Wellness és szépség

Az év végéhez közeledve ne csak otthonunkat, s az ünnepi asztalt öltöztessük díszbe, hanem testünket és lelkünket is! Szánjunk időt magunkra a pihenés, relaxáció és szépségápolás terén! Közben ne feledjük alaposan kialudni magunkat – e nélkül a fiatalító szépségkezelések is hatástalanok lehetnek!

Itt az idő, hogy fáradt, sápadt, fakó bőrünk vérkeringését bőrradírozással felpezsdítsük. Ezzel az elhalt hámsejteket is eltávolítjuk, így bőrünk máris simább, puhább tapintású lesz, ráadásul jobban felszívódnak az ezt követően bevitt hatóanyagok, melyeket vitaminos arcpakolások, maszkok segítségével juttatunk a bőrbe. A téli időszakban is fontos hidratálás mellett érdemes ilyenkor testesebb, táplálóbb krémeket használni, melyek fokozott ránctalanító, bőrkisimító hatással bírnak.

Ezután jöhet személyes wellness programunk a számunkra megfelelő elemekkel. Mivel a wellness alapvetően az egészség megőrzését, a rehabilitációt és egyfajta szellemi-testi megújulást céloz, fordítsunk időt belső világunk ápolására is elcsendesedéssel, relaxációval, meditációval, jógával, vagy más lassú, megnyugtató testmozgással. Rendhagyó ajándékként szeretteinket is meglephetjük kellemes élményekkel, például közös wellness programmal, termál- vagy gyógyfürdő bérlettel, különleges masszázskezeléssel.

A wellnessben fontos szerepet tölt be a víz, a SPA – a latin „sanus per aquam”, azaz egészség a víz által. Az utóbbi években, hazánkban is egyre népszerűbb új trend, a medical wellness, ahol a megelőzésnek nagyobb szerep jut, mint a hagyományos gyógyászatban.

Ha gyógyvízben fürdünk, kettős hatás érvényesül. Egyrészt a víz felhajtóereje tehermentesíti a gerincet, kíméli az ízületeket. Ehhez hozzáadódnak a gyógyvízben oldott anyagok kémiai hatásai, melyek igen hasznosak lehetnek egy sor betegségben, például reumás és bizonyos nőgyógyászati kórképekben. Néhány jó tanács: ne fürödjünk éhgyomorra, de étkezés után is várjunk legalább 2 órát! A fürdőt mindit kövesse pihenés!

A vízi gimnasztika kiváló eszköz az állóképesség, a hajlékonyság, az ízületek mozgékonyságának növelésére, a mozgáskoordináció fejlesztésére. A víznyomás ellenében végzett munka egyben hatásos masszázst is jelent, mely nemcsak a szövetelernyedést és a bőr megnyúlását fékezi, de segíti a zsírszövet anyagcseréjét, serkenti a vénás vérkeringést, a salakanyagok elszállítását, ezzel a narancsbőr kialakulásának megelőzését.

Masszázzsal is csodálatos testi-lelki felfrissülést érhetünk el. A kezelés során fokozódik a vér- és nyirokkeringés, gyorsul az anyagcsere és a méregtelenítés, megszűnnek a bőr alatti kötőszövetben a lerakódások, letapadások, feszültség okozta izomcsomók. Ezek oldódásával párhuzamosan, lelkünkben is oldódik a görcs, az állandó rohanás és stressz után, csodás ellazulást, kikapcsolódást élhetünk meg.

Most hát, az ünnepek és az évkezdés alkalmával szánjunk időt magunkra, a regenerálódásra, hogy aztán felfrissülve, újult erővel vághassunk neki az újév feladatainak, kihívásainak.

Forrás: ParaMedica EgészségMagazin

Share
 
   
Nyomtat�bar�t verzi� Ismer�snek aj�nlom H�reink
Lapszeml�re feliratkoz�s Hasznos linkek Orvost Keresek
Vissza Fel Kezd�lap R�lunk