Jelentkezzen LAPSZEMLÉNKRE, hogy minden
lapszámunk webes megjelenésekor értesíthessük Önt!

 
2009 december – 2010 január
Aktuális
Mi jut eszébe, ha azt hallja: időzavar? Saját életének hétköznapjai? A folytonos rohanás? A szakadatlan igyekezet, hogy behozza egyre gyarapodó lemaradásait; hogy sikerüljön elvégeznie határidős munkáit; hogy beváltsa a másoknak – jóhiszeműen, őszinte szívvel – tett ígéreteit? Hogy végre egyszer „kipipálhassa” a maga előtt görgetett feladat-tömeget, s azt lezárva, „tiszta lappal” indulhasson?
a Paramedica
Télen igen gyakoriak a légúti fertőzések, melyek főként vírusos eredetűek. Ahhoz, hogy elkapjuk a betegséget, két tényezőre van szükség: az egyik a kórokozó, a másik a befogadó szervezet, vagyis az ember legyengült immunrendszere. Erős, kiegyensúlyozott immunrendszerű egyén ugyanis még influenzajárvány esetén sem betegszik meg.
Dr. Zarándi Ildikó
Az új influenza világjárvány és ezzel együtt a védőoltási kampány megkülönböztetett figyelmet kap Magyarországon éppúgy, mint külföldön. A médiában napi szinten vezető hír az új influenza és megelőzésének lehetőségei. A hozzánk érkező leggyakoribb kérdéseket, s a keringő tévhiteket csokorba gyűjtve, ezúton küldjük el válaszainkat a Paramedica olvasóinak.
dr. Oroszi Beatrix
A szaunázás nem csak az őszi, téli hideg miatt jelent élményt és felfrissülést, a thermohatás amellett, hogy kényezteti a bőrt, javítja a közérzetet, edzi az ereket, még a vírusokat is elűzheti.
dr. Kósa Éva
Immár beköszöntött a megfázások és a légúti megbetegedések szezonja, sőt az influenza is terjedőben van. A hagyományos kínai orvoslás (TCM) szerint ilyenkor az elsődleges feladat a megelőzés. Pekingben például minden családhoz eljuttatnak egy tájékoztató füzetet, melyben felsorolják a hatékony védekezési módszereket. A TCM tapasztalatai szerint ugyanis a vakcinális gyógyszerek mellett a természetes gyógynövények is hatékonyan segíthetik a védekezést.
Prof. Dr. Chen Zhen
Ajándékozzon egészséget szeretteinek!
"Sose kételkedjünk abban, hogy gondolkodó, elkötelezett emberek kicsiny csoportjai meg tudják változtatni a világot. Valójában csak ők tudják megváltoztatni."
                                                                                    Margaret Head
Illés Szilvia
Gondviselés című, legújabb könyvem a sorsunkról szól. Kihasználom a helyzetet, hogy 73 éves lettem, és vissza tudok nézni. Történetem vége felé kezdem már érteni a sorsom rejtett összefüggéseit. A megvalósult jövőmben élek. Csakis azokról a gondolatokról írok, melyeket meg is éltem. Számadás ez a könyv az életemről.
Müller Péter
Ez a könyv sajátságos és különös dolgokról szól. A tartalma megdöbbentő, szinte hihetetlen. Öntől sem várja el senki, kedves Olvasó, hogy vakon higgyen benne, ám az itt bemutatott módszerek segítségével saját maga is ellenőrizhet mindent. Tegye meg, és alapjaiban rendül meg eddigi világnézete, a szerző ugyanis bebizonyítja, hogy A VALÓSÁG IRÁNYÍTHATÓ!
Kifejezetten a csakrák erősítésére, többféle újdonságnak számító nyakláncot, karkötőt, fülbevalót készítettünk a közelgő ünnepekre tekintettel.
Mándoki László
Az adventi időszakban különösen szembetűnő, hogy elcsendesedés, befelé fordulás helyett, milyen gyorsasággal pörög körülöttünk a világ, s benne az emberek. Ennek persze jól látható, és bőrünkön érezhető jeleit, sajnos mindannyian magunkon hordozzuk.
Melegh Gergely
Prevenció és terápia
A gyermekkorban jelentkező, és 6-7 éves kor után is tartósan fennálló túlsúly nagymértékben növeli a felnőttkori szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. A későbbi súlyos szövődmények megelőzése miatt rendkívül fontos a gyermekkori elhízás elkerülése – kérdés tehát, hogyan neveljünk egészséges gyermeket?
Dr. Kósa Éva
A szelén az élettani folyamatokban betöltött fontos szerepe miatt, manapság egyike lett a leginkább tanulmányozott mikroelemeknek. A szelénhiány – közvetlen vagy közvetett módon – életünk során sok betegség kialakulásában vagy súlyosbodásában játszhat szerepet, ilyen például a 2. típusú cukorbetegség, a szürkehályog, agyér-katasztrófa, vastagbél-fekélyesedés, különféle ráktípusok (prosztatarák, vastagbél- és végbélrák, tüdőrák stb.), valamint a szív- és érrendszeri betegségek.
