Mentális vakáció

Az egyetemeken még javában tart a vizsgaidőszak. Minden diák rémálma a „rövidzárlat”, amikor hirtelen, minden előzmény nélkül „leblokkol az agyuk”. Az idősebbek régi diákéveikben, vagy később, munkájuk során, esetleg valamilyen teljesítmény-kényszer alkalmával ugyancsak megélték, s a kor előrehaladtával egyre gyakrabban elszenvedik e helyzetet. Memóriánk élessége számos módszerrel edzhető, de szellemi frissességünk fenntartásához ugyanilyen fontos a „lazítás”, a kikapcsolódás, melyre az előttünk álló nyár kitűnő lehetőséget kínál.

Tudjuk, hogy az emlékezés az emberi agy csúcsteljesítménye, ugyanakkor kutatások bizonyítják, hogy információ befogadó és tároló képessége szinte végtelen. Ennek ellenére agyi kapacitásunknak még manapság is csak a töredékét használjuk ki.

Vannak, akiknek a tanulási – rögzítési – felidézési teljesítményük a hajnali órákban a legjobb, mások csak késő délelőtt lendülnek csúcsformába. Időskorban az agy kapacitása, a memória hatékonysága csökken, de ez sem általános: ismerünk olyanokat is, akik hosszú életük alatt szellemi képességeikből semmit sem veszítettek. Memóriánk élessége függ egyrészt az életkorunktól, másrészt fizikai állapotunktól és egyéb körülményeinktől, valamint mindenkori szellemi frissességünktől, ami szerencsére befolyásolható, azaz edzhető.

Az agyműködés fokozására alkalmas az olvasás, a sakk, a kártyázás, a logikai és stratégiai játékok, de sok idős ember a folyamatosan karbantartó keresztrejtvény-fejtésnek köszönheti szellemi frissességét. Erre a nyári vakáció alatt még a legelfoglaltabbaknak is juthat ideje.

Ugyancsak aktiválja az agyműködést a ritmikus mozgás, például az egyszerű láb- és karlengetés, ami serkenti a vérkeringést, ösztönzi mindkét agyfélteke működését. Kifejezetten agyserkentő testmozgások a különböző mozgáskoordinációs gyakorlatok, labdajátékok és a társastánc tanulása és gyakorlása, hiszen a lépéskombinációk és technikák elsajátítása fokozott koncentráció- és reakciókészséget követel az agytól.

Memóriánk, koncentrálóképességünk karbantartásához a tréning mellett „lazításra”, pihenésre is szükség van. Mindenki ismeri az érzést, amikor görcsösen igyekszik felidézni valamit, de sehogy sem jut az eszébe, viszont ha félreteszi a dolgot, lazít, figyelmét másra tereli, többnyire magától „beugrik” a keresett információ.

Legalább nyáron szakítsunk a túlhajszoltsággal, pihenjünk, aludjunk, töltsünk sok időt a szabadban, tiszta levegőn könnyű fizikai munkával, például kertészkedéssel, nem megerőltető sporttal, vagy kellemes sétával. Tudatos lazításnak számít minden megnyugtató tevékenység, relaxáció, amely oldja a stresszt.

A jóga fizikai és mentális síkon egyaránt kifejezetten hasznos. Érdemes naponta 3-4-szer pár percet szánni a váltott jógalégzésre. Üljön kényelmesen, jobb kezének mutató és középső ujját helyezze orrgyökére! Fogja be gyűrűsujjával a bal orrlyukát, a jobbon át pedig lassan – nyolcig számolva – szívja be a levegőt! Lélegzet visszatartás 4 másodpercig, majd hüvelykujjával jobb orrlyukát befogva, fújja ki lassan (8-ig számolva) a levegőt a bal orrlyukon! Négy másodperc légzésszünet után ismételje a gyakorlatot, most a baloldalon kezdve! Folytassa a váltott légzést 5-10 percen át, ahogy ideje engedi!

Szellemi frissességünk fenntartását, memóriánk ösztönzését megfelelő táplálkozással is elősegíthetjük. Szervezetünk semmiféle ásványban és vitaminban ne szenvedjen hiányt! A tejtermékekben, hüvelyesekben, diófélékben található aminosavak növelik az agy teljesítőképességét, a teljes kiőrlésű lisztből készült kenyér- és tésztafélék, valamint a burgonya az energiaellátásért, a stabil vércukorszintért felelős komplex szénhidrátokat adják. A vitaminok (főként az A-, B-, C- és E-vitamin) erősítik az idegrendszert, javítják a keringést. Az ásványi anyagok és nyomelemek (kalcium, magnézium, vas, bór stb.) fontos anyagcsere-folyamatokat irányítanak.

A diákok régóta tudják, milyen jó hatású egy kis „nass”, amikor kimerülnek a tanulásban. A magvak, diófélék, mazsola és más aszalt gyümölcsök tápanyagokban gazdagok – ezekből állították össze a közkedvelt „diákcsemegét”. Vannak olyan gyógynövények, melyek javítják az agyi vérkeringést, serkentik az agyműködést, ilyen például a több ezer éve ismert ginkgo biloba (páfrányfenyő) levele, illetve a ginseng-gyökér, amely a fizikai ellenálló-képesség javítása mellett szellemi tevékenységet, koncentrációt és emlékezőképességet növelő, éberséget fokozó, stressz idején az életminőséget javító hatással is bír.

korkontroll.hu

 
 
     
 
Nyomtatóbarát verzió Ismerősnek ajánlom Híreink
Lapszemlére feliratkozás Hasznos linkek Orvost Keresek
Vissza Fel Kezdőlap Rólunk