| 2006 október – november
 Kedves Olvasó!
Már megint nem azt tesszük, amit ilyenkor illik! Az ősz, a hűvös, nedves, borongós napok közeledtével újra elővehetnénk a szekrény mélyéből, leporolhatnánk, és magunkra ölthetnénk jól megszokott depressziónkat, miközben az elmúláson, hátralévő életünk napjainak tragikumán, reménytelenségén merengnénk, önsajnálattal átitatott „nekem már úgyis mindegy” hangulatban.
a Paramedica
 Aktuális
A júniusi lapszámban a lisztérzékenységről megjelent cikkem nyomán igen sok olvasói kérdés érkezett, melyek közül a 10 leggyakoribbat igyekszem az alábbiakban röviden, tényszerűen megválaszolni.
Dr. Korponay-Szabó Ilma,
egyetemi docens, a Cöliákia Centrum főorvosa
 Hogyan működünk
Van valami közös a tinédzserkor és a klimax időszakában, mindkettő a hormonműködés változásáról szól, csak épp ellenkező irányban. Mindkettőt megfelelő módon kell kezelnünk, csak az a kérdés, hogy hogyan?
Hegedűs Eta, egészségtanító, pedagógus
Az ember általános egészségét, életminőségét a mozgásrendszer, ezen belül is a csontozat állapota nagyban meghatározza. Az ötvenes éveikben járó asszonyok (nem ritkán férfiak) esetében egyre ritkább a „régieknél” jellemző erős, szilárd csontrendszer.
Tóth Gábor, okl. élelmiszerip. mérnök, táplálkozáskutató
Nem is gondoljuk, mennyi probléma forrása az, hogy egykor két lábra álltunk! Ez a drámai statikai változás nemcsak csontrendszerünket kényszerítette – több kevesebb sikerrel – alkalmazkodásra, hanem izomzatunk egyes részeire is aránytalanul nagy feladatot rótt.
Kriston Andrea, az Intim torna módszer kidolgozója
A menopausa szakkifejezés a női nemi ciklus és vele együtt a periodikus vérzés elmaradását jelenti. Laikus szóhasználatban a „klimax” kifejezés is használatos, de ennek pontos jelentése inkább egy csúcs meghaladásával, és mintegy a „leszálló pályára való állással” hozható összefüggésbe, ezért némi negatív kicsengése van.
Dr. Garai János,
PTE ÁOK Kórélettani Int. Baranya M. Kh. Menopauza Szakambulancia
A szívbetegségek, főként a szívinfarktus világszerte évente 17,5 millió életet követel, így ez a legtöbb áldozatot szedő betegség. Ismert, hogy férfiaknál az 50. évtől, nőknél pedig később, a változó kor után fokozódik a betegség kialakulásának kockázata.
(forrás: www.orvostkeresek.hu)
Az átlagos életkor ma, Magyarországon – a KSH adati szerint – férfiaknál 62, nőknél 65 év. Ezt a nem éppen kedvező helyzetet a statisztika elemzői hajlamosak a társadalomban végbement életkörülmény- (elszegényedés) és életritmus-változások (állandósult vállalkozói, menedzseri, közlekedési stb. stressz helyzetek) számlájára írni.
Dr. Mátyás Ernő, geológus, a földtudományok kandidátusa, ny. egyetemi docens
Nem az a lényeg, hogy milyen hosszú lesz életünk, hanem az, hogy vajon milyen lesz a hosszú életünk – írja Professzor M. Klentze. Fiatalságunk tehát nem a naptári évektől, hanem testi-lelki-szellemi frissességünktől függ.
Dr. Boros Szilvia, táplálkozás kutató, sportorvos, pszichológus
 Ayurveda
Az ájurvédát a hosszú élet tudományának is nevezik, mert célja, hogy mindenki a lehető leghosszabb, egészséges és kreatív életet éljen. Az ájurvédikus életmód követésével sokkal tovább megőrizhetjük fiatalos lendületünket.
