Segítség, felejtek!

Sokan úgy gondolják, természetes, hogy a kor előrehaladtával romlik a memóriájuk, nehezebben koncentrálnak. Van azonban egy pont, ahol mindannyian megálljt parancsolnánk az elfelejtett neveknek, gondolatoknak.

 

Sokszor a fiatalabb generációnál is jelentkezhetnek átmeneti koncentrációs zavarok, s vannak olyan időszakok, amikor szükségük lenne rá, hogy agyuk nagyobb kapacitással működjön. Hétköznapjainkban szürkeállományunk éberségét teával, kávéval igyekszünk fenntartani. Az idősebb korosztály memória zavaraira, melynek hátterében gyakran kezdődő demencia áll, a gyógyszeripar igyekszik megoldást találni inkább kevesebb, mint több sikerrel…

A ginkgo biloba (páfrányfenyő) kivonat természetes úton javítja az agy működését. Maga a növény a ma létező legősibb fa fajták közé tartozik. Túlélte a dinoszauruszokat, akik előszeretettel csemegéztek belőle, és túlélte Hirosimát is. Sőt, a ginkgo volt az első olyan növény, amely mutáció-mentesen hajtott ki az atomtámadás után. Kínában mindig is az agy jótevőjének tekintették.

Napjainkban már számos tudományos vizsgálat bizonyítja pozitív hatását. Kimutatták, hogy gátolja a sejthártyák lebontását, ami bizonyos fokú védelmet jelent az idegsejteknek. Ez lehet a magyarázata többek között, hogy a ginkgo biloba készítmények kedvező hatást gyakorolnak a szellemi leépüléshez vezető kórképekben.

Mint a legtöbb betegségnél azonban, itt is a megelőzést kell előtérbe helyeznünk. Tehát bizonyos kor felett még a tünetek kialakulása előtt érdemes megkezdeni a szedését, hiszen lényegesen könnyebb megelőzni a bajt, mint kezelni a már kialakult betegséget.

A ginkgo biloba a legtöbbet vizsgált növények közé tartozik. Többek között azt is kimutatták, hogy javítja az agy mikro-keringését, azaz az agy különböző területeinek a vérellátását, sőt a tápanyag-felhasználását is. Márpedig a jó vérellátás elengedhetetlenül szükséges a kifogástalan agyműködéshez.

Ahogy már Goethe is írta Ginkgo biloba című versében: „E keletről gondjaimra / Bízott fának levele / A tanult főt okosítja / Titkát fejtvén vele.” A modernkor tudománya szerencsére már magyarázatul szolgált mindarra, amit Goethe is papírra vetett.

 

Dr. Farkas Orsolya
Magyar Gyógynövényes Orvosok
és Alkalmazók Egyesülete (MAGYOAKE)

 
     
 
Nyomtatóbarát verzió Ismerősnek ajánlom Kedvencek közé
Lapszemlére feliratkozás Hasznos linkek Orvost Keresek
Vissza Fel Kezdőlap Rólunk