Kedves Olvasó!

 

Miért késik a baba? Egyre több fiatal pár teszi fel ezt a kérdést. Lassan megszokottá, s már-már természetessé válik, hogy éveket kell várni, mire a kettőből három lesz, mire a férfi és a nő úgy érezhetik, hogy végre családot alapítottak. Még ma is fellelhető a magyar nyelvben az a kifejezésmód, ami a gyermeket a családdal azonosítja: – Hány családod van? – Ahány gyermek – annyi család…

Sokan mondhatják erre, hogy ők már ketten is megteremtették közös otthonukat, van közös autójuk, bankszámlájuk, meg heti bevásárló listájuk. Igazuk is van! A statisztikák tanúsága szerint ugyanis, manapság az is óriási „teljesítmény”, ha egy párkapcsolat évekig fennmarad, mi több, még közös jövőt is terveznek, s mindezt – nemcsak puszta kényelemből – komolyan is gondolják. Pláne, ha marad némi szikra, vagy lángocska a valaha – remélhetőleg – mindent elsöprő, tomboló és elvakító szerelemből, ami napjainkban szintén kiveszőfélben van.

Hiába, van, akit nem tántorít el az a tény, hogy a házasságok nagyobbik fele válással végződik, mégis elszántan oltár (?) elé vezeti kedvesét. Mit sem törődik azzal, hogy már nem lesz olyan „menő” a társaságban, ő már „csak” egy férj, aki – ujján karikagyűrűvel – kevéssé lehet potenciális célpont, meghódítandó „jófej”, a társaság középpontja, hiszen „szabad vegyi-értékek” hiányában – leírták.

A feleség is már „csak” feleség, az asszony otthon a konyhában, ahogy – jó esetben – a következő 50 évben lesz. Mindez egy darabig meghittséggel, biztonságérzettel is eltölthet:

– Lám révbe ért ez a kapcsolat… De jaj! Nincs többé vadászösztön? Nincs több randi, a becserkészés és hódítás bizsergető izgalma? Sehol egy szerető, egy barátnő, aki bármikor lecserélhető? Csak az asszony! Ezentúl minden nap ugyanaz a nő kel ki mellőlem az ágyból? Nem viszem el vacsorázni. Jó lesz itthon a tv előtt egy sörrel. Virágot? Minek? Jó, majd esetleg a születésnapján – ha el nem felejtem.

Újabban folyton a gyerekkel nyaggat, nincs tán elég dolga? Fel akarja verni az otthon nyugalmát? Hogy ne legyen esténkénként pár békés órám a tv előtt? Pedig tudja, hogy csak ott tudok relaxálni… Na jó, nem bánom, csak ne kelljen ezt hallgatnom. Hát akkor jöjjön, de gyorsan, legyünk túl rajta!

Nem értem, hónapok teltek el, és még mindig semmi. Olyan bonyolult ez? Csak nincs valami bajunk? Még, hogy én is menjek vizsgálatra? Na végre! Sikerült! Pedig én eddig is megtettem a „kötelességemet”, mi tartott ilyen sokáig? Lám, milyen szép lettél, sőt egyre szebb! Micsoda rumli! Inkább segítek berendezni a gyerekszobát. Meglep, hogy képes vagyok örülni ennek. Kezdődik a „visszaszámlálás”, csak nem kéne izgulnom, hiszen nem én szülök. Micsoda? Hogy én is legyek ott? Mikor jobban félek, mint Te? Ekkora áldozatot?

Ezen a ponton – Kedves Olvasó – a történet hirtelen megszakad, akár a tv-ben a reklámok miatt…

Ki-ki kerekítse tovább magának tapasztalatai és fantáziája szerint, melyhez – lapunkat olvasva – sokféle ötletet találhat. Gyermekként, szülőként vagy nagyszülőként – mindannyian tudjuk, mennyi áldozattal, feladattal és törődéssel jár a gyermeknevelés. Sok-sok örömteli „áldozatot” kívánok mindenkinek, gyerekekhez és unokákhoz egyaránt!

a Paramedica

 
     
 
Nyomtatóbarát verzió Ismerősnek ajánlom Híreink
Lapszemlére feliratkozás Hasznos linkek Orvost Keresek
Vissza Fel Kezdőlap Rólunk