A számok „minősége”

3. rész

Az előző lapszámokból megtudhattuk, hogy a számok, mint szimbólumok minőségeket, vagyis az anyagi világ fogalmaira lefordított tulajdonságokat takarnak. Ezek segítenek feltérképezni önmagunk vagy mások születéskor magával hozott energetikai állapotát, szellemi, lelki, és testi tulajdonságait, illetve láthatóvá teszik, hogy milyen eszközökkel tudja majd életében sorsát betölteni, feladatait megoldani. Ehhez megtanultuk kiszámítani saját sorszámunkat, és elemeztük a számokat 1-5-ig, íme a folytatás 6-9:

6  

Hajlékony vonalvezetés, nyitott és zárt forma egyben. Az érzelmek, a szexualitás, ugyanakkor a szépség és a művészet szeretete, az ilyen irányú képességek, a kreativitás jelen van a személyiségben. Megnyilvánul benne a családi, és általában az emberi kapcsolatok fontossága. Szélsőségei a fent említett területeken vihetnek tévutakra. Asztrológiai megfelelője a VÉNUSZ.

     
7   A felső vízszintes vonal a szellemi magasságot jelképezi, amennyiben át is van húzva középtájon, az az intellektus és az érzelmi sík találkozását jelzi a fizikai világ szintjén. Szemmel látható az egyenestől való eltérése, dőlésszöge a szellemi fejlődés felé irányul. A számmisztikai képletben olyan helyet foglal el, mely által két irányban is kiegészítő számként működik: szellemi síkon a gondolat, érzelmi síkon pedig az indulat kifejezője. Ötletek, szárnyaló intellektus, érzelmileg a lebegés állapota, mely néha a valóság figyelmen kívül hagyását eredményezi. A technikai vagy az ezoterikus irány felé haladás mutatója. Ez megnyilvánulhat közlékenységben, szélsőséges esetben pedig véget nem érő panaszkodásban, illetve az adás, adakozás helyett a személyiség önfeláldozásában, sőt önfeladásában is. Asztrológiai megfelelője az URÁNUSZ.

     
8  

Ha vízszintesre fordítjuk a végtelen jelét kapjuk. A két zárt kör, sok elrejtett, bezárt érzelem, nehéz tapasztalat, félelem, szorongás, gátlás lakhelye. A saját magába zárt érzelmek az agresszivitás melegágyaként szolgálhatnak. A lustaság, a dac, a befelé fordulás, de egyben az önuralom, a fékező, egyben kitartást is adó erő jelképe. A másokkal szembeni karmikus feladatok mutatója. Asztrológiai szempontból a SZATURNUSZ a megfelelője.

     
9  

Megfordított hatos, melynek alul nincs stabilitása. A felül bezárt érzelmek, indulatok lefelé irányulva találnak utat. Jó esetben ezek az energiák kiélhetők ambícióként, más esetben valóban indulatként, agresszióként nyilvánulnak meg. Itt fordulhat elő az a bizonyos „a cél szentesíti az eszközt” gyakorlata. Sokszor mutat összeütközést önmagával és a külvilággal. Feltétlenül szükséges számára az energiák terelgetése, hogy a túlzott energikusságot, mozgékonyságot, tettvágyat a pozitív teremtés medrébe irányítsa. A belül szorult, elfojtott energiák elsősorban tulajdonosuknak okoznak kárt, másrészt viszont környezetét is kellemetlen hatásoknak teszi ki. Asztrológiai megfelelője a MARS.

     
0  

Nem szerepel ebben a rendszerben, mivel ezt a formát, az önmagába visszatérő vonalat, a Teljesség szimbólumának tekintjük.

A számok minősége a személyes tulajdonságokon túl egyéb összefüggésekre is utal. Sorsszámunk azt is megmutatja, hogy az adott élet feladatai mi köré csoportosulnak, mi az, amit feltétlenül fel kell ismernünk ahhoz, hogy utunk ne legyen nehezebb a tervezettnél, vagy az elviselhetőnél, ne legyenek életünkben felesleges kitérők, melyek valóban csak bonyolítanák, nehezítenék életünket. A tapasztalat szerencsére azt mutatja, hogy az emberek többnyire ösztönösen érzik, és meg is élik a sorsszámuk adta minőséget.

Szabics Katalin
asztrológus, természetgyógyász, parapszichológus
T.: 06-30/409-9693

 
     
 
Nyomtatóbarát verzió Ismerősnek ajánlom Kedvencek közé
Lapszemlére feliratkozás Hasznos linkek Orvost Keresek
Vissza Fel Kezdőlap Rólunk