„Hallásébresztés” diszlexia ellen

30 évvel ezelőtt egy német orvos, Kussmaul írt elsőként egy normális intellektusú férfiről, aki megfelelő oktatást kapott, mégis képtelen volt elsajátítani az olvasás művészetét. A kórképet „szóvakságnak” nevezte el. Azóta a témával kapcsolatos irodalom már több tekintélyes könyvtárat töltene meg.

A tünetek közismertek, az okok azonban kevésbé. A szakirodalom szerint a tüneteket 20%-ban a hallás, 20%-ban a látás, a maradék 60%-ban pedig mindkét érzékelési forma sérülése okozza. A diszlexiások hallás- és látásvizsgálatának eredménye azonban gyakorlatilag nem tér el az átlagnépességétől.

Az ép hallás a nulla decibelnél található, ami nem a csendet jelenti, hanem azt a leghalkabb hangot, amit az átlag már éppen észlelni képes. Jobb hallásvizsgáló eszközök még ennél halkabb hangot is tudnak adni. Amennyiben a páciens ezeket is meghallja, úgy az átlagnál „jobb” füle van, ami nem feltétlenül öröm. A túlérzékeny frekvenciák meghallása az ún. kellemetlenségi küszöb csökkenését is jelenti, ez normális esetben 90-100dB-nél jelentkezik, túlérzékenységnél akár 40-50dB hangnyomásnál is előfordul – ez egyébként a társalgó beszéd szintje.

Ha ezt a teóriát összevetjük a klinikai tapasztalattal: a fülüket befogó autisták képével, a különféle beszédértési zavarokkal küzdő – egyébként „ép hallásúnak” minősített - gyermekek állandó visszakérdezésével, a diszlexiások hangzótévesztéseivel, vagy azzal a jelenséggel, hogy hibáik csökkennek, ha viszonylag halkan és lassan diktálunk nekik, akkor belátjuk, hogy a jelenség mindenképpen további kutatásra érdemes.

A Dr. Berard által kifejlesztett auditív integration training (AIT) terápia az egész világon elterjedt. Lényege, hogy a betegek 10 napon át, napi kétszer fél óra hosszat egy „elvarázsolt” zenét hallgatnak, melyből bizonyos hangmagasságokat kiszűrtek, és időnként hirtelen zörejek hallhatók. Ez az ép hallású, hibátlan beszédértésű emberek számára kellemetlen, míg a beszédértési zavarokkal küzdők és autisták szívesen hallgatják. A tréning hatására beszédértésük javul, bizonyos magatartási zavarok csökkennek, megszűnnek.

A téma kutatására hazánkban önkéntes kutatócsoport alakult, melynek tagjai 5 év alatt 1000-nél is több, saját – világszerte is újdonságnak számító – módszereikkel folytatott vizsgálatot végeztek. Bebizonyosodott, hogy számos rendellenesség – diszlexia, diszgráfia, figyelemzavar, hiperaktivitás, beszéd- és nyelvi zavar, sőt az autizmus is – alapvető érzékelési zavarokra vezethető vissza.

Elsőként arra kerestük a választ, igaz-e, hogy a disz-lexiások fülében egyes hangok tovább szólnak a kelleténél, tehát egy szó végére érve például még mindig az első szótagot hallják, így aligha fogják megérteni a szót.

Egyszerű technikánk, a „szünetelő” vizsgálat során az egymás után elhangzó zörejek közé szüneteket iktattunk be, időnként pedig folyamatosan szólt a zörej. A vizsgált személynek el kellett döntetnie, hogy folyamatos, vagy megszakított hangot hallott. Kiderült, hogy a diszlexiások, és nem diszlexiások szünet-érzékelése között nagyságrendi különbség van. A diszlexiások döntő többségének a normális ezredmásodpercnyi idő helyett tízszeres, azaz századmásodpercnyi szünet szükséges ahhoz, hogy két egymás utáni hangot ne egybefolyva, hanem külön érzékeljenek.

Mi történik, ha egy disz-lexiásnak diktálnak? Eleinte feszülten figyel, és eszével, kombinációs készségével próbálja kiegészíteni a hiányos információt. Aki feszülten figyel, hamar elfárad, s ha elveszti a fonalat, feladja, és máris ő lesz a „figyelemzavaros gyermek”, feláll, kiszalad az osztályból, vagy a padtársát lökdösi, s kész a „magatartászavar”, napjaink egyik legnépszerűbb diagnózisa – figyelemhiány – hiperaktivitás – rendellenesség.

A „szünetelő” vizsgálatra még számos, egyre finomabb vizsgálati technikánk épül, melyek segítik a pontosabb diagnózis felállítását. Jelenleg a „hallásébresztésnek” nevezett módszer hazai bevezetésén dolgozunk, melyhez még sok anyagi-technikai akadályt kell legyőznünk.

Dr. Pataki László
fül-orr-gégész, foniater főorvos