Dr. Prokisch József
Az egyik leggyakoribb húgyúti panasz, a köznyelvben „felfázásként” emlegetett tünet-együttes. Igaz ugyan, hogy a hideg idő beálltával a betegség gyakorisága növekszik, ám a legtöbb esetben a panaszokat nem a hideg, hanem számos egyéb tényező okozza. Tekintsük át, melyek ezek, s mit tehetünk ellenük!
Prof. Dr. Romics Imre
A nyugati társadalmakban a férfiak a tüdőrák után prosztatarákban halnak meg a leggyakrabban. Az életkor előrehaladásával a betegség előfordulása növekszik: az 50-es férfiak kb. 30%-a, míg a 70-es korosztálynak már 80%-a érintett. Érdemes tehát feltérképezni a túlélést elősegítő faktorokat, gyakorisága ellenére ugyanis, a betegség nem feltétlenül végzetes kimenetelű.
Varga Gábor
Az Egészségügyi Világszervezet a daganatos halálozás arányának növekedését prognosztizálja a következő évekre. A prosztatarákos megbetegedések gyakorisága is várhatóan emelkedik, részben a várható élethossz növekedésével, részben a civilizációs ártalmak térhódításával. Emiatt különösen fontos a rendszeres szűrés, a diagnosztikai lehetőségek kihasználása a megelőzés, korai felismerés érdekében.
Az élénkítő szerek készítése és használata valószínűleg egyidős az emberiség öntudatra ébredésével. Míg az ópium, hasis, kokacserje, psilocybe-gomba vagy a peyote-kaktusz fogyasztása, élvezete egy-egy meghatározott földrajzi területhez, gyakran egy-egy kultúrkörhöz kapcsolódott, addig az alkohol használata az egész földkerekségen elterjedt. Manapság is az egyik legnépszerűbb élvezeti cikk, nem véletlen, hogy a magyar lakosság 8-10%-a, közel egymillió ember alkoholista! Az ünnepek közeledtével időszerű hát szót ejtenünk a gyakori koccintás következményeiről.
Dr. Tóth Géza
Érezte már, hogy fiatalkori Önmagához képest egyre nehezebben jut fel a megszokott lépcsőn? A napi teendők pedig – akár egy egyszerű bevásárlás is – egyre inkább fárasztják? Sokszor már a szabadidő aktív eltöltéséhez is kevesebb energiát érezhetünk, ezért lemondunk a hétvégi sétákról, utazásról, terveinkről. Vajon egyszerűen csak öregszünk, vagy szervezetünk energiaellátásában lehet probléma?
Korábbi lapszámunkban már részletesen ismertettük a világszerte egyre inkább tért hódító metabolikus szindróma tünet-együttest, ami a legsúlyosabb szív- és érrendszeri betegségek előidézője, illetve a cukorbetegség „előszobája”. A cukorbetegség kialakulásával, a betegség gyakorlatilag gyógyíthatatlanná válik, így sürgős teendőink vannak a megelőzés terén. Menjünk vissza tehát a gyökerekhez: honnan, milyen apró, hétköznapi hibák sorozatából indul ki e végzetes kór.
Prof. Dr. Halmos Tamás
Nincs olyan ember, aki életében legalább egyszer ne élné meg a derékfájás gyötrelmeit. A felmérések szerint, hazánkban minden percben legalább félmillió ember szenved tőle. A derékfájás korlátozza a leggyakrabban a 45 évnél fiatalabbak mindennapi életét, ám már nem csak a középkorúak betegségéről van szó, a panasz egyre több tizenévest is érint.
Dr. Apáthy Ágnes
Szexológia
Számtalanszor találkozom a látszólag erős, határozott férfiak mögött megbúvó elbizonytalanodott, nehézségekkel teli emberekkel. Tudjuk, a csecsemő egyformán sír, akár fiú, akár lány, ám később a nemek megkülönböztető nevelése során, a kisfiúk megtanulják, miként lehetnek „férfiasak”. Ki gondolná, hogy e jól rögzült viselkedésmintának nemcsak előnyei, de hátrányai, sőt veszélyei is vannak?
Kriston Andrea
„A gorilla berántja a ketrecébe a nőt, és koitálni kezdene vele, a nő sikít, a férje halkan megjegyzi: Ennek mondd, hogy fáj a fejed!” Ez a vicc ugyan régi, de a jól ismert szex-hárítási módszereket sokan napjainkban is előszeretettel gyakorolják. Kérdés, hogy mi okból?
Dr. Pándy Mária
Bőrgyógyászat
Az áll alatti területen még sovány embereknél is vastagabb a zsírszövet. Ennek a párnának folyton dacolnia kell a gravitációval ugyanúgy, mint az orcáknak. Nem csoda tehát, hogy idővel az áll vonala elernyed, ám bizonyos módszerekkel ellensúlyozhatjuk e folyamatot, hogy megőrizzük a feszes körvonalakat.
Az Armonía spanyol natúrkozmetikumok legnagyobb sztárja, a hazánkban most először megjelenő Csigacsoda, azaz a Helix Aspersa termékcsalád. Tekintsük át, milyen csodára is képes!
