Természetes hashajtók

A székrekedés az egyik leggyakoribb gyomor-bélrendszeri probléma, amely főleg nők és idősek körében fordul elő. A legfőbb kiváltó tényezők, az életmód és az étrend megváltoztatásán túl esetenként hashajtók adására is szükség lehet. A számunkra legmegfelelőbb módszer kiválasztása érdekében tekintsük át a rendelkezésünkre álló lehetőségeket.

Érdemes tudnunk, hogy a székrekedés kialakulását több tényező is előidézheti: rosthiányos táplálkozás, elégtelen folyadék-felvétel, rendszertelen életmód, a rendszeres székletürítés elmulasztása, székletvisszatartás a székelés fájdalmassága miatt (pl. aranyeres csomó, végbélnyálkahártya berepedés), mozgásszegény életmód, ágyhoz-kötöttség, környezetváltozás. Nagyon fontos a kiváltó ok felderítése, és mielőbbi megszüntetése. Ezen túlmenően természetes hashajtókat is segítségül hívhatunk.

Több fajtájuk ismert:

– A széklet tömegét növelő hashajtók vizet kötnek meg a bélben, ezzel növelik a széklet tömegét, és lazítják állagát. Így hatnak a növényi rostok és a kolloidális hashajtók. Jó rostforrás például az útifű magja, amely 70:30 arányban tartalmaz nem oldható és oldható rostokat. Az oldható rostok megkötik a vizet, a nem oldhatók pedig mechanikai hatást fejtenek ki a bélfalra, így gyorsítva a széklet vastagbélben történő áthaladását. A nem oldható rostok magas aránya miatt a teljes duzzadás csak a vastagbélben történik, így nem jelentkezik kellemetlen teltségérzet vagy hasi felfúvódás. Kolloidális hashajtónak tekinthetjük például a szárított gyümölcsöket és a szilvalekvárt. Fentiek hatásának kialakulásához napokra van szükség, ezért a székrekedés akut kezelésére nem alkalmasak.

– Az ozmotikus hashajtók a bél lumenében maradnak, a bélbe vizet szívnak be, így a béltartalmat növelve segítik a széklet ürülését. Ilyenek a sók és a cukrok, cukoralkoholok. A sók (pl. magnézium tartalmú hashajtók) drasztikus hatású, nem vastagbél specifikus hashajtók, akut székrekedés esetén használatosak. Helytelen használatuk elektrolit-zavart okozhat, így főleg magas vérnyomás, vesebetegség esetén óvatosan, kontroll mellett alkalmazhatók. A cukrok, cukoralkoholok (pl. laktóz, szorbit, glicerin) nem emészthetők, de a baktériumok hidrogénné és szerves savakká bontják, ezért puffadást, has-feszülést okozhatnak.

– A székletlágyító hashajtók (pl. paraffin) vízvesztés nélkül sikamlóssá, puhává teszik a székletet. Jól használhatók fájdalmas székletürítés, végbél-berepedés és aranyér esetén. Az olajos hashajtók a zsírban oldódó vitaminok hiányát okozhatják, ezért tartós alkalmazásuk kerülendő.

– A bélfal izgatásával ható hashajtók gátolják a víz és elektrolitok felszívódását, fokozzák a nyálkahártya áteresztő képességét és a bélmozgást. A vastagbélben néhány órán belül fejtik ki hatásukat. Ilyenek az antranoidok (pl. szenna), melynek alkalmazása terhesség és szoptatás alatt nem javasolt, illetve a ricinus magjából nyert ricinusolaj is.

– Kombinált hashajtók: az egyes összetevők egymást kiegészítő hatásmechanizmusa révén fejtik ki hatásukat. A bélfal izgatásával ható és a széklet tömegét növelő anyagok egymással kombinálva hatékonyabbak, mint önmagukban (pl. szenna és rost). A rostmátrixba ágyazott szenna csak a vastagbélben kezd aktiválódni, így lassabb, kíméletesebb hatását csak ott fejti ki, nem pedig a felső bélszakaszban. Mivel a kombináció hatékonyabb, ezért kisebb mennyiséget is elegendő bevenni, mint az önmagában alkalmazott rostból. Akut székrekedés esetén is hatékonyan alkalmazható.

Dr. Dancsok Anita
szakorvos, homeopátiás orvos