Gauranga Das (Szűcs Gábor),
védikus asztrológus, az Atma Center ayurvéda tanácsadója
 Szépítészet
Hidd el, kedves Nőtársam, kozmetikusod legmodernebb praktikái sem elegendők ahhoz, hogy megőrizzék arcbőröd frissességét, feszességét, azért elsősorban Neked kell megdolgoznod, nap nap után, rendszeresen.
Kriston Andrea, az Intim torna módszer kidolgozója
Az élet rendje a változás, mégis gyakran tiltakozunk ellene. Ha nem fogadjuk el az élet természetes rendjével beköszöntő testi-lelki-érzelmi változásokat, szervezetünk is tiltakozni kezd, a fejbőr meghatározott területein jelentkező hajhullás, ritkulás formájában.
Kis Éva, holisztikus hajgyógyász, természetgyógyász
Sokkal korábban és jóval nagyobb gondot fordítanánk a bőrápolásra, ha tudnánk, hogy bőrünk egy olyan univerzális védőszerv, melynek szerkezete a csecsemőmirigyére (timus) hasonlít. Minden bőrön keresztüli beavatkozás, ápolás tehát igen nagy jelentőségű az immunrendszer erősítése, támogatása, a betegségek elleni küzdelem szempontjából.
(forrás: www.informed.hu)
 Dietetika
Tény, hogy manapság a nőideál kissé eltávolodott a rubens-i alkattól, s igen nagy kihívást jelent minden életkorban megfelelni az elvárásoknak, az ugyancsak irreális Barbie-méreteknek. Más szempontok nem is léteznek, pedig egy ötéves kisfiú nagyon őszintén kijelentette: „azért is szeretem anyut, mert jó hozzábújni, olyan puha”.
(forrás: www.hazipatika.com)
 Mozgásterápia
Dr. Thomas Hanna rendkívül jelentős felfedezést tett. Rájött, hogy az évek során bennünket érő feszültség (stressz) lerakódik az izmainkban. A felhalmozódott stresszmennyiség az évek múlásával egyre nő, emiatt izmaink egyre merevebbé és feszesebbé válnak. A bajt akkor vesszük észre, amikor a feszes izom már sajog is.
dr. Domján László, az orvostudomány kandidátusa, agykontroll-oktató
Nem véletlen, hogy a 2000 és 2010 közötti időszakot a WHO a Csont és Ízület Évtizedének nyilvánította. Egyes felmérések szerint a derékfájás korlátozza leginkább a 45 év alattiak mindennapi tevékenységét. Ez a második leggyakoribb ok, amiért orvoshoz mennek.
Dr. Apáthy Ágnes, neurológus, reumatológus, fizioterapeuta főorvos, a Magyar Gerinctársaság vezetőségi tagja
 Népbetegségek
A „Természetes eredetű anyagok az onkológiában” elnevezésű munkacsoport szakértői az onkológiai kezelés előtt, alatt és után alkalmazható kiegészítő gyógymódok terén is segítséget kívánnak nyújtani a daganatos betegeknek és kezelő orvosaiknak, hogy a hazánkban rendelkezésre álló komplementer kezelések közül a beteg számára legmegfelelőbbet építhessék be az egyéni terápiába.
Dr. Boda Éva, belgyógyász, klinikai onkológus szakorvos
Magyarországon még mindig 3,5 millió ember fújja, 6,5 millió ember szívja a cigaretta füstöt. 15 percenként hal meg valaki dohányzással összefüggő betegségben. Évente 30 ezer embert temetünk el ezért.
Dr. Molnár György, az Empatia Biomed igazgató főorvosa
Ha fáj a torkunk, vagy köhögünk, esetleg folyamatos tüsszögések keserítik meg napjainkat, az érdeklődőknek, rávágjuk: „megfáztam”. Nem is gondolunk bele, hogy kijelentésünk mennyire helytelen, hisz az orvostudomány nem ismer olyan betegséget, hogy „megfázás”.
Dr. Tihanyi István, gyermekgyógyász, az Interlab Gyógyközpont igazgató főorvosa
A gyermek életének első három éve kulcsfontosságú fejlődése szempontjából. Ekkor alakul immunrendszere a külső hatásokon, védőoltásokon, a bevezetett táplálékokon, s a környezeti ingereken keresztül.
