Kedves Olvasó!

Címlapunk derűjét küldjük Önnek minden fáradt, szomorú, csalódott, vagy éppen magányos napjára az előttünk álló hűvös, nedves, párás, ködös időszaknak. Bármikor rátekinthet, s máris töltekezhet mosolyból, meghittségből, biztonságot nyújtó érintésből, sőt melengető napfényből is, ami ilyenkor már igen ritka és megbecsült vendég nálunk – jobb híján a gyertya fényével és a kályha melegével helyettesítjük.

Ránk is fér a meleg, minden okunk megvan rá, hogy vigyázzunk magunkra, hiszen újfajta influenzajárvánnyal riogatnak a hírek, most, hogy épp túléltük az elmúlt évek legerősebb pollenallergiás időszakát, ami sokak számára nem múlt el nyomtalanul. Egyre több az allergiás, közülük pedig egyre többnél alakul ki asztma, ami sajnos nem gyógyul meg pusztán attól, hogy az országos parlagfű tengert megáztatta az őszi eső. Szakértőink közreműködésével annak jártunk utána, milyen megelőzési, kezelési, gyógyítási lehetőségek állnak rendelkezésünkre asztma esetén, s mi magunk milyen hétköznapi praktikákkal, életmódbeli változtatásokkal érhetjük el, hogy fuldoklás helyett végre levegőhöz jussunk. Ki gondolná, hogy olyan romantikus dolgok, mint az „ének az esőben”, vagy egy esernyős séta a párunkkal, barátainkkal az épp aktuális őszi időben, netán napi pár lufi felfújása a gyerekeknek, unokáknak – rituálévá válva – gyógyítóan hatnak ránk.

Ne késlekedjünk, ne halogassunk! Fussunk neki! Az asztma nem ok rá, hogy felmentsük magunkat minden testmozgás alól, s asztronauták módjára mozdulatlanná „hibernálódjunk”. A legújabb kutatások szerint ugyanis – egyes betegségek esetében – a pihenésnél, ágynyugalomnál ígéretesebb eredményt hoz a rendszeres, de mértékletes, célzott testedzés. Tudjuk: a mozgás – az élet, de mint kiderült, ráadásul gyógyít is.

Nem muszáj rögtön hosszútávfutással kezdenünk, állapotunk függvényében választhatunk jógát, vagy úszást is. Ezek viszont nem elegendők a csontritkulás megelőzésére, mert ahhoz csontjainkat állítólag függőleges irányú terhelésnek kell érnie. Érdemes tehát a napi rutint némi lépcsőzéssel, gyaloglással gazdagítani, mindez néhány súlyzóval még eredményesebb lehet (háziasszonyok súlyzó helyett megrakott szatyorral is gyakorolhatnak). Az anti-aging emellé – az élet meghosszabbítása érdekében – még némi éhezést is előír, amit ki-ki anyagi helyzete függvényében akár meg is valósíthat.

Korunk előre haladtával, tegyük magunkévá Dante szemléletét, azaz a KLIMAX – A CSÚCS! Kívánom mindannyiunknak, hogy e csúcsot a munkánkban, szakmai sikerekben, családi örömökben, párkapcsolati boldogságban érjük el, s ne a mérlegen állva, a saját és mások rekordjának megdöntésével!

 

Jeles szakértőnk egy másfajta mérlegelésre buzdítja a T. Olvasót, melynek során felmérheti, milyen illúziók, remények, elvárások, mítoszok vezérelték, amikor összekötötte életét párjával, s eme rózsaszín álmok milyen viszonyban vannak a hétköznapi valósággal. Önvizsgálatra is késztet annak megválaszolása, hogy milyen a reális házasság, hogyan tartható fenn élethosszig békében, szeretetben, s főként barátságban.

Akinek még további kételyei lennének, azt önismereti teszttel segítjük, hogy tudatosíthassa, hogyan kezeli konfliktusait, milyen módszert alkalmaz az „ellenfél” elfogadására, meggyőzésére, avagy legyőzésére. E tudás birtokában bárki változtathat stratégiáján, gyakorlásra pedig bőven van lehetőség, több is, mint szeretnénk. Kevés konfliktust, sikeres kommunikációt kívánok!

a ParaMedica

 
     
 
Nyomtatóbarát verzió Ismerősnek ajánlom Kedvencek közé
Lapszemlére feliratkozás Hasznos linkek Orvost Keresek
Vissza Fel Kezdőlap Rólunk