A halak köve

Hematit

Egy férfias kő,
amit a nők szeretnek igazán

Már az ókorban ismerték és vérzés-csillapításra használták, míg az indiánok testüket festették vörösre ezzel az ásvánnyal. Így nem csoda, hogy vérkő lett a neve.

A hematit a halak és részben a kos jegyűek főbb kövei közé tartozik.

Vas-oxidból áll, ezért már kisebb darabokat is nehéznek érezhetünk. Jellegzetesen fémes, fényes fekete színe, és viszonylag nagy súlya könnyen megkülönböztethetővé teszi más kövektől. Figyelem! Neve alapján ne keverjük össze a vérjáspissal (heliotrop), amely egy vörös foltos, zöld színű kalcedon változat.

A hematit igen jól megmunkálható, a legkülönfélébb formák alakíthatók ki belőle. Igen közkedvelt lánc, karkötő, medál, vagy akár marokkő formájában. Fényességét nem veszíti el, sőt, ha rendszeresen viseljük, magunkon hordjuk, akkor ki sem fakulhat.

Felmágnesezve a manapság egyre népszerűbb mágneses ékszerek alapvető összetevője.

A hematit jó hatással lehet a vérszegénységre, és a vérképző rendszer egyéb betegségeire. Segítheti a vérképzést, egyben hozzájárulhat a jobb erőnlét fenntartásához.

Stabilizálja az önérzetet, erősíti az akaraterőt, támogatást nyújt az előttünk álló lehetőségek megragadásához. Segíti harcunkat a mértéktelenség és a szenvedély-betegségek minden fajtája ellen. Egyben képessé válunk hibáink jobb felismerésére és elfogadására.

Diákok figyelem! A reáltárgyak elsajátításához, a problémák megoldásához is mentális töltést adhat a hematit.

A régi gyógyítók még vesefájdalmak ellen is alkalmazták, sőt érszűkület, illetve visszeres panaszok esetén is ajánlották e követ, vagy a belőle készült ékszerek viselését.

 

A hematitot manapság a hölgyek leggyakrabban nyaklánc, karkötő, gyűrű, medál vagy fülbevaló formájában viselik, míg a férfiak leginkább az egyedi készítésű, méretben és alakban számukra „testre szabott” láncokat vagy karkötőket részesítik előnyben.

A hematitból elixírt is készíthetünk: ehhez áztassuk be legalább 12 órára tiszta vízbe, majd a kioldott anyagokkal dúsított vizet fogyasszuk szervezetünk vaskészletének kiegészítésére. A jó borok kedvelői természetesen e célra hígítatlan vörösbort is fogyaszthatnak, a mértékletesség elvének betartásával.

Váljék egészségükre!
Mándoki László
geológus

 
     
 
Nyomtatóbarát verzió Ismerősnek ajánlom Kedvencek közé
Lapszemlére feliratkozás Hasznos linkek Orvost Keresek
Vissza Fel Kezdőlap Rólunk