj, regenerálódj!

Nem csoda, ha az egész éves munka, rohanás után év végére teljesen kimerülünk, fáradtnak, gyengének, rosszkedvűnek érezzük magunkat. Ilyenkor már a kávé sem segít, a „lemerült elemnek” töltődésre van szüksége, ami esetünkben a pihenés, kikapcsolódás, relaxáció és főként az alvás. Mi is történik velünk az alvás során, és vajon mi, ha megvonjuk magunktól?

Kevesebbet alszunk, hogy többet tanuljunk, dolgozzunk, sikeresebbek legyünk és feljebb jussunk a munkahelyi ranglétrán? Érdemes mérlegelni, mert úgy tűnik, hogy ez a módszer csak rövidtávon vezet eredményre. Idővel az alváshiány következményei miatt egyre távolabb kerülünk a céljainktól.

A University of Rochester kutatói kiderítették, hogy az agy fontos feladatot lát el éjszaka, ezt azonban csak alvás közben tudja elvégezni. A pihentető alvás alatt távolítja el a neuronokból azokat a feleslegessé vált fehérjéket, amelyek napközben, az ébrenlét alatt zajló idegrendszeri folyamatok melléktermékeként keletkeztek. Ha az alvásidő rövidsége miatt erre nincs elég ideje, a fehérjék az agysejtekben maradnak, hátráltatva a másnapi munkánkat, az összeszedett gondolkodást. A kialvatlanság miatt tehát csökken a kreativitás, romlik a teljesítőképesség, lassul az új információk feldolgozása és a problémamegoldó képesség is.

A fentiek alapján látható, hogy ha tartósan a szükségesnél kevesebbet alszunk, akkor az a külsőnkön is nyomot hagy, és hangulatunk, egészségünk is megsínyli. Egy felnőtt ember napi alvásszükséglete 7-8 óra, de nem elég, ha csak a mennyiségre figyelünk. Aki alvás közben többször felébred, nehezen alszik el, horkol vagy egyéb alvással kapcsolatos panasza van, annál zavart szenved a természetes alvásritmus, az alvás minősége. Az érintett fáradtan ébred, napközben kimerült, ideges lehet, fejfájásra panaszkodik. Aki hiába alszik eleget, mégsem érzi kipihentnek magát, érdemes alvásvizsgálatot végeztetnie, hogy problémája megoldást nyerjen.

Az immunrendszer megfelelő működéséhez is szükséges a pihentető alvás. Aki keveset alszik, könnyebben kapja el a télen egyébként is gyakori légúti betegségeket. Több, korábbi kutatás is igazolta az összefüggést az alváshiány és krónikus betegségek megjelenése közt. 2-es típusú diabétesz, magas vérnyomás, szív- és érrendszeri betegségek veszélyeztetik azokat, akik nem szánnak elegendő időt a pihenésre.

Az alváshiány öregít! A sikerhez gyakran fontos a friss, fiatalos külső, szánjunk ezért több időt az alvásra! A túl kevés alvás ugyanis a hormonrendszer működésére is hatással van: a normálisnál több kortizol hormon termelődik. A magasabb stresszhormonszint miatt nemcsak feszültebbek leszünk, de a bőrünk is megsínyli. A magas kortizolszint hatására felgyorsul a bőr rugalmasságát, feszességét biztosító kollagén lebontása, így idővel valós korunknál pár évvel idősebbnek tűnhetünk majd. A túl sok kortizol kedvezőtlen hatását a férfiak is megérzik majd, náluk a tesztoszteronszint csökkenésével lehet számolni.

A pihenés hiánya a ráncok mellett a zsírpárnák megjelenéséhez is hozzájárul. Egy korábbi vizsgálat már beszámolt arról, hogy kialvatlan állapotban lehetőleg ne induljunk bevásárolni, mert ilyenkor hajlamosabbak vagyunk a magasabb szénhidrát tartalmú élelmiszereket a kosárba tenni. Az alváshiány miatt többet eszünk, ilyenkor ugyanis megemelkedik az éhséget jelző ghrelin hormon szintje a szervezetben, a jóllakottság érzését jelző leptin hormoné pedig csökken.

Amennyiben az újévi fogadalmaink között szerepel az álomalak elérése, akkor első lépésként tervezzük meg, hogyan tudunk több időt szánni a pihenésre!

Dr. Vida Zsuzsanna
neurológus, szomnológus orvosfő
joalvaskozpont.hu

Share
 
   
Nyomtat�bar�t verzi� Ismer�snek aj�nlom H�reink
Lapszeml�re feliratkoz�s Hasznos linkek Orvost Keresek
Vissza Fel Kezd�lap R�lunk