Test és lélek tisztulása

Sokat olvashatunk – szakemberek tollából – a tavaszi méregtelenítésről, nézzük meg, hogyan fest mindez egy kicsit más szemszögből nézve.

Fizikai testünket a lélek nemcsak körülveszi, hanem át is szövi úgy, ahogy egy kád vízben ázik egy szivacs. A víz és a szivacs kölcsönösen hatnak egymásra: ha a szivacsban egy kis fekete festék van, elszínezi a vizet, ha rózsaolaj van benne, ettől illatos lesz a víz. Érdemes hát a szivacsot, azaz fizikai testünket olyan anyagokkal, táplálékokkal ellátni, melyek jótékonyan hatnak a vízre, azaz lelkünkre. Hogy is néz ki ez a gyakorlatban?

A fogyasztói társadalomban nem az az elsődleges cél, hogy mi tudatosan, egészségesen étkezzünk. Ezt nekünk, magunknak, magunkért kell megtennünk! Tapasztalatból tudom, hogy számos krónikus betegség kiinduló pontja – a pszichoszomatikus okokon túl – a szervezet elsavasodása. Maga az elsavasodás legfőbb oka is lelki eredetű, hiszen valamennyi stressz-helyzet a fizikai test savasodását manifesztálja.

A test „tavaszi nagytakarításának” egyik pillére tehát a sav-bázis egyensúly létrehozása. A másik a salaktalanítás, a harmadik pedig maga a böjtkúra.

Alternatív gyógyítóként, ehhez saját, régóta alkalmazott és jól bevált módszeremet ajánlom a Kedves Olvasónak.

  1. A tisztítást a salaktalanítással kezdjük, jégbontó havában (február), a Hold csökkenő fázisában (holdnaptárban ellenőrizhető), fehér mustármag-kúrával. Reggel és este 1-1 teáskanálnyi mustármagot beveszünk, szétrágás nélkül egy nagy pohár vízzel lenyeljük. Kezdetben hashajtó hatása van, célszerű ezért a kúrát hétvégén indítani. Időtartam: minimum 21 nap.
  2. Savtalanítás: húsételek, tejtermékek, déli gyümölcsök fokozatos elhagyása - a banán kivételével. Vegyünk gyógyszertárban készített „bázikus port”, melyet reggel és este, vízben feloldva fogyasztunk. A készítményt célszerű több hónapon át fogyasztani, ámde kedvező hatása viszonylag gyorsan, már pár nap múlva jelentkezik.
  3. Miután az első két módszerrel testünk fokozatosan megszabadul a méreganyagoktól, egyre energikusabbá, felszabadultabbá válunk – felkészültünk tehát a böjtre. Jómagam az ún. almaböjt híve vagyok. Naponta 7 darab almát eszünk meg, mindegyik után egy-egy nagy pohár vizet iszunk. A gyomorban lévő összerágott alma, a megivott víz hatására megduzzad, így teltségérzetet okoz, ezáltal nem leszünk éhesek, s mégis böjtölünk, miközben megszabadulunk, fölösleges kilóinktól is. Egyéni megítélés kérdése, hogy ki mennyi ideig folytatja e böjtöt, ez természetesen függ a testalkatától, anyagcsere-típusától és általános egészségi állapotától. A böjt megkezdése előtt szükség szerint konzultáljunk a kezelőorvossal!

A böjt során leírhatatlan az a csoda, amit a lélek megtisztulása folyamán átélhetünk. Szívből ajánlom ezt minden vállalkozó kedvű Olvasónak. Sok sikert és kitartást kívánok!

Melegh Gergely
spirituális gyógyító

Testünk és lelkünk tavaszi megtisztítása során ne feledkezzünk el egész éven át hű segítőtársaink, köveink, kristályaink gondozásáról, megtisztításáról sem! Új köveink feltétlenül, de a régiek is megérdemelnek egy alapos, folyóvíz alatti tisztítást.

Az idegen információk eltávolítását egy tenyérnyi ametiszt kristálycsoporton végezhetjük el, amin legalább egy fél napot pihentessük kedvenc köveinket. A leghatásosabb módszer a gondolat erejével történő átprogramozás. Tegyük ásványunkat a homlokunkra, és legalább öt percig – minden más gondolat kizárásával – koncentráljunk a kívánt, elérendő célra, és csakis arra. Nagyon nehéz feladat, gondolatainkat egy mederben tartani, s elérni, hogy ne csapongjanak el másfelé. Ne csüggedjenek, próbálják ki többször is, csendes környezetben, minden zavaró tényező kizárásával. Kellő gyakorlással sikerülni fog ez a gondolat-koncentráció, amit a későbbiekben már nemcsak köveik „megbűvölésére”, hanem például munkájuk, és egész életük sikeresebbé tételére használni tudnak.

Mándoki László
geológus

 
 
     
 
Nyomtatóbarát verzió Ismerősnek ajánlom Kedvencek közé
Lapszemlére feliratkozás Hasznos linkek Orvost Keresek
Vissza Fel Kezdőlap Rólunk