Feromon-dilemma

A feromonok olyan vegyületek a testben, melyek másoknak tudatküszöb alatti jeleket adnak illat formájában. Ismert, hogy az állatok ily módon kommunikálnak és párzanak, sőt a veszélyes helyzeteket is szaglással érzékelik. Vajon mennyire „vesszük” e jeleket mi, emberek?

Sokáig azt gondolták, hogy az emberek kevésbé fogékonyak ilyen alapvető szaglószervvel érzékelhető jelekre. Kísérletek viszont épp ennek ellenkezőjét bizonyítják. Meglepő módon, az ovulációt közvetlenül megelőző vagy követő napokban, a női veríték tudat alatt befolyásolja a körülötte élő hölgyek menstruációját, amely ennek hatására akár 12-14 nappal is eltolódhat vagy hamarabb jelentkezhet.

A kutatók a jelenséget a feromonoknak tulajdonították, melyek emberi érzékelése nem tudati szinten jön létre, bár kérdés még, hogyan, milyen módon érzékelünk. Szexuális izgalomra és vonzalomra kifejtett hatása azonban tagadhatatlan.

Szakemberek abban bíznak, hogy a jövőben feromonokkal kezelni lehet majd egyes termékenységgel kapcsolatos rendellenességeket, sőt depressziót és a stressz bizonyos formáit is.

(orvostkeresek.hu)

 

Miért fontos
a csók?

Amerikai kutatók kapcsolatot találtak a csók és a párválasztást befolyásoló hormonok között. Ezek a hormonok az egyik kulcstényezői a szaporodás sikerének, tehát szoros kapcsolatban állnak az evolúcióval és a gének átörökítésével.

Az emberi társadalmak 90%-ában fellelhető a csókolózás szokása, míg az állatok körében különböző módon valósul meg. Hasonló tevékenységet tapasztalnak csimpánzoknál, míg a madarak a csőrüket érinti össze, az elefántok pedig egymás szájába dugják az ormányukat.

A nyálban tesztoszteron található, amely növeli a nemi vágyat. Megfigyelések szerint, a férfiak jobban szeretnek nyitott szájjal, nedvesen csókolózni, így önkéntelenül is igyekeznek a tesztoszteront átadni, hogy a nő vágya is növekedjen. A nyálból egyébként felmérhető a nő termékenysége és ösztrogén-ciklusa is.

Egy tanulmány szerint, a nők 66, míg a férfiak 59%-a véli úgy, hogy az első csók eldöntheti a párkapcsolat sorsát. A vizsgálat során érdekes különbségeket fedeztek fel a szerelmespárok hormonszintjében attól függően, hogy azok csókolóztak, vagy csak kézen fogva zenét hallgattak.

(orvostkeresek.hu)

 
 
     
 
Nyomtatóbarát verzió Ismerősnek ajánlom Kedvencek közé
Lapszemlére feliratkozás Hasznos linkek Orvost Keresek
Vissza Fel Kezdőlap Rólunk