Jelentkezzen LAPSZEMLÉNKRE, hogy minden
lapszámunk webes megjelenésekor értesíthessük Önt!

 
2007 december – 2008 január
Aktuális
Aludjunk téli álmot! A természetben most minden erre sarkall, ez irányba hat. Nyoma sincs a tavaszi zsongásnak, a nyári pezsgésnek, lassuló, nyugtató energiák vesznek minket körül. A színek tompábbak, a fények halványabbak, így Advent közeledtével itt az ideje, hogy kivételesen ne kifelé tekintgessünk, ne a külső világból várjuk az impulzusokat.
a Paramedica
Az ünnepekkel a gyertyák fényei, s a meghitt hangulat mellett óhatatlanul együtt jár a napokon át tartó evés-ivás, melynek gyakori következménye néhány kihízott ruha, s a koccintások emlékeként a szűnni nem akaró fejfájás. Tekintsük hát át jó előre, s főleg „tudományos igényességgel”, mi mindent tehetünk másnaposság ellen!
Hogyan működünk?
„Ehess, ihass, ölelhess, alhass!” József Attila Ars poeticájában ezzel a sorral foglalja össze a független ember ismérveit. Talán manapság sem ezeket sorolnánk a boldogság kritériumai közé. Még az első hármat (táplálkozás és szex) csak-csak, de az alvást nemigen tekintjük elsőrendű lételemünknek. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az alvás ugyanolyan alapvető biológiai szükségletünk, mint a levegő és a víz.
Dr. Eörsi Dániel
A legfrissebb kutatási eredmények szerint az alvás nem elvesztegetett idő. A nap folyamán látott képek, tanult versek, vagy új arcok éjszaka, alvás közben rögzülnek.
A Sleep folyóiratban közzétett norvég kutatási eredmények szerint a krónikus álmatlanság szorongásos tüneteket, sőt akár depressziót is okozhat.
A túl keveset és a rosszul alvók nagy árat fizethetnek a pihentető órák elmaradásáért. Az alváshiány egyaránt kihat külső megjelenésünkre, egészségünkre, biztonságunkra, sőt még pénztárcánkra is.
Bármilyen furcsa, a növények is védekeznek a környezeti ártalmakkal szemben. Védőanyagaik egy fontos csoportja: a karotinoidok, melyeknek ma már több mint 700 fajtáját ismerjük. Az emberi szervezet nem képes ezeket előállítani, pedig egészségünk szempontjából ugyanolyan fontosak, mint a vitaminok és az ásványi anyagok.
Dr. Asbóth Mária
A közgondolkodás szerint álmatlanság esetén altatót kell szedni. Ennek nyomán az altató-függőség sajnos már népbetegség Magyarországon. Az altatók azonban nem oldják meg a probléma kiváltó okát, sőt hosszútávon kellemetlen mellékhatásaik lehetnek, ezért ne nyúljon azonnal gyógyszerekhez, próbálja ki inkább elalvást segítő tippjeinket!
dr. Novák Márta
A világon sok millió horkoló ember nehezíti meg saját és családtagjai életét. Bosszankodhatunk, tűrhetünk, de semmiképp ne tekintsük a horkolást puszta kellemetlenségnek, rossz szokásnak, mert akár súlyos betegségek jelzője is lehet.
 
 
Egy metafora szerint az immunrendszer a szervezet védelmi erődjének falait és a bent harcoló „katonákat" együtt jelenti. E katonák feladatai különbözőek, a harc folyamatának más és más pontján lehet őket akcióba küldeni. Együttműködésükhöz folyamatosan informálniuk kell egymást, és utánpótlásra is szükségük van. Cikkünkben megkiséreljük a lehető legegyszerűbb és legszemléletesebb módon bemutatni olvasóinknak az immunrendszer működését.
dr. Eisler Olga
Prevenció és terápia
A XX. század egyik legfontosabb változása a nemek közti egyenlőtlenségek rohamos csökkenése, s e tendencia napjainkban is folytatódik. Mindez sajnos az egészségre nézve is igaz, a nők fokozatosan „átveszik” a férfiak betegségeit. Úgy tűnik, a szív- és érrendszeri betegségek visszaszorítása a XXI. század nagy harca lesz.
Dr. Eörsi Dániel
Láttak már fura embereket síbottal gyalogolni? Ha igen, akkor találkoztak a legújabb divattal, aminek Nyugat-Európában „nordic walking” (északi járás) a neve, Svédországban „power walkingnak” (erőjárásnak) hívják. Ha nevetségesnek találják a bottal gyaloglókat, az csak azért megbocsátható, mert nem tudják, hogy ez az Európában egyre jobban terjedő „mánia” mennyire hasznos az egészség megőrzése szempontjából.
Garam Katalin
Előző lapszámunkban a felső légutak leggyakoribb megbetegedésével, mindannyiunk „közös élményével”, a náthával foglalkoztunk. Ez alkalommal fényt derítünk a felső és alsó légutak állapota közötti összefüggésre, és csokorba gyűjtjük a tüdőgyulladással kapcsolatos legfőbb tudnivalókat.
Dr. Tóta Julianna, Dr. Balikó Zoltán
Dietetika
Testünk megóvása a betegségek jó részét okozó elsavasodástól egy egész életre szóló programot jelent, melyet idejekorán érdemes elkezdenünk. De mikor? Amikor panaszaink elsőként jelentkeznek, vagy még előtte? Fiatalkorban? Kisgyermekként? Talán még előbb?
Antal Rita
Előfordulhat, hogy nap, mint nap küzdünk különféle tünetekkel. Számtalan orvosnál tettünk már látogatást, tucatnyi gyógyszerrel „gazdagodtunk”, állapotunk azonban mégsem javul. Mi a megoldás? Sokszor egyszerűbb, mint gondolnánk…
Dr. Babai László
 
