| |
Kedves Olvasó!
Már megint nem azt tesszük, amit ilyenkor illik! Az ősz, a hűvös, nedves, borongós napok közeledtével újra elővehetnénk a szekrény mélyéből, leporolhatnánk, és magunkra ölthetnénk jól megszokott depressziónkat, miközben az elmúláson, hátralévő életünk napjainak tragikumán, reménytelenségén merengnénk, önsajnálattal átitatott „nekem már úgyis mindegy” hangulatban. Vérlázító lenne ilyenkor a tavaszról, az új életről beszélni, megelégszünk tehát az ősz virágainak keresésével, a kikelet helyett a bágyadtan melengető nap fényével, és új élet helyett legalább a megújulás lehetőségeinek felkutatásával.
Mivel életünkben egyetlen dolog állandó, s ez a változás, a túlélés eszközeként nem adatott meg számunkra más, mint legjobb képességünk szerint alkalmazkodni hozzá. Emiatt az, ami éppen van, gyakran kevésbé fontos, mint saját hozzáállásunk, vagyis a dolgok megélésének módja. Tény, hogy a nagy változást, a klimaxot semmilyen „varázslattal” nem úszhatjuk meg, tehát a kérdés csak annyi, hogy nyertesen vagy vesztesen jövünk ki belőle.
A magunk részéről az előbbi változat támogatása érdekében számtalan alternatívát tárunk a Tisztelt Olvasó elé, hogy eldönthesse, hogyan kívánja lelkiekben megélni a klimaxot, hormonnal vagy hormon nélkül, s mi mindent tesz a csontritkulás fékezésére, bőrének megfiatalítására, ráncai eltüntetése, hajkoronája megőrzése, illetve a szívét és életét veszélyeztető magány feloldása érdekében. Eldöntheti, hogy hajlandó-e a buszmegállóban várakozva, senki által nem látható, titkos gyakorlatokat végezni intim problémái megoldására, s feláldoz-e vacsorájából egy szelet húst néhány saláta levélért cserébe, hogy nyugodtabb lelkiismerettel állhasson a mérlegre. Kiderül, hogy még arról is dönthet, akarja-e újra kiegyenesíteni a stressz okozta izomgörcsök miatt meggörbült hátát, s a fájdalomcsillapítók menetrendszerű bekapkodása mellett megszívlel-e néhány praktikus tanácsot derékfájdalma csökkentése érdekében.
Való igaz! „Nem az a fontos, hogy az ember hány éves…” Életvitelünk valódi, kérlelhetetlen fokmérője: biológiai életkorunk, amely igen pontosan jelzi életkilátásainkat. Ebből a tudósok szerint minden elszívott cigaretta 8 percet vesz el, viszont napi 2-3 kanál méz, illetve a szakértőink által javasolt fiatalító módszerek sokasága éveket tesz hozzá. Furcsa ellentmondás, hogy az ölünkbe kuporodó macska dorombolása mennyi testi-lelki bajt gyógyít, az állatallergiák között mégis a macska vezeti a rangsort. Ugyancsak elővigyázatosságra int, hogy milyen súlyos asztmatikus következményei lehetnek egy teljesen hétköznapi módon induló pollenallergiának, ám örvendetes tudnunk, hogy a kismamák – többek között - tudatos táplálkozással milyen sokat tehetnek gyermekük védelme érdekében.
Végül életprogramunk kivitelezé-sének sikerességét, a túlélés érdekében tett intézkedéseink helyességét is lemérhetjük az Életerő-teszttel, s ha nem lennénk elégedettek az eredménnyel, szemközt azonnal egy seregnyi fiatalító tippet találunk, melyek közül ki-ki kedve szerint válogathat. Kívánjuk, hogy Ön is megtalálja saját, élethosszig tartó, örömmel, sikerélménnyel teli fiatalító programját!
a ParaMedica
|
|