| |
2007 szeptember
 Aktuális
A tény, hogy véget ért az év talán legkellemesebb időszaka, még nem jelenti azt, hogy búcsút kéne mondanunk mindennek, ami kellemes, egészséges, sőt éltető volt. Amíg bennünk van a lendület, igyekezzünk minél többet átmenteni magunknak az előttünk álló őszbe, majd télbe, azokból a dolgokból, amiket nyáron kipróbáltunk, megtapasztaltunk, s úgy találtuk, hogy növeli életerőnket, erősíti bennünk a harmóniát.
a Paramedica
Ausztrál kutatók állítása szerint egy stressz hatására termelődő molekula (NPY) a zsírsejteket méretbeli és számbeli növekedésre serkenti, tehát a sok stressz elhízáshoz vezet.
 Hogyan működünk?
A XX. század egyik nagy jelentőségű tudományos felfedezése egy magyar származású tudós, Selye János nevéhez fűződik. Stressz elmélete óriási távlatokat nyitott az orvostudományban.
Dr. Eisler Olga
Az alábbi történetet egy olvasónk küldte részünkre azzal a kéréssel, hogy tegyük közzé, mert igen tanulságos, talán még életet is menthetünk vele. Természetesen készséggel teszünk eleget egy ilyen felkérésnek, íme a történet:
A megnövekedett felelősség, az ebből adódó állandó készenléti állapot és stressz hosszú távon nemcsak a test, hanem a lélek immunrendszerét is gyengíti. Az így kialakult tünetegyüttes neve: menedzserbetegség.
Topolánszky Ákos
Sokunk számára ismerős az érzés, amely rendszerint a délutáni órákban, főként ebéd után tör ránk. Az érzés, melytől szemeink elnehezülnek, minden mozdulat, minden gondolat egyre fárasztóbbá válik. Jól esne egy röpke pihenő, egy gyors szundítás, vagy bármi más, csak valahogy „túléljük” a nap hátralévő részét.
Mindnyájunknak van egy „láthatatlan vödre”, amely folyamatosan kiürül és megtelik, annak függvényében, amit mások mondanak nekünk és tesznek velünk. Amikor a vödrünk tele van, remekül érezzük magunkat, amikor viszont üres, pocsékul.
A túlzott mértékű és rendszeres stressz nem csak mindennapjainkat mérgezi meg, de egészségünket is károsítja. Kikerülni nem mindig tudjuk, de a stresszt igenis kezelni lehet, sőt kell!
 Pszichológia
Mi akadályozza meg, hogy egy szingli életmódot folytató nő párkapcsolatban éljen? Elsősorban ő, saját maga! Nézzen mélyen magába, és képzelje el, hogy mindig így fog élni: szabadon, egyedül. Az ünnepeken mindenki tartozik valahová, Ön maximum harmadik kerék lehet valamelyik baráti házaspárnál, vagy hasonló barátnőivel töltheti az ünnepeket. Nyaralni egyedül vagy barátnőkkel megy. Tetszik ez? Ha igen, akkor nincs és nem is lesz semmi problémája. Ám, ha valamiért mégsem tetszene, akkor olvasson tovább!
Dr. Pándy Mária
 Gyógyító érintés
A tökéletes egészség talán csak álom… Nézzünk körül környezetünkben! Találunk-e olyat, aki 100%-os egészséggel dicsekedhet? Testi létünk csúcspontját huszas éveink elején érjük el, attól kezdve szervezetünk lassan, de egyre nyilvánvalóbban kopik. Micsoda aránytalanság! Hiszen ekkor még csak életidőnk harmadánál, negyedénél járunk!
Schneider Ferenc
 Prevenció és terápia
A cseppkőgomba és patkónyelv polysaccharida kivonatok szerepe a kiegészítő terápiában
Dr. Bakanek György, Varga Gábor
Az elmúlt évtizedekig a gyomorrák volt az emésztőrendszer leggyakoribb daganata. Előfordulása a 80-as évektől hazánkban is csökkent, emellett javult a halálozási arány, és a betegek életminősége is.
Prof. Dr. Balogh Ádám
A refluxbetegség (rövidítve: GORB, GORD, GERD) hátterében a tápcsatorna felső részének összetett működési zavara áll. Átfogó felmérések szerint az emberek mintegy ötöde szenved legalább időszakosan a betegségre utaló tünetektől, ám jelentős részük emiatt soha nem fordul orvoshoz.
