| 2006
február – március
 Az öngyógyítás éve
Az elmúlt évben hatalmas lépéseket tettünk az önismeret terén. Erre alapozva 2006-ban már nyugodtan előléptethetjük magunkat „gyógyítóvá”. Bár ezt eddig is megtehettük volna, hisz tudjuk, senki sincs a Földön, aki többet tehetne értünk, testi-lelki egészségünkért, mint saját magunk. Most már lényegesen több tudással, gyakorlati ismerettel felvértezve vághatunk neki „életünk meggyógyításának”.
a Paramedica
 Népbetegségek
A daganatok kialakulása jelenlegi ismereteink szerint egy számos okra visszavezethető, többlépcsős folyamat. Akár évtizedek is eltelhetnek az egészséges sejt első károsodásától, a daganatos sejtek keletkezésén át a tumor szövet kialakulásáig. E hosszú időszak alatt kémiai, fizikai és vírus okozta ártalmak is hatnak a sejtre, így érthetővé válik a táplálkozás, a dohányzás és az alkohol fogyasztás kiemelkedő szerepe a daganatok kialakulásában.
Dr. Boda Éva, belgyógyász, klinikai onkológus szakorvos
Minden tumoros dohányos ingyenesen veheti igénybe a dohányzás-ellenes transcraniális mágneses terápiát! Ma Magyarországon 3,5 millió ember fújja, 6,5 millió pedig szívja a cigarettafüstöt. Minden 15. percben meghal valaki dohányzással összefüggő betegség következtében. Ez évente 30.000 honfitársunk elvesztését jelenti.
Dr. Molnár György, az Empátia Biomed igazgató főorvosa
Allergia kapcsán legtöbbünknek azonnal a parlagfű jut eszébe, tovább gondolkodva pedig egyes ételek, a tej, ételszínezékek és talán a vegyszerek. Vannak azonban olyan allergének, melyek bár környezetünkben mindenhol megtalálhatók, mégsem tekintjük őket veszélyes, allergiás tünetet kiváltó anyagoknak, pedig „jelenlétüktől” – tudtunkon kívül – igen sokan szenvedünk. Az egyik ilyen gyakori allergén a penészgomba.
Dr. Babai László, a Budai Allergiaközpont igazgató főorvosa
A legtisztább lakás sem pormentes! Ne higgyük azonban, hogy az allergiás tünetek megjelenése egyenes arányban áll a lakásban található por mennyiségével! A poratka allergia ugyanis nem azonos a házi porra való érzékenységgel.
Dr. Pálffy Márta, allergológus,
a Budai Allergiaközpont specialistája
 A haj
"A betegség nem kegyetlenség, nem is büntetés, hanem egyfajta korrekció. A lélek eszköze, amellyel rámutat hibáinkra, hogy visszatartson a nagyobb tévedések elkövetésétől, megakadályozza, hogy további kárt okozzunk.” (dr. Edward Bach)
Kis Éva, hajgyógyász, természetgyógyász
 Hogyan működünk?
Sosem gondoltam volna magamról, hogy képes leszek hosszú perceket eltölteni a jeges Dunában! Igazából nem is vágytam ilyen élményekre. Később megváltozott a helyzet. Rájöttem arra, hogy az ember fokozatos és rendszeres terheléssel elérheti célját. Ez a megállapítás nem csak a sport teljesítményekre igaz! Az élet minden területén célba érhetünk.
Schirilla György, életmód tanácsadó
A gazdaságos működéshez – legyen az gép vagy élő szervezet – optimális hőmérséklet szükséges, melyet a hő termelés és hő leadás egyensúlya biztosít. Az ember mozgásának hatásfoka átlagosan 19%, de ez élsportolóknál a 39%-ot is elérheti, míg egy gőzgép mindössze 11%-os hatásfokkal dolgozik. Régi mondás, hogy „a használat az embernél szervet teremt, a gép pedig kopik tőle”.
Dr Lángfy György, c. egyetemi docens, sportorvoslás,
belgyógyászat szakorvosa, .zioterápiás részleg vezető főorvosa
 Mozgásterápia
Rémes közhely, ám igaz, hogy a mozgás az élet alapja, sőt maga az élet. Ennek ellenére valamilyen megmagyarázhatatlan okból egyre kevesebbet mozgunk. Már a garázs ajtót is gombnyomással nyitjuk, az első emeletről is lifttel jövünk le (pláne fel), képesek vagyunk hosszú perceket várni a megállóban, hogy egyetlen kilométert se kelljen gyalog megtennünk!
Dr. Bakanek György, ISM szakmai főtanácsadó,
nőgyógyász, sportorvos, életmód tanácsadó
 Wellness
A balneoterápiával (gyógyvíz-kezelésekkel) foglalkozó szakembernek gyakran teszik fel a kérdést, hogy milyen fürdő segít a mozgásszervi, a nőgyógyászati vagy éppen a bőrproblémákon. E kérdésre meglehetősen nehéz egyértelmű választ adni, hiszen a gyógyvizekben rejlő kémiai elemek együttesen és nem külön-külön fejtik ki hatásukat.
Dr. Csermely Miklós, reumatológus főorvos
A masszázs különféle formái minden hagyományos gyógyászati rendszerben, az ősi kínai, tibeti, japán, ayurvédikus és bennszülött amerikai kultúrákban is fontos helyet kaptak. A gyógyító kőterápiát manapság előszeretettel használja az akupunktúrát és naturopátiát alkalmazó orvosok, gyógyítók, masszőrök és kozmetikusok egyre népesebb tábora.
