Wellness kineziológia a stressz ellen Egyre kevesebb időnk és energiánk jut önmagunkra és szeretteinkre. Közben egyre szaporodnak a napi stressz-hatások, melyekkel igyekszünk felvenni a harcot, s közben észre sem vesszük, hogy egyre kevésbé tudjuk életünket a maga teljességében megélni.

Testünk és lelkünk számára természetes a bennünk és körülöttünk lévő változásokhoz való alkalmazkodás. Kérdés, hogy megfelelően reagálunk-e, vagy csupán aggódunk, elnyomjuk negatív érzéseinket, tagadjuk a problémát, tehetetlenek vagyunk, s képtelenek a cselekvésre? Ha sikeresen alkalmazkodunk, akkor életünk izgalmakkal teli kaland lesz, ha nem, akkor könnyen a stressz áldozatává válhatunk.

Sokan a legegyszerűbb stressz-kezelő módszerekkel sincsenek tisztában, vagy „nincs idejük” alkalmazni azokat. Másként reagálnak, mint ahogy valójában éreznek, pedig nem is a szituáció a mérvadó, hanem sokkal inkább az, ahogyan megéljük.

A kineziológia egyik ága, a Wellness kineziológia különösen hatékony stresszoldó módszereket alkalmaz, ezek közül két egyszerű technikát mutatok be a Kedves Olvasóknak.

Homlok-tarkó tartás

Egyik tenyerünket a tarkóra (a kisagy környékére), a másikat a homlokunkra tesszük. Ezzel közvetlenül hathatunk idegrendszerünkre, egyfajta módosult tudatállapotot hozhatunk létre, amely nyugtatóan hat, így érdemes alvászavarok esetén is kipróbálni. Ha 10 percen keresztül ebben a pózban relaxálunk, megakadályozhatjuk, hogy a stressz hatása eljusson sejt-szintre, de hathatunk vele például gyomor-működésünkre is. Tudjuk, hogy gyomrunk sok fel nem dolgozott érzést raktároz, így nem ritka gyerek- és felnőttkorban sem, hogy a stressz gyomorfájást, túlzott gyomorsav termelődést vagy hányingert válthat ki.

Ebben a tartásban felidézzük a számunkra negatív helyzetet vagy érzést. Az emberek többsége ugyanis késleltetett reakcióval viszonyul a stressz helyzetekhez, csak jóval később tudja, mit kellett volna tennie vagy mondania. Most az átalakítás során viszont megtehetjük mindazt, amire a valóságban nem voltunk képesek. Kimondhatjuk, amit nem tudtunk, hogy hogyan érezzük magunkat ebben a helyzetben, mit tettünk volna, ha határozottak, magabiztosak, önbizalommal teltek lettünk volna, kitől mit vártunk - ezzel érzelmi szükségleteinket is meghatároztuk. Addig és úgy alakítjuk a helyzetet, amíg helyre nem áll a lelki békénk. Ne feledjük: a problémák gyökere mindig a ki nem mondott szó, az elfojtott indulat, a tisztázatlan helyzet!

Mindez nem a valóság elferdítését jelenti, hanem egy esettel kapcsolatos negatív érzéseink megváltoztatását. S ez a lényeg! Agyunk nem tud különbséget tenni a valós és az elképzelt dolgok között. Ha egy hétig minden napunkat este utólag így átalakítjuk, megváltozik szokásos reakciónk, és a jövőben, hasonló helyzetben már nem a régi beidegződés szerint cselekszünk, hanem úgy, ahogy belső énünk szükségét látja.

Érzés-közömbösítés

Felidézünk egy számunkra kellemetlennek tűnő esetet, ami még most is zavar, mert nem tudtuk feldolgozni. Meghatározzuk, hogy milyen erősségű ez a negatív érzés egy 0-10-ig terjedő skálán. Részletesen felidézzük az esetet, közben megnyomjuk egy tetszőleges testrészünket, például a karunkat, majd elengedjük - így kötjük az érzést az érzékeléshez.

Ezután képzeletben megalkotunk egy olyan helyet, ami kellemes, jó érzést vált ki belőlünk, majd megnyomjuk egy másik testrészünket miközben részletesen felidézzük a képet, majd elengedjük. Ezután visszahozzuk a negatív képet, és egyszerre megnyomjuk mindkét testrészt. Végül a 10-es skálán ismét meghatározzuk, hogyan hat most ránk az eset, mennyire csökkent a negatív érzés. Ne törekedjünk rögtön a 0-ra, hiszen ha kell, homlok-tarkó tartásban még tovább alakíthatjuk az esetet!