Dr. Rosztóczy András
Kalcium kiegészítők szedésével megelőzhető a bélszakaszban megjelenő polipok kialakulása, melyek a későbbiekben a vastagbél daganatos megbetegedéséhez vezethetnek. A készítmények hosszútávon hatásos, védelmi funkciójukat a kúra végeztével is sokáig képesek kifejteni.
A férfiak az összes daganatos halálozást tekintve is rosszabb helyzetben vannak a nőkhöz viszonyítva (2001-ben 1,27-dal több férfi halt meg), ám még szembetűnőbb fokozott érintettségük a szájüregi daganatokat illetően, ahol arányuk 5,3-szeres. A halálesetek mindkét nemnél főként 40 éves kor felett, különösen 45-65 év között fordulnak elő.
Prof. Dr. Szabó György
A családi legenda szerint egyik nagybátyám még húsz évvel leszokása után is egy pakli cigarettát hordott a mellényzsebében. „Dohányos vagyok, csak most épp nem gyújtok rá” – mondogatta. Nem járt messze az igazságtól. A dohányzás nem egyszerűen csak szokás, a dohányzás életforma. A bökkenő csak az, hogy közben kíméletlen pusztulás megy végbe a szervezetben.
dr. Eörsi Dániel
Magyarországon a daganatos halálozás tekintetében a hasnyálmirigyrák az 5. helyen áll, az összes rákos halálozás közel 5%-át okozza. Nemzetközi statisztikák szerint férfiakban általában háromszor gyakoribb, mint nőkben.
A lisztérzékenység korai gyermekkorban kezdődik, még akkor is, ha a tüneteket csak felnőttkorban veszik észre. Az örökletes tényezők hatását jelzi, hogy a betegek családjában gyakran mások is érintettek, főként a betegek gyermekei és más elsőfokú rokonai. Esetükben a kockázat akár 10% is lehet.
Dr Korponay-Szabó Ilma
 Újdonságok
Az utóbbi évek kutatási eredményei megerősítik, hogy a szájflóra az egész szervezet egészségére jelentős hatást gyakorol. Az egészség-rombolásért a szájban élő egyes baktériumok felelősek, melyek eltávolításával csökkenthető a szív- és érrendszeri betegségek, valamint nőknél a koraszülés kockázata.
Prof. Dr. Horváth István, Dr. Tihanyi István
Az emberiség már több ezer éve használ különböző növényeket, növényi részeket a betegségek enyhítésére, illetve megszüntetésére. Talán nehéz elképzelni, de még a legegyszerűbbnek tűnő, csak egyféle levélből készült főzetek is bonyolult, gyakran csodaszámba menő, komplex hatásra képesek, mert egyszerre többféle hatóanyagot is magukban hordoznak.
Ócsai Péter
Kevesen tudják, hogy a fogazat rendellenességei nemcsak esztétikai, de funkcionális és pszichés zavart is okozhatnak. Csak a szabályos és hiánytalan fogsor teszi lehetővé a fogazat könnyű tisztulását, az egyszerű szájhigiénét.
dr. Szabó Réka
A jelenlegi modern orvoslás a kórokozóknak négy fő csoportját különbözteti meg: vírusok, baktériumok, gombák és paraziták. A gyulladásos betegségek nagy részéért ezeket teszik felelőssé, de újabb nézetek szerint még a rosszindulatú daganatos megbetegedések is ezek okozzák.
Dr. Földes László
A kolosztrum (előtej) egy évezredek óta jól ismert hatékony regeneráló szer, egy immunmodulátor. A benne lévő hatóanyagok sehol máshol nem találhatók meg ilyen magas, tökéletesen harmonikus koncentrációban. Ezért szokták az előtejet az újszülöttek számára az „első védőoltásnak” is nevezni. A kolosztrum az egyetlen természetes immunglobulin beviteli lehetőség szájon át.
Ian Smith Ph.D.
 Gyógyító természet
Gyuri bácsi, 6,2 a cukrom – panaszolja egy középkorú nő. – Nem cukor az még kedves, csak cukorka – vigasztalja az öreg. Szabó Gyuri bácsi, a bükki füvesember javasasszony nagymamájától örökölte tudását és gyógyteái receptjét, melyeket aztán továbbfejlesztett. Györgyteáját immár 10 éve ismeri és használja a hazai cukorbeteg társadalom.
Szabó György
A krómot a sportolók, a testépítők, a II. típusú cukorbetegségben szenvedők és a fogyókúrázók, mint étrend-kiegészítő készítmények hatóanyagát már több mint húsz éve ismerik és használják szerte a világon.
