| |
 |
|
A csontok élete
A csontoknak kiemelkedő szerepe van nemcsak a mozgásban, de a vázizomzat és az egész test megtartásában, valamint – szivacsos állományánál fogva – a vér és az immunrendszer sejtes elemeinek termelésében. A csontok életében viszont a nemrég felfedezett K2-vitaminnak van kiemelkedő jelentősége, cikkünkből az is kiderül, hogy miért.
Szerkezetileg sejtes és sejt közötti elemekből áll. Alapvetően három fő sejtféleség található meg a csontállományban, a csontépítő sejtek (osteoblastok), a csontbontó sejtek (osteoclastok) és a már differenciálódott csontsejtek (osteocyták). Az osteoblastok foszfatázokban gazdagok, a csonthártya alatti csontfelületen helyezkednek el egy rétegben, beépülnek a csont szövetébe, és osteoid anyagot választanak ki. Az osteoclastok csontfaló sejtek, melyek inkább a csont belsejében találhatók. Elősegítik a csontok vastagodását és a szivacsos állomány átrendeződését, illetve elvégzik a csontbontást ott, ahol szükséges. Az osteocyták azaz csontsejtek nyúlványaikkal kapcsolatban maradnak egymással, állományukban sok a glükogén és a zsírcsepp.
|
A csont épülése és lebontása folyamatosan, egymással párhuzamosan zajlik, a „csontbrigádban” tehát csontépítő és csontfaló sejtek egyaránt találhatók. A csont anyaga szerves és szervetlen részből áll. A szervetlen rész egy kristályos szerkezetű kalcium hydroxil-apatit kristályból áll, e köré épül a rugalmasságot adó szerves része, mely egy kollagén hálózatból áll. A hidroxil-apatit rács szerkezetbe 85%-ban kalcium-foszfát, 10%-ban kalcium-karbonát, kis mennyiségben magnézium, klór, fluor épül be, felületéhez magnézium, nátrium-karbonát és citrát kötődik.
A kalcium beépülése egy enzim segítségével történik, melynek neve osteocalcin. Aktiválása egy carboxyl csoport bekötődésével jön létre, a vérben szabadon keringő osteocalcinnak tehát csak egy része aktív, és szállít kalciumot. Az osteocalcin csak K-vitamin jelenlétében kerül abba az aktív formába, mely hatékonyan szállítja és köti be a kalciumot a csontállományba, létrehozva ezzel a csontépítést.
|
|
 |
Sokáig csak egyféle K-vitamint ismertünk. Ma már tudjuk, hogy a K-vitaminok családjába tartozik az elsősorban véralvadásban szerepet játszó K1-vitamin (phylloquinon) és a többféle funkciót ellátó K2-vitamin (menaquinon). Ezek közül az instabil, és az adott formában, a természetben is csak ritkán előforduló K2-vitaminok közül is a hetes molekula, a menaquinon-7 az, amely bizonyítottan elősegíti az osteocalcin aktivizálását és ez által a kalcium hatékony beépülését a csontszerkezetbe.
Időskorban a csontépítés és lebontás egyensúlya a csontlebontás irányába tolódik el. A csontritkulás folyamatát gyorsítja a kor előrehaladtával csökkenő kalciumfelszívódás, a bőr csökkenő D-vitamin termelése és a csökkenő ösztrogén hormonszint is. A csontok veszítenek sűrűségükből, porotikussá, törékennyé válnak. Az idős emberek igen gyakran kerülnek kórházba csípőcsonttörés miatt. 65 év felettieknél mintegy 33%-os gyakorisággal fordul elő elesésből eredő csonttörés.
A csontritkulás és az ebből eredő csonttörések megelőzése, kivédése érdekében fontos a kalcium, illetve a D- és a menaquinon-7 vitaminok megfelelő napi pótlása. Mivel a természetben többnyire csak az erjesztett szója tartalmaz menaquinon-7, azaz K2-vitamint, így annak pótlása szükségessé válhat a kalcium és D-vitamin komplex pótlása mellett.
Dr. Kristóf Margit
gyermeksebész szakorvos
|
|