Mire jó a szőlőmag?

"A szőlőt elsősorban a magja miatt kellene termeszteni!"
(Dr. Oláh Andor)

Közismert tény a „francia paradoxon”, mely szerint a vörösbort mértékkel, de rendszeresen fogyasztók vérnyomása, vérkeringése, általános egészségi állapota 40%-kal jobb az átlagosnál. Ezeknek az embereknek nagyobb az esélye a hosszabb életre.

Tudósok kimutatták, hogy e jelenség magyarázata a kékszőlőből eredő, s a borban is megtalálható antioxidáns anyag, amely már alacsony koncentrációban is kifejti jótékony hatását.

A kutatók azt keresték, hogy melyik az a szőlőfajta, amelyik a legtöbb hatásos összetevőt tar-talmazza. Két óriási meglepetés érte őket. Az egyik, hogy a világ szőlőfajtái közül egy magyar kékszőlő a leginkább alkalmas e célra. A másik meglepetésük az volt, hogy e kékszőlőnek a magja hihetetlen töménységben tartalmaz anti-oxidánsokat, melyek rugalmassá tehetik ereinket, ezáltal javíthatják vérkeringésünket és optimalizálhatják vérnyomásunkat, segíthetnek az érszűkületek megelőzésében és lassíthatják az öregedést.

Emiatt fontos, hogy ha szőlőt eszünk, ne köpjük ki a magját, hanem alaposan rágjuk szét, nyeljük le. Ennél is nagyobb hatékonyságot érhetünk el finomra őrölt szőlőmaggal, melyből az értékes hatóanyagok könnyebben és nagyobb arányban szívódnak fel

A szakirodalom szerint a szőlőmagban található antioxi-dáns anyagok gátolhatják lerakódások képződését az ér belső falán. Fontos tudnunk, hogy az érfalon felhalmozódó salakanyagok csökkenthetik az oxigénellátást, ami leginkább az agyi szöveteket és a gerincvelőt károsíthatja. A szőlőmag és a szőlőhéj számos antioxidánst – többek között rezveratrolt – tartalmaz, melyet az utóbbi évek legnagyobb antiaging felfedezéseként tartanak számon. Található bennük ezen kívül rutin is, ami a szívműködésre és az érfalak rugalmasságára van jótékony hatással.

Hogyan hathat egy szőlő héja pozitívan az öregedésre?

A kékszőlő héjában található rezveratrol egy olyan erős és sokoldalú antioxidáns, mely korunk öregedésgátlásának és sejtmegújításának sztárja lehet az egész világon! A rezveratrol óriási jelentősége abban rejlik, hogy képes aktiválni a NAD és SIRT1 öregedés elleni géneket. Ezeket „élethosszabbító enzimeknek” is nevezzük.

Az egyik hazai kékszőlő fajtából, magyar kutatók által kifejlesztett Mikroszőlőmag Extra táplálék-kiegészítő igazi hun-garicum, sőt a maga nemében igazi unikum, hiszen 100 grammban 4500 mg poli-fenol található, amely relatíve nagy mennyiségben tartalmaz rezveratrolt, rutint, és egyéb biológiailag aktív bioflavonoidokat. Emiatt hatékonyan segítheti szervezetünket az egészség fenntartásában, a betegségek megelőzésében.

"A természet hatalmas, az ember parányi.Ezért aztán az ember léte attól függ, milyen kapcsolatot tud teremteni a természettel, mennyire érti meg, és hogyan használja fel erőit saját hasznára."
(Szent-Györgyi Albert)

Együnk tehát az őszi szőlőidényben minél több kékszőlőt, magostól, héjastól! Az év további részében helyettesíthetjük Mikroszőlőmag Extrával is, melynek napi adagja egy púpozott teáskanálnyi (70 kg-os átlagsúllyal számolva). Ez a kutatók szerint másfél deciliter vörösbor rezveratrol tartalmával egyenértékű, és megfelel 1 kg szőlő vagy fekete ribizli, illetve 5 kg vöröskáposzta kvercetin tartalmának, kaempferol tartalma pedig 1 kg kelbimbóéval vetekszik, és annyi rutin van benne, mint fél kilo brokkoliban. Szakirodalmi adatok szerint a rutin „elősegíti a vérerek (vénák, artériák, kapillárisok) működését, normalizálja az érfal áthatolhatóságát, egészségét és rugalmasságát.” A kék szőlő magjában lévő bioflavonoid vegyületek tehát segíthetik az egészséges vénás keringés fenntartását.

A Mikroszőlőmag Extrából tegyünk egy púpozott teáskanálnyi őrleményt egy pohárba, majd adjunk hozzá nagyon kevés vizet. Alaposan keverjük össze. Ha jól csináltuk, akkor egy lekvárszerű massza keletkezik, ezt a masszát kell fehigítani 1-2 deciliter vízzel, és este lefekvés előtt meginni. A sejtek ugyanis 24 órás ciklusban dolgoznak. Ezen belül más vegyületekkel foglalkoznak reggel és megint mással este. (x)

dr. Barathoshy Előd
sebész szakorvos

 
 
     
 
Nyomtatóbarát verzió Ismerősnek ajánlom Kedvencek közé
Lapszemlére feliratkozás Hasznos linkek Orvost Keresek
Vissza Fel Kezdőlap Rólunk