Virágesszenciák
– a lélek harmonizálói VI.

Amit a (Bach) virágesszencia-terápiáról tudni kell

Kedves Olvasó! Cikksorozatunk végére értünk. Igyekeztünk Önökkel megismertetni a virágesszencia-terápia alapelveit, a szerek elkészítését és főként az esszenciák használati területét. Fontos kiemelnünk, hogy míg a homeopátia a testi tünetekből indul ki, az egész embert test és lélek egységeként szemlélve, addig a virágesszencia-terápia felborult érzelmi világunk megnyilvánulásaiból indul ki, hogy segítséget nyújtson. Ezért e két terápiás módszert elválaszthatatlan „testvéreknek” tekinthetjük.

Előző cikkünk folytatásaként a 80-as évektől megjelenő kortárs esszenciákkal, ezen belül a 14 DEVA összetett virágesszencia sorozat egyikével, a Serdülőkor készítménnyel ismertetjük meg közelebbről Önöket.

Jó tudni, hogy a 14 DEVA összetett virágesszencia termékcsalád egyértelműen felismerhető élethelyzetekben
(1. Assistance, 2. Nyugodt éjszakák,
3. Testi ellazulás, 4. Oltalom, 5. Érzelmi élet és nemiség, 6. Leszokás, 7. Feltöltődés,
8. Tanulás és vizsgaidőszak,
9. Családi összetartás, 14. Fejlődés) és életszakaszokban (10. Terhesség,
11. Kisgyermekkor, 12. Serdülőkor,
13. Érett kor) nyújt támogatást.

 

A Serdülőkor nevű 12. összetett esszencia összetétele a következő:

bazsalikom támogatja a serdülő nemi identitásának kialakulását, harmonizálja a hormonális változásokkal járó érzelmi vágyakat. Ajánlott, ha a szexualitás más értékek kárára túlsúlyba kerül, vagy kapcsolati problémákat okoz.

kaliforniai kakukkmák segít a serdülőnek megtalálnia önmagát, hogy ne váljék függőségek áldozatává. Segít felülkerekedni az akaratot gyengítő, csalóka megoldásokon (kábítószer használat, állandó passzivitás, divat, média, társadalmi sztereotípiák foglyai). Ajánlott azoknak, akik kerülik a mindennapi kötelezettségeket, hajlamosak a túlzásokra, vagy a fanatizmusra.

Az ágas rozsnok az útválasztás esszenciája. Határozottságot és bátorságot ad, segít megtalálni, és valóra váltani az életcélokat. Feloldja az esetleges rossz döntésekből adódó frusztrációt, új irányt ad és megelégedettséggel tölt el.

vörösfenyő esszencia megerősíti az egyén önbizalmát. Fejleszti a kreativitást, a magabiztosságot és a spontaneitást. Segít a döntések meghozatalában, cselekvésre sarkall, és megszünteti a kudarcoktól való félelmet. Azoknak ajánlott, akik azért halogatják a dolgot, mert félnek, hogy elrontják, amibe belefognak.

molyhos ökörfarkkóró megtanít őszintének lenni magunkkal és másokkal szemben, felnyitja szemünket, hogy felismerjük hibáinkat. Segíti az erkölcsi értékrend és a becsületesség kialakulását. Csoporton belül egységet, bizalmat alakít ki, előmozdítja a közös munkát.

vadalma a tisztulás virága. Megszünteti a serdülőkorral együtt járó testi változások pl. nyúlt végtagok, pattanások, kövérség esetén fellépő önundort. Támogatja az egyént, hogy el tudja fogadni önmagát. Segít azoknak, akik lényegtelen gondolatokkal foglalkoznak, és elvesznek a részletekben.

napraforgó egyensúlyba hozza az egót, ha túlsúlyba jut (egoizmus, hiúság, elbizakodottság, arrogancia) vagy háttérbe szorul (önbecsülés hiánya). Elősegíti igazi természetünk harmonikus kifejeződését és segíti a kreativitást. Rendezi az apaképpel kapcsolatos problémákat (apa hiánya, vagy domináns apa uralkodása). Javítja a testtartást.

Az összetett esszencia többek között a következő helyzetekben ajánlható: iskola- és pályaválasztáskor; iskolai és párkapcsolati kudarcok esetén; unott, passzív, közömbös, motiválatlan, tetteit fel nem vállaló egyénnek; kapcsolati bizalmatlanság, csoportbeli széthúzás feloldására; könnyen befolyásolhatóknak, akiknél fennáll a veszély, hogy szélsőséges csoporthoz csatlakoznak, vagy valamely szenvedélytől függővé válnak.

 

A többi kortárs mono- és összetett virágesszencia rövid bemutatását a www.viragesszencia.hu oldalon, a részletes leírást pedig Philippe Deroide: Európai virágesszenciák – Gyakorlati útmutató c. könyvében találja a Kedves Olvasó. Ajánljuk mindazoknak, akik szakmájukból adódóan emberekkel foglalkoznak (pl. tanárok, védőnők, mentálhigiénés szakemberek, szociális munkások, terapeuták, homeopátiás orvosok), és minden nyitott magánembernek, aki szeretné fejleszteni személyiségét.

A könyv és a virágesszenciák kaphatók, illetve megrendelhetők a gyógyszertárakban (beszerezhető a Hungaropharma nagykereskedéstől) és gyógynövényboltokban.

Gimesi Adrienne
virágterápiás tanácsadó

 
 
     
 
Nyomtatóbarát verzió Ismerősnek ajánlom Kedvencek közé
Lapszemlére feliratkozás Hasznos linkek Orvost Keresek
Vissza Fel Kezdőlap Rólunk