Légy kreatív! Pihenj!

 

Amerikai kutatók kimutatták, hogy a kreativitás titka a délutáni alvás, azaz a szieszta jelentősen megnöveli a problémamegoldó képességet. A tudomány tehát alátámasztja azt, amit mi régóta tanítunk az agykontrollon: gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt igen hasznos ebéd után relaxálni. A kreativitás ugyanis növelhető! Jó példa erre José Silva bátyjának, Juannak az esete, akiből José fogadásból feltalálót kreált.

Újra itt az ősz, a gyerekek iskolába mennek, a felnőttekre is vár a munka a nyári szabadságok után, tehát ismét aktuális, hogy foglalkozzunk a fokozott szellemi megterhelés, a koncentrációs készség és kreativitás növelésének lehetőségeivel.

Jómagam épp 20 éve tanultam meg relaxálni (ellazulni). Megváltoztatta az életemet. Ha ebéd után 15 percet relaxálok, akkor délután is energikusan és vidáman intézem a tennivalóimat, e nélkül viszont úgy érzem magamat, mint egy kicsavart felmosórongy.

Lássuk, mi történik testünkben, ha 15-20 percig mélyen ellazulunk! Orvosi vizsgálatok szerint, ilyenkor többek között: csökken vérünk tejsavszintje, ami nagyon egészséges; kitágulnak ereink, tehát jobb lesz szerveink vérellátása; több oxigén jut agyunkhoz; akár 30%-kal is csökkenhet vérünk koleszterinszintje, s a „rossz” (LDL) és „jó” (HDL) koleszterin aránya is kedvezően változik. Mérések szerint 20 perc lazítás annyi stresszt – feszültséget – vezet le a szervezetünkből, amennyitől kb. 3 óra alvással tudnánk megszabadulni. Köztudott, hogy manapság leginkább a kezeletlen stressz veszélyezteti egészségünket, ezért igazán érdemes megtanulnunk relaxálni.

Norvégiában találkoztam Jarle Tollefson fizikaprofesszorral. Barátja tanácsára végezte el az agykontroll tanfolyamot. A következőt mesélte: „Eleinte nem ment az ellazulás. Naponta végighallgattam a Lazíts! CD-t. Három héttel a tanfolyam után fantasztikus élményt éltem át: hirtelen rendkívül boldognak kezdtem magamat érezni. A tanfolyamon alig vártam, hogy vége legyen a kb. 20 perces lazító gyakorlatnak, most meg sajnálom, hogy a végén vissza kell jönnöm alfából."

Igen, mindenki meg tud tanulni relaxálni, csak akad, akinek ehhez többet kell gyakorolni. Az ellazulás egyébként hangulatjavulást is eredményez, mert vérünk endorfinszintje (örömhormon-szintje) megemelkedik.

Hogyan pihenjünk ebéd után? Javaslom, feküdjön le (ha lehet), és szunyókáljon, de csak 20 percig! (Állítson be egy órát, ami 20 perc múlva fölébreszti!) A munkahelyen, vagy az iskolában gondot okozna, ha megágyaznánk magunknak az íróasztalon vagy a padon, ezért más megoldást kell választanunk. Iskola után, csak pihenést követően érdemes nekiállni a házi feladatoknak. Egy ismerősöm például, a munkahelyén ebéd után mindig elvonul – jobb híján – a vécére, lehajtja a deszkát, ráül, és kb. 10 percig mélyen ellazul. Utána visszamegy az irodába, és felfrissülve, sokkal hatékonyabban dolgozik.

Javasolhatunk főnökünknek egy kéthetes kísérletet: ebéd után 15 percre kapcsoljuk ki a telefonokat, mindenki üljön le kényelmesen, kapcsoljunk be andalító, nyugalmas zenét (pl. a Nyugalom hangjai CD-sorozatból). Behunyt szemmel elernyesztjük izmainkat, és elképzeljük, hogy egy számunkra kellemes tájon sétálunk vagy heverészünk. Két hét után mindenki mondja el, hogy változott-e a délutáni közérzete, a főnök pedig mérje fel, tapasztalt-e hatásfok-növekedést a munkában. (Dale Carnegie egyik könyvében olvastam egy kísérletről, amelyben a nehéz fizikai munkát végző dolgozók közül kétszeres teljesítményt értek el azok, akik munka közben – meghatározott időközönként – megpihentek.)

Sokan a nyári nyaralás egy-két hete alatt akarják kipihenni magukat egész évre. E logika szerint azt is megtehetnék, hogy évente két hét alatt fogyasztanánk el az egész évre szükséges ételmennyiséget. Nem, ez nem megy. Az ételt is, a pihenést is egyenletesen elosztva érdemes adagolni.

A relaxálás módja agykontroll tanfolyamainkon is elsajátítható, ebből az érdeklődők ízelítőt kaphatnak 40 perces filmünkből a www.agykontroll.hu honlapon. Figyelmükbe ajánlom továbbá új üzletünket a Keleti pu. közelében, a Fiumei út 4-ben.

Jó pihenést!

dr. Domján László
az orvostud. kandidátusa, Agykontroll oktató
Info tel.: 06-1/488-0118

 
 
     
 
Nyomtatóbarát verzió Ismerősnek ajánlom Híreink
Lapszemlére feliratkozás Hasznos linkek Orvost Keresek
Vissza Fel Kezdőlap Rólunk