Neuhauser Tünde, egészségfejlesztő-terapeuta, spa-masszőr
 Természetgyógyászat
Valamennyi világvallás évente meghatározott időben javasolja a szervezet további terhelésének legalább átmeneti szüneteltetését, hogy testünknek és lelkünknek lehetősége legyen megszabadulni az év vagy évek során felgyülemlett mérgektől. A védikus bölcsek már évezredekkel ezelőtt kijelentették, hogy elébb a méregtelenítés, utána a gyógyítás.
Béky László, természetgyógyász
 Prevenció
A „bio” szó életet jelent, s életünk – legalábbis számunkra – egyszeri és megismételhetetlen csoda.
Béky László, természetgyógyász
A keserű dinnye (más néven balzsamkörte) egy trópusi gyógyító zöldségféle, amely leginkább az uborkára vagy még inkább a tökre emlékeztet. Érett termésének külseje sárgás-narancsmintás, míg húsa világos zöldes-sárga színű.
Dr. Lónyai Péter, gyógyszervegyész
 Gyógyító növények
Erdőn-mezőn járva ritkán jut eszünkbe, hogy micsoda kincset rejtenek az erdőszélen szerényen megbúvó kisebb nagyobb bokrok apró kék és fekete bogyói. Kertünkben is gyakran csak a hátsó sarok megtűrt lakói ott, ahol az árnyékban már semmi sem nő. Rögtön megváltozik a véleményünk, ha megismerjük gyógyító csodájukat, s a tavaszi ültetés, kertészkedés során talán megajándékozzuk velük kertünket és önmagunkat, hogy méltóbb helyet kapjanak mindennapi étkezésünkben és életünkben.
c. Prof. Dr Dörnyei József, a kémiai tudományok kandidátusa
Napjaink régi-új táplálkozási irányzataiban ismét egyre fontosabb szerepet kapnak a gabonafélék, s köztük olyanok is, melyek eddig ritkán kerültek asztalunkra. A hajdina vagy pohánka szintén egy elfeledett régi ismerős, ám ha megismerjük értékeit, újra méltó helyet kaphat táplálékaink sorában.
Forrás: Élelmezésvezetők 2005. 02. 12.
 Gyógyító jelek
Erich Körbler felfogása szerint minden élőlény szerves része környezetének, hiszen létezése a környezetével való állandó energia- és információ cserén alapul. Az energiacsere folyamata egyénenként más és más, ugyanis minden egyén bioenergia-mezője őrzi mind az öröklött, mind pedig a jelen élet összes történésének információját.
Dr. Sági Mária, Sági István, tanár, természetgyógyász
 Ásványtan
Ásványokat bemutató sorozatunk bevezetéseként ismerkedjünk meg a „gyökerekkel”, azzal az évmilliárdok óta tartó folyamattal, melynek későbbi eredményeként az emberi élet a növényi, állati majd az ősemberi formákon keresztül eljutott a mai állapotokig.
Dr. Mátyás Ernő, geológus, a földtudományok kandidátusa, ny. egyetemi docens
Kedves Olvasó! Ne csak a lakását takarítsa rendszeresen, évente legalább egyszer kerítsen sort szervezete megtisztítására is. A folyamat gondolati szinten indul, s azt is el kell döntenie, hogy melyik méregtelenítő módszert választja a sok közül.
Ságodi Erzsébet
 Gyógyító illatok
A tavasz és a böjti időszak közeledtével sokan szánják rá magukat valamilyen böjt-, tisztító- vagy fogyókúrára, hogy megszabaduljanak a téli időszakban szerzett súlyfeleslegtől, és a helytelen táplálkozásnak köszönhetően felhalmozódott méreganyagoktól.
Dr. Babulka Péter, gyógynövénkutató
 Gyógyító érintés
Sok minden eszünkbe juthat a selyemről, csak épp a gyógyhatás nem! Először had elevenítsem fel a selyem történetét az ókori Kínától napjainkig, és csak a végén árulom el a kíváncsi Olvasónak, hogy milyen gyógyhatással bír ez a becses portéka, megosztva persze személyes tapasztalataimat is.
Dr. Tihanyi István, gyermekgyógyász,
az Interlab Gyógyközpont igazgató főorvosa
 Gyógyító otthon
Ez évi sorozatunkban szűkebb környezetünket, lakásunk, házunk egyes helyiségeit vesszük szemügyre. A feng shui segítségével szép sorjában átvarázsoljuk őket olyanná, amilyenné álmodtuk, hogy egészséges, sikeres, örömteli életet élhessünk bennük.
Dr. Szemereyné Nagy Melinda,
a Feng Shui Magazin főszerkesztője
 Gyógyító gondolatok
Legintenzívebb félelmünk a halálfélelem. De vajon indokolt-e? Úgy tűnik, nem. Hipnózisban ugyanis rendkívül furcsa dolog történik velünk: visszaemlékezünk „előző életeinkre”. Az is, aki nem hisz a reinkarnációban.
dr. Domján László, az orvostudomány kandidátusa, agykontroll-oktató
A sámánok a természet papjai, hírnökei. Nem csupán a természet nyelvét értik, de a gondolatait is képesek közvetíteni, sőt éltető erejét is át tudják adni nekünk. Talán ezért tartották őket egykoron olyan kimondhatatlanul nagy becsben hazájukban és messze földön egyaránt.
Feng Shui Magazin
 Gyógy-teszt
Végül is nem vagy beteg! Laborleleted is majdnem jó! Mégis valami nincs rendben… De mi?
Kis Éva hajgyógyász és Béky László természetgyógyász
 Gyógy-tipp
A tél vége a felső légúti vírusok és az influenza időszaka. Talán kevesen tudják, hogy egy-egy tüsszentéssel vírusok egész