Dr. Cristina Pascual
Hajgyógyászat
Szervezetünk energiaáramlása már jóval a testi panaszok jelentkezése előtt megváltozik. A betegségek először az érzelmekben jelentkeznek, majd gondolati síkon kezdenek testet ölteni. Az egység-szemléletű diagnosztikai eljárások – így a holisztikus hajgyógyászat is – már akkor kimutatják az apró elváltozásokat, amikor a hagyományos klinikai diagnosztika még semmit sem észlel.
Kis Éva
Dietetika
Állandóan fáradt, szélgörcsök gyötrik, a puf-fadás miatt már a nadrágját is ki kell gombolnia, nem tud megszabadulni súlyfeleslegétől és rossz az emésztése? Mindez azt jelzi, hogy ideje az alapos méregtelenítésnek, melynek első lépése a béltisztítás, ugyanis az egészségért felelős baktériumok csak a tiszta belekben és KÖTÖTT VÍZ jelenlétében maradnak életben. Mit jelent mindez?
Dr. Hummel Zoltán
Nyakunkon az ünnep! Közeledik a karácsony, ami nemcsak pihenést, kikapcsolódást, hanem szervezetünknek – ezen belül is emésztőrendszerünknek – nagy megterhelést jelent. Az ünnepi asztalnál ugyanis mindenki lelkiismeret-furdalás nélkül tömi tele a hasát, röviddel azután pedig következik a gyomorfájás, haspuffadás, epegörcs, mert emészteni – legalábbis ilyen mennyiségű, ennyi fogásból álló lakomát – igenis nehéz!
Az őszi időszakban különösen sok panaszt okoz a gyomor- és nyombélfekély. Igen gyakori megbetegedés, statisztikák szerint csaknem minden tizedik embert érinti. Számukra a karácsonyi ünnepek részben az önmegtartóztatásról szólnak, hiszen nem lakmározhatnak azt, és annyit, mint a család többi tagja.
Dr. Nemes János
Élt egy Percy Weston nevű ember Ausztráliában, aki már az 1900-as évek közepén rájött, hogy az egészségünket érintő legtöbb probléma szervezetünk végtelen elsavasodásának következménye. Percy Weston 50 év kutatómunkájának eredményeként kiderítette, melyek azok a lúgosító anyagok, amiket speciális módon egy receptúrába ágyazva, emberek ezreinek, tízezreinek segíthet.
Jakab István
A civilizációs betegségeket a civilizáció okozza. De vajon hogyan ragadható meg a civilizáció, mint megbetegítő tényező? Melyik aspektusa felelős a betegségekért? A sűrű népesség? A mesterséges anyagok és a szennyezett környezet? A kutatások alapján úgy tűnik, hogy a fő tényező: a helytelen táplálkozás és a nap kerülése.
Szendi Gábor
Az evolúció során az ember évmilliókig egyáltalán nem élt gabonával. Az „egészséges” táplálkozást célul tűzve, nem a nyugati étrendből kell kiindulni, hanem abból, hogyan táplálkoztak őseink, mire adaptálódtunk évmilliók alatt. Ehhez modellként szolgálnak a természeti népek, ahol még ismeretlenek a civilizációs betegségek – bár a civilizáció csápjai lassan őket is elérik. Az evolúciós orvoslás és evolúciós táplálkozás-tudomány az ő tanulmányozásukkal többet tudhat meg az emberi szervezet egészséges működéséről, mint az orvostudományi kutatásokkal. Új könyvem sokéves gondolkodás és vizsgálódás eredménye. Ebből szeretnék néhány kiragadott gondolatot megosztani a Kedves Olvasóval.
Szendi Gábor
A civilizáció egyik „áldása”, hogy a boltokban kapható élelmiszerek többségét csak úgy tudják tartósítani, hogy egyrészt kivonják belőlük a szerves anyagok többségét, másrészt telerakják azokat tartósító szerekkel, íz- és színfokozóval, aminek következtében az évek során jelentős mennyiségű salakanyag halmozódik fel szervezetünkben. A mérgeket a zsírszövet raktározza el, ezért ha az ember zsírt szeretne veszíteni, akkor először salaktalanítani, méregteleníteni kell. Hogyan is kezdjünk ehhez hozzá?
dr. Bakanek György
Fogászat
Brit kutatók vizsgálatai szerint, a helytelenül ápolt fogazat nem csak higiéniai probléma, hanem súlyos következményekkel járhat, így jelentősen növeli a szívinfarktus, az érelmeszesedés, valamint a koraszülés kockázatát. Mivel tudjuk hát biztosítani fogaink hosszú távú egészségét?
dr. Benkő Krisztina
Biorejtvény
Fejtse meg weboldalunkon biorejtvényünket és küldje el nekünk!
 
     
 
Nyomtatóbarát verzió Ismerősnek ajánlom Kedvencek közé
Lapszemlére feliratkozás Hasznos linkek Orvost Keresek
Vissza Fel Kezdőlap Rólunk