A csontritkulás elleni küzdelem első és legfontosabb lépése a kalcium utánpótlása. Kevesen tudják, hogy a koffein tartalmú ételek és italok - így a kávé is - fokozzák a szervezet kalcium kiválasztását, ezzel rombolják csontozatunkat.
Svájci kutatók szerint a csoki-imádóknak másfajta baktériumok élnek a beleikben, valószínűleg ez az oka a barna édesség iránti olthatatlan vágyuknak.
Német kutatóorvosok állítása szerint a napi rendszerességgel elfogyasztott kis mennyiségű étcsokoládé plusz kilók felszedése nélkül segít a magas vérnyomás megelőzésében. Hogyan lehetséges ez?
A karácsonyi ünnepek időszakára is érvényes az aranyszabály, hogy a cukorbeteg – normál testsúly esetén – épp annyi energiát vigyen be szervezetébe, amennyit felhasznál (1800–2500 kcal/nap). Túlsúly esetén a fokozatos fogyás, az anyagcsere javítása érdekében 1000–1500 kcal/nap is elegendő. Mi kerüljön ezek után az ünnepi asztalra?
Horváth Zoltánné
Pusztán étrendünk helyes megválasztásával elősegíthetjük koleszterin-, vércukor- és vérnyomás értékeink optimalizálását, normál határok között tartását, s ezzel komoly betegségek megelőzését. Számos kutatási eredmény igazolja azonban, hogy koleszterin-szintünk rendben tartása érdekében az általánosan javasolt, zöldségben, gyümölcsben gazdag, állati zsiradékokban szegény étrendet érdemes kiegészítenünk speciális, esetenként talán meglepő ételekkel is.
Az ünnep
„Ez a könyvem az örömről szól. A mai világban nem érdemes másról beszélni. Mi is az öröm? Ha a nehezet, még a nagyon nehezet is, könnyűnek érezzük. Repülés-élmény. Legszívesebben nem is írnék, hanem táncra kérném az olvasóimat.”
Müller Péter
Képességemet, más dimenziók látására, születési áldásként kaptam. Ez irányú tevé-kenységem gyökerei a régmúlt gyermekkor idejére nyúlnak vissza. Segítem az embereket, hogy képessé váljanak megoldani problémáikat, melyek egyrészt betegségekből, másrészt az élet egyéb gondjaiból adódnak. Munkám legújabb gyümölcse LÉLEKERŐ című – a spirituális finomenergiáról szóló – könyvem.
Blázsovics Sándor
Szepes Máriával folytatott beszélgetéseinket át- meg átszőtték az öröklét kérdései. Eleve azért születhetett meg közös könyvünk, mert mindketten meg voltunk győződve: az élet örök, s mi ketten is örökké élünk, vándorlunk a világok között.
Nemere István
Gyógyító természet
A tudósok évtizedek óta kutatják a jó házasság előnyeit. Az adatok egyértelműen azt mutatják, hogy a boldog házasságban élők hosszabb ideig élnek, mint a magányosak. Kevesebb közöttük a szív- és a rákbeteg, erősebb érzelmi kötődéseik vannak. Az okok felderítésénél a szálak meglepő helyre vezetnek. A kulcsszó: a stressz-szint.
Bőrünk nemcsak a külvilág káros hatásaitól védi szervezetünket, hanem felfogja, és az agyba továbbítja a különféle ingereket: hideget, meleget, fájdalmat, de az érintést, simogatást is. Ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a világban, nélkülözhetetlen, hogy elegendő simogatást kapjunk. A simogatás minden élőlénynek segít.
A sárgabarack (Prunus armenica) Ázsiából származik, vidékünkre a görögök, később pedig a rómaiak hozták be. Ugyan több fajtája is ismeretes, de tápértékük nemigen tér el egymástól. Kutatási eredmények szerint, magjának hatóanyagai a jövő egyik ígéretes gyógyírévé válhatnak.
Bálint János
Amit a (Bach) virágesszencia terápiáról tudni kell. Kedves olvasónk! Arra invitálom, hogy egy hat részes sorozat keretében ismerje meg közelebbről a (Bach) virágesszeciák nyújtotta szelíd, emberközeli terápiás lehetőséget.
Gimesi Adrienne
Karácsonyra szép ajándék a féldrágakő, főként, ha azt szeretteink lelkületével, belső világával összhangban, vagy épp megoldandó problémáikhoz segítségképpen, célirányosan választjuk. Ajándékozási tanácsainkban ez alkalommal az időszak szülötteinek, a nyilasoknak és a bakoknak a legelegánsabb köveire térünk ki.
Mándoki László
Szexológia
A férfi-klimax létezéséről először 1940-ben tettek említést, de még manapság is sokkal kevesebbet tudunk róla, mint a nők változó korának jelenségeiről. A jellemző tünetek és következmények taglalása mellett nézzük, mit tehetünk, hogy lassítsuk e folyamatot.
Az urológusok, nőgyógyászok, bőrgyógyászok és szexológusok – bár más-más aspektusból –, de egyaránt fontosnak tartják, hogy a férfiak mielőbb változtassanak intim higiénés szokásaikon. Miért van erre szükség?
Dr. K. Csaba László
Újdonságok
Az emberi élettartam, egészségi állapot, testalkat, a különféle betegségekre való fogékonyság nagy részben a génektől függ.A genetikai adottságok megismerése csak az első lépés, a páciens szempontjából az a lényeges, hogy van beavatkozási lehetőség. Ehhez azonban az ő aktív közreműködése is szükséges.
Dr. Eisler Olga
Az emlőrák a nőket súlytó leggyakoribb daganattípus. Emiatt nagyon fontos azoknak a befolyásolható rizikófaktoroknak a tudatosítása, amelyek csökkentésével hozzájárulhatunk a betegség megelőzéséhez és leküzdéséhez.
Varga Gábor
A molekuláris biológia, a géntechnológia fejlődésének köszönhetően napjainkra már több száz olyan gént sikerült azonosítani, melyek hibája közvetlenül összefüggésbe hozható a különböző daganatok megjelenésével. A deutérium-megvonás daganatellenes hatását vizsgáló kutatások egyik legfőbb célja, hogy feltárja, milyen gének működését befolyásolja a D-koncentráció csökkentése.
Somlyai Gábor
Az élet, az életben maradás egyik legfontosabb alapja a táplálkozás. Itt dől el, hogy a test megkapja-e, illetve azt kapja-e, amire szüksége van. Napjainkban még a friss élelmiszerek is egyre kevesebb létfontosságú anyagot tartalmaznak, nem is beszélve az iparszerűen gyártott, denaturált élelmiszerekről, melyek gyakran inkább hiányállapotot eredményeznek. A következmény pedig a fáradtság, energiahiány, állandó éhségérzet, nassolás, elhízás, magas vérnyomás, szív- és érrendszeri betegségek, diabetes, reumatikus- és ízületi panaszok, allergiák, s ez a sor szinte végtelen… Már nem az a kérdés, hogy pótoljuk-e a hiányt, sokkal inkább az, hogy mivel?
Dr. Peter Hartig
Hajgyógyászat
Ha szeretné, hogy haja épségben „túlélje” a telet, és a karácsonyi-szilveszteri cicoma-stresszt, akkor most a szokásosnál is jobban kell törődnie vele. Fagyos hideg, hóesés, szilveszteri buli, színházi programok – a fodrász és a kozmetikus nagy erőkkel dolgozik rajtunk, hogy jól nézzünk ki, s eszünkbe sem jut, hogy mindez még kárunkra is lehet.
Kis Éva
A fiatal korosztály körében igen kedvelt tetoválások és testékszerek mellett – nemre való tekintet nélkül – egyre nagyobb teret hódít a hajfestés. Miközben szemünk egyre inkább megszokja a narancs, pink, lila és kék árnyalatokban pompázó fejtetők látványát, addig az új külső számos kellemetlenséget okozhat viselőjének.
Kommunikáció
Asszertivitás, vagyis magabiztosság és önérvényesítés. Érzelmeink kifejezése, érdekeink képviselete, értékeink bemutatása, a stressz és harag kontrollálása. Mérje fel kommunikációs stílusát, és tanulja meg az asszertivitást!
Hajós Anett
Biorejtvény
Fejtse meg weboldalunkon biorejtvényünket és küldje el nekünk!
Számmisztika
Sorozatunk előző részeiben megismertük a számok minőségét és jelentését, megtanultuk sorsszámunk kiszámítását, illetve felrajzolni számmisztikai képletünket, a numeroszkópot, ez alkalommal képletünk egészségügyi vonatkozásaival, annak értelmezésével foglalkozunk.
Szabics Katalin
 
     
 
Nyomtatóbarát verzió Ismerősnek ajánlom Kedvencek közé
Lapszemlére feliratkozás Hasznos linkek Orvost Keresek
Vissza Fel Kezdőlap Rólunk