(forrás: orvostkeresek.hu)
 Gyógyító állatok
Megfigyelések szerint azok az idős emberek, akiknek életét egy kis kedvenccel való törődés édesíti meg, ritkábban betegszenek meg, gyorsabban kilábalnak a betegségekből, és összességében tovább élnek, mint magányos társaik.
(forrás: www.hazikedvencek.hu)
Őseink – élelemszerző portyáik során – a faodúkba betelepült méhcsaládok mézkészletét rabolták el, még akkor is, ha ezért súlyos árat fizettek. Összeszurkálva, de örömmel vitték haza barlangjukba a tökhéjba szedett lépes mézet.
Gillich István, méhész, természetgyógyász
 Allergia
Igen megrázó, amikor nyilvánvalóvá válik, hogy allergiánkat nem más, mint saját házi kedvencünk okozza. Mivel – a szezonalitás hiánya miatt – egész évben komoly panaszokat okozhat, az éveken keresztül szeretett és védett házi állatunktól gyakran véglegesen meg kell válnunk.
Dr. Babai László, a Budai Allergiaközpont igazgató főorvosa
Prof. Dr. Nékám Kristóf, allergológus, klinikai immunológus, egyetemi tanár
(forrás: orvostkeresek.hu)
 Ásványtan
A turmalinnak már az ókori emberek is különleges értéket tulajdonítottak. A XVII. században pedig a bölcsesség szimbólumának tekintették. Az arab hagyomány szerint a turmalin a nap köve, ami erősíti a testet, és megóvja a lelket a félelmektől.
(forrás: www.mediad.hu)
 Gyógyító otthon
A legtöbb tradicionális kultúra a konyhát tekinti a családi egészség és jólét központjának, sőt időnként családi szent helyként is emlegetik. A konyha a chi (energia) forrása, a háziasszony konyhai ténykedése pedig alapvetően befolyásolja az ételek minőségét, energiaszintjét, ezen keresztül tehát a család egészségét és békéjét.
Dr. Szemereyné Nagy Melinda,
a Feng Shui Magazin főszerkesztője
 Gyógyító gondolatok
Amikor újra és újra olyan asszonyokkal találkozom, akik sorsukat illetően kilátástalansággal, haraggal és panasszal vannak tele, fáradtak, elnyűttek és keserűek, mindig megfogalmazódik bennem a kérdés: csak így lehet? Vagy lehetne talán másképp is?
dr. Kígyós Éva, klinikai pszichológus
 Életerő-teszt
Rohanó hétköznapjaink során rengeteg fontos dolgon törjük a fejünket. Még ha bele is kukkantunk a tükörbe, mindössze azt ellenőrizzük, hogy magunk és mások számára elfogadható külsővel kezdjük-e a napot. Ugyan kinek jutna eszébe azt latolgatni, hogy vajon mennyire életerős, milyen vitalitással, energia tartalékkal rendelkezik, hogy túlélje a saját maga által diktált élettempót.
Béky László, Dr. Tihanyi István, valamint KorKontroll
 Prevenció
A történelem során folyton keresték, kutatták az örök fiatalság titkát, s az élet vizét. Napjainkban is sok idős embertől hallom: „De jó lenne még egyszer fiatalnak lenni! Milyen csodás volt akkor a világ, mindig történt velünk valami jó és szép!"
Dr. Csikai Erzsébet, háziorvos, természetgyógyász
 Biorejtvény
Fejtse meg weboldalunkon biorejtvényünket és küldje el nekünk!
 Asztrológia
Amennyire fárasztó lehet egy nőnek megélni a havonta jelentkező menstruációt, legalább ugyanilyen nehéz szembesülni azzal, amikor az elmarad, amikor női szerepe háttérbe kerül, mert fizikai szintű anyai feladatait már ellátta, s a továbbiakban a spiritualitás, önmaga megtalálása és megvalósítása kerül előtérbe.
Kalo Jenő, asztrológus-tanár
|