Fogyás és diabetesz

A Diabetes Care folyóiratban közölt tanulmány szerint a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedők számára különösen fontos az ideális testsúly elérése és megtartása. Jó hír, hogy már egészen kis mértékű testsúlycsökkenés is jelentős javulást hozhat állapotukban.

A Look AHEAD (Action for Health in Diabetes) elnevezésű program során összesen 5145 olyan személy állapotának változását kísérték figyelemmel, akiknél 2-es típusú cukorbetegséget diagnosztizáltak. A kutatás eredményei igazolták, hogy a betegek állapotában már a mérsékelt, megközelítőleg 8 százalékos testsúlyvesztés is igen jelentős javulást hozott.

A vizsgálat résztvevőit – egészségi állapotuk felmérése után – két csoportra osztották. Az első csoport tagjai minden segítséget megkaptak a fogyás eléréséhez. Speciálisan összeállított étrendet kaptak, csoportos foglalkozásokon vettek részt, személyi edző és pszichológus segítette őket a kitűzött 7%-os testsúlycsökkenés elérésében.

A másik csoport tagjai ezzel szemben átlagos foglalkozásokon, mindössze néhány csoportos találkozón vettek részt, s nem készült részükre sem étrend, sem pedig edzésterv.

Az „intenzív programban” részesülő csoport tagjai az év végére átlagosan 8,6%-os súlycsökkenést értek el, míg a kontroll csoport mindössze 1%-os súlyvesztést ért el.

Az első csoport tagjai esetében a súlycsökkenés hatására mérhetően javult a vércukorszint szabályozása, és esetükben lehetőség nyílt a diabétesz és a magas vérnyomás kezelésére adott gyógyszerek dózisának csökkentésére. A vizsgálat egyértelműen igazolta, hogy a túlsúlyos 2-es típusú diabéteszes személyek képesek egy év leforgása alatt 7–10%-os súlyvesztést elérni, s ezzel jelentősen javítani egészségi állapotukat.

 
 
     
 
Nyomtatóbarát verzió Ismerősnek ajánlom Kedvencek közé
Lapszemlére feliratkozás Hasznos linkek Orvost Keresek
Vissza Fel Kezdőlap Rólunk