| |
Gyógyító kristályok I.
A méregtelenítés
Kedves Olvasó! Ne csak a lakását takarítsa rendszeresen, évente legalább egyszer kerítsen sort szervezete megtisztítására is. A folyamat gondolati szinten indul, s azt is el kell döntenie, hogy melyik méregtelenítő módszert választja a sok közül.
Talán meglepően hangzik, de szervezetünket nemcsak a hagyományos, jól bevált és közismert módszerekkel, hanem kristályokkal is méregteleníthetjük. A megfelelő helyről beszerzett, jól kezelt és tisztított kristályoknak csodálatos energiájuk van. A szervezet megtisztítása céljából a kristályokat főként a „csakrákra” helyezve alkalmazzuk.
A tisztításra alkalmas kristályok közül elsősorban a hegyikristályt, a cirkont, a rózsakvarcot és a hematitot ajánljuk és mutatjuk be most részletesebben.
 |
|
1. A hegyikristály egy univerzális kő. Valójában az egyetlen olyan kristály, melyet szinte mindenre használhatunk, hiszen tökéletesen harmonizál, és méregtelenítő hatása is van. Kitűnően tisztítja a homlok csakrát (harmadik szem), emellett a fejfájást is hatékonyan enyhíti. A számítógép és kezelője közé helyezve ellensúlyozza a testre, de kifejezetten a szemre irányuló negatív sugárzást.
|
2. A cirkont a máj és az epe méregtelenítésére használjuk. Konkrétan az „erő-csakrát”, más néven a napfonatot tisztítja és erősíti.
|
|
 |
 |
|
3. A rózsakvarcot minden olyan embernek a szíve felett kellene hordania, aki nem tud szívből szeretni. A rózsakvarc ugyanis a „szív-csakra” legjobb regenerálója és blokk-oldója.
|
4. A vérkő (hematit) neve és sötétlila vagy bordó színe is jelzi, hogy legfontosabb jótékony hatását a vér tisztításában, és a vérképzésben fejti ki. Testközelben tartva, például a zsebben hordva, hatása folyamatosan érezhető.
|
|
 |
A kristály-gyógyászatnak Indiában nagy hagyományai vannak. Az egyes kristályok hatás-mechanizmusának ismerete, a segítségükkel végzett gyógyításban szerzett tapasztalat a szakképzett terapeuták számára lehetővé teszi, hogy a különféle testi-lelki problémák kezelésében célirányosan használják fel őket. A kristálygyógyászat sokféle kezelési módot ismer, melyeket sorozatunk következő számaiban mutatunk be.
Ságodi Erzsébet
Info: Indiaház
Tel.: 06-1/ 243-5058, 06-20/345-5925
www.indiahaz.hu
|
|