Újabb kis jégkorszak vagy globális felmelegedés?

Ausztrál és német kutatók egy korábbi tanulmánya szerint, Földünk előtt újabb „kis jégkorszak” áll, olyan, mint a 15. és a 19. század között uralkodott: hosszú, hideg, havas telekkel és csapadékos, hűvösebb nyarakkal – ennek okát a kutatók elsősorban a minimálisra csökkent napfolttevékenységben látják.

A 11 éves napciklus 2007 tavaszán érte el a minimumot, ezt követően új szakasznak kellett kezdődnie, ami a naptevékenység ismételt növekedésével járna, a Nap azonban szinte teljesen nyugodt, a napfoltok alig láthatóak, a napszél pedig olyan gyenge, mint ötven esztendeje még soha.

Kutatók 2003 novemberében, az intenzív napkitörések idején fedezték fel, hogy központi csillagunk utoljára ezer éve produkált ilyen erősségű kitöréseket. A Nap mindenkori aktivitásáról évezredekre visszamenőleg a nagyon öreg fák évgyűrűinek 14-es atomsúlyú szénizotóp-kronológiája alapján értesülhetünk. Minél intenzívebb volt a napfolttevékenység, annál kevesebb 14-es szénizotóp raktározódhatott el a fák évgyűrűjében. A fákba rejtett „időtábla” elemzése alapján tudjuk például, hogy 1645–1715 között szinte nem is volt napfolttevékenység, épp erre az időszakra esik a „kis jégkorszakként” is emlegetett hideg periódus. (VG)

Más szakértők viszont úgy vélik, a Napnak elhanyagolható hatása van a földi klímaváltozásra, hiszen azt számos egyéb tényező is befolyásolja.

Dr. Ludmány András napfizikus (az MTA KTM Csillagászati Kutató Intézet Napfizikai Obszervatóriumának osztályvezetője):

– A naptevékenység legrégebben ismert megnyilvánulásai a napfoltok, azok a felszínen megjelenő, mágnesesen aktív vidékek, amik fölött a mágneses terek olyan hurokrendszert alakítanak ki, melyekből napkitörések indulhatnak ki. Ha e hatalmas mágneses plazmafelhők elérik a Földet, egy sor geofizikai eseményt generálnak.

Napjainkban már 24. sorszámot viselő napciklus maximuma közelében kellene járnunk, ehelyett zavarba ejtően alacsony szintű az aktivitás. Láttunk már hasonlót az elmúlt évszázadokban, például a 17. század második felében gyakorlatilag szünetelt a naptevékenység, ez az ún. Maunder-minimum időszaka volt, amikor „kis jégkorszak” köszöntött Európára.

Sokan azt hiszik, hogy magas naptevékenységnél a Nap erősebben süt, és ezért a földi légkör is melegebb, ám a helyzet ennél bonyolultabb. A Nap össz-sugárzásának változása a ciklus során csak néhány ezreléknyi, ez nem érzékelhető, csak űreszközökön mutatható ki. A naphatások nem egyformán érintik az egész Földet. A Maunder-minimum idején például elsősorban Európában lett hidegebb, Amerikában ennek nyomait nem sikerült kimutatni.

A Napból kiáramló plazma és az általa szállított mágneses tér jobban befolyásolja a földi légkört, mint a sugárzás intenzitása. Ez a plazmaáram árnyékoló hatást fejt ki a Naprendszeren kívülről érkező kozmikus sugárzással szemben, ez a Forbush-effektus. Ha ez az árnyékoló hatás – alacsony naptevékenység idején – gyengül, akkor a kozmikus sugárzás a Föld térségében felerősödik, a részecskezáporok mikroszkopikus cseppképző centrumokat hoznak létre az atmoszférában, ami felhősödéshez, csapadékhoz és lehűléshez vezet a Föld egyes térségeiben (pl. Európában).

Sokan kérdezik, hogy ellensúlyozná-e a globális felmelegedést egy esetleges ilyen lehűlés. A fentiekből látható, hogy nem ellensúlyozza, hiszen az ipari eredetű globális felmelegedés az egész földi atmoszféra átlaghőmérsékletének emelkedését okozza. Egyes helyeken akár hűvösebb klíma is kialakulhat a naptevékenység folytán, ám a Föld átlaghőmérsékletét ez nem változtatja meg számottevően.

Dr. Ludmány András
napfizikus, MTA KTM Csill. Kut. Int.
Napfiz. Obszervatórium tud. ov.