Dr. Prokisch József
Testünk valamennyi sejtje tartalmaz lecitint, amely szabályozza a sejtlégzést, a sejtanyagcserét és az ingerületvezetést, sőt az emberi agy egynegyede is a lecitint alkotó foszfolipidekből áll.
Dr. Asbóth Mária
A székrekedés az egyik leggyakoribb gyomor-bélrendszeri probléma, amely főleg nők és idősek körében fordul elő. A legfőbb kiváltó tényezők, az életmód és az étrend megváltoztatásán túl esetenként hashajtók adására is szükség lehet. A számunkra legmegfelelőbb módszer kiválasztása érdekében tekintsük át a rendelkezésünkre álló lehetőségeket.
Dr. Dancsok Anita
Mai rohanó világunkban – még ha észre sem vesszük –, de mindannyiunk szervezetét fokozott megterhelés éri. A csökkent energiaszint, a kimerültség, erőtlenség, a feszültség, a nyugtalanság, türelmetlenség, a félelmek, szorongások, majd a depresszió vagy az agresszivitás mind-mind a hosszantartó stressz folyamatának „kilométerkövei”. Amennyiben ez az állapot tartóssá válik, szinte elkerülhetetlen a komoly szervi betegségek, károsodások (pl. szív-, és érrendszer vagy az immunrendszer terén) kialakulása. Vegyük sorra, hogy milyen gyógynövényeket hívhatunk segítségül!
Bálint János
A stressz korunk egyik elkerülhetetlen velejárója, egyben sok betegség előidézője. Lássuk, miben segíthetnek a természet kincsei.
Mándoki László
A kristálykoponyákat a világ egyik legnagyobb misztériumaként tartják számon. A legtöbb ősi kristálykoponyát a XIX. században fedezték fel Mexikóban és Közép-Amerikában, de mi, hétköznapi emberek, még most, a XXI. században sem tudtuk igazán megfejteni, hogy valójában kik és milyen céllal készítették őket.
Dr. Szemereyné Nagy Melinda
 Kommunikáció
Itt a tanév kezdete, s ahogy a diákok újra visszaülnek a padba, ismét meglepetten szembesülnek a ténnyel, hogy tanáraik egészen más nyelvet beszélnek, mint ők egymás között. A villámgyorsan cikázó SMS-ek, MSN-ek következményeként már nemcsak írásban, de élőbeszédben is rohamosan terjed a szófoszlányok, rövidítések alkalmazása. Mi sem bizonyíthatná ezt ékesebben, mint hogy Új-Zélandon immár hivatalossá is tették az SMS-nyelvhasználatot.
Bartók Erika
 Teszt
Becslések szerint Magyarországon minden 3-4. ember szenved valamilyen allergiától. Leggyakoribb a szénanátha, de mind gyakrabban találkozunk asztmával, ételallergiával, fényérzékenységgel, gyógyszerallergiával, fém- és vegyszerallergiával, ekcémával is. A szénanátha tünetei kísértetiesen hasonlítanak egyrészt az egész éven át tartó, nem pollenek okozta, allergiás náthához, másrészt a vírusos megfázásos nátha tüneteihez. A jellemző megállapítások után zárójelben található pontszámok összeadásával felmérheted, hogy szénanáthás vagy-e.
dr. Babai László
 Allergia
A szénanátha az allergiás nátha egyik, évszakhoz kötötten jelentkező formája, amelyet kaszálás, aratás során a fű- és gabonapollenek, illetve virág-, fa-, és gyompollenek váltanak ki. Előfordulása fiatal felnőttkorban a leggyakoribb, és tünetei is ekkor a legerősebbek.
Dr. Hirschberg Andor
 Biorejtvény
Fejtse meg weboldalunkon biorejtvényünket és küldje el nekünk!
 Számmisztika
Az előző lapszámokból megtudhattuk, hogy a számok, mint szimbólumok minőségeket, vagyis az anyagi világ fogalmaira lefordított tulajdonságokat takarnak. Ezek segítenek feltérképezni önmagunk vagy mások születéskor magával hozott energetikai állapotát, szellemi, lelki, és testi tulajdonságait, illetve láthatóvá teszik, hogy milyen eszközökkel tudja majd életében sorsát betölteni, feladatait megoldani. Ehhez megtanultuk kiszámítani saját sorszámunkat, és elemeztük a számokat 1-5-ig, íme a folytatás 6-9.
Szabics Katalin
|
|