| |
Helicobacter-dilemma
|
|
 |
Gyomorégés, gyomorsav-túltermelés, gyakori savas felböfögés, reflux, fekély-gyanú – rohanunk az orvoshoz, első a Helicobacter-teszt, majd jön a nagy dózisú antibiotikumos kezelés. Az utóbbi években felmerült: lehet, hogy ágyúval lövünk verébre? Kutatók szerint ugyanis a H.pylori védő funkciót tölthet be a nyelőcsőben, sőt jelenléte állítólag az allergia és asztma megelőzésében is jótékony lehet.
A New York University School of Medicine kutatói több mint 8000 felnőtt részvételével végezték el vizsgálatukat. A baktériummal fertőzöttek 21%-ánál csökkent az asztma, 23%-nál pedig az allergia előfordulása. Amennyiben a fertőzés még 15 éves kor előtt következett be, úgy az asztma 37, míg az allergia gyakorisága 45%-kal csökkent.
A Helicobacter pylori neve a gyomor fekélyes és rákos megbetegedések kapcsán szokott felmerülni, a fekélybetegségek hátterében ugyanis 50-60%-ban H.pylori fertőzöttség áll.
A kutatók éppen ezért kezdték el a baktérium hatásmechanizmusának pontosabb feltérképezését. Az eddig kizárólag károsnak tartott H.pylori a vizsgálatok során – meglepő módon - védelmi szerepét bizonyította reflux betegség (GERD) kapcsán. A baktérium tehát, bár káros a gyomorra, de a nyelőcsőben jótékony hatást fejt ki.
Korábbi kutatási eredmények már beszámoltak a GERD és az asztma közötti kapcsolat létezéséről. Indokoltnak tűnt tehát a feltételezés, hogy a H.pylori védelmi szerepe nem csak a reflux betegség, hanem asztma esetén is fennállhat.
|
Az Archives of Internal Medicine folyóiratban közölt vizsgálatok során beigazolódott a feltételezés, a H.pylorival fertőzött betegek körében valóban alacsonyabb volt az asztma előfordulása. Napjainkban folyamatosan nő az asztmás gyermekek száma, ennek egyik okát a kutatók az antibiotikumok túlzott használata következtében csökkenő mennyiségű H.pylori jelenlétének, és így védelmi funkciójuk gyengülésének tulajdonítják.
Az biztos, hogy az orvosok többsége H.pylori ellen azonnal antibiotikumot ír fel, noha nem mindig okoz fekélyt, és ősidők óta az emberi gyomorban él. A kutatók feltevésük alátámasztására, az előnyök és hátrányok mérlegelésére további vizsgálatokat végeznek.
|
|
 |
Budai Tüdőközpont
www.tudokozpont.hu
tel: 06-30/631-9309
|
|