Érszűkület Lappangó betegség – súlyos következmények
|
|
 |
Nemzetközi felmérések szerint az alsó végtagi verőérszűkület. az 50 év feletti lakosság mintegy 30%-át veszélyezteti. Magyarországon közel egymillió embert érint, az évente elvégzett végtagamputációk száma pedig csaknem hétezer. A betegség felderítési aránya ma még meglehetősen alacsony, ezért a legtöbb érintett nem is sejti, milyen veszélynek van kitéve.
Az alsó végtagi verőérszűkület időben történő felismerésével és kezelésével az életkilátások jelentősen javíthatók. A tünettel rendelkezők közül – megfelelő orvosi beavatkozás nélkül – azonban minden harmadik beteg 5 éven belül meghalhat, vagy súlyos szív- és érrendszeri betegség (például szívinfarktus vagy szélütés) alakulhat ki, ami ugyancsak életveszélyes állapotot idéz elő.
Az alsó végtagi érszűkület kezdő tünetei lehetnek a járáskor jelentkező lábfájdalom, fáradtság és a „nehézláb” érzés. A tüneteket komolyan kell venni, mert az érszűkület már csak akkor okoz panaszokat, amikor az alsó végtagok ereiben felrakódások (plakkok) keletkeznek, és ezek akadályozzák a végtagokban a vér szabad áramlását.
Leginkább veszélyeztetettek a dohányosok, az 50 év felettiek, a cukorbetegek, s mindazok, akiknek magas a vérnyomása vagy koleszterin-szintje, illetve korábban érbetegsége, stroke-ja vagy szívinfarktusa volt. Ugyanilyen veszélyeztettek azok is, akik keringési panaszokkal küzdenek, vagy a fent említett járási nehézségeket fedezik fel magukon.
Célunk, hogy felhívjuk a figyelmet az alsó végtagi érszűkületre, ezzel kapcsolatban pedig az önvizsgálat fontosságára. Így együtt küzdhetünk a betegség ellen, melynek kockázata az időben történő felfedezéssel megelőzhető és kezelhető. A diagnózis egyszerű, gyors és fájdalommentes vizsgálatokkal felállítható, a betegség gyógyítására pedig az elengedhetetlen életmódbeli változtatások mellett korszerű terápiás lehetőségek állnak rendelkezésre.
Prof. Dr. Kollár Lajos
a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság elnöke
Dr. Szegedi János
a Belgyógyászati Szakmai Kollégium Angiológiai Bizottság elnöke
|