| |
Kedves Olvasó!
Nehogy kétségünk támadjon, a nyárvége időjárása egyértelműen tudtunkra adta: itt a vége!
Nincs több lazítás, napozás, netán fürdőzés! Ugyan hol is tehetnénk ezt? Ugorjunk csak szépen vissza a jól megszokott „mókuskerékbe"!
Rögtön elszáll minden illúziónk, amint rájövünk, hogy a MUNKA, az nem pihent, sőt az idők során egyre gyarapodott, ahhoz senki hozzá nem nyúlt, helyettünk meg nem csinálta, sőt szépen, türelmesen várt ránk eddig, hogy most aztán mindent egyszerre és lehetőleg azonnal megoldjunk. Milyen öröm, hogy ilyen hasznos dolgokra fecsérelhetjük a nyár folyamán nagy nehezen összeszedett energia-többletünket! S vajon mit szóljon az, akinek még pihenésre, feltöltődésre sem volt módja, az hogy fogja kibírni az előttünk álló hosszú, egyre sötétebb, egyre hidegebb időszak egészen Karácsonyig fokozódó munkatempóját?
Lapszámunk tipikus menedzser-betegségekkel foglalkozó összeállításában épp ezekre a kérdésekre kerestünk választ, és kínálunk megoldási alternatívákat, melyek között – reméljük – mindenki megtalálja a számára „testre szabott” kiutat.
Megszokhatta ugyan a Kedves Olvasó, hogy a valódi megoldások nem „egyszer használatos”, gyorsan bekapható, minden bajt véglegesen és tökéletesen orvosló csodaszerek. Ennyire azért nem egyszerű az élet, a csodákhoz mi is kellünk, azokkal nekünk is dolgunk van, bár sokszor csak szórakoztató játék, ahogyan például memóriánkat javítani tudjuk.
Ugyancsak nem lehet megúszni az alvást! A krónikus fáradtság soha nem látott mértékű térhódítása arról árulkodik, hogy még nem tökéletesek az alvást helyettesítő pirulák.
Bár a tudósok szerint szokni kell a stresszt, akinek ez sikerült, az már tudja, miért hullik a haja, miért hízott el oly gyorsan az irodai nassolástól, miért lett cukorbeteg, miért fokozódnak allergiás tünetei, miért ment tönkre párkapcsolata, és egész élete a gyomrát folyton szorongató félelem, aggodalom miatt, aminek sokszor még az okát sem tudja.
A napfény állítólag még a legmélyebb depresszió esetén is jótékony hatású. Bízva a szeptemberi „indián nyár” eljövetelében, Olvasóink számára előlegként csokorba kötöttünk néhány melengető reménysugarat, melyek segítenek megtalálni a kiutat a testet-lelket megbetegítő stressz zsákutcájából. Felkínált stresszoldó módszereink megvalósításához kitartást, sikereket, és sok-sok derűs napsütést kívánunk.
a Paramedica
Lapszámunk legérdekesebb témáiról, a menedzser-betegségekről készült 30 perces összeállítás szeptember 14–21-ig naponta 4 alkalommal – 5, 9, 17 és 21 órakor – látható a Zugló Tv „Tetőtől talpig” c. műsorában (UPC 10. csatorna), illetve interneten a www.zuglotv.hu online tv-n.
A műsor meghívott vendégei: stressz és szex témában – Dr. Pándy Mária, szexuálpszichológus, valamint stresszoldás, memóriajavítás témában – Dr. Domján László agykontroll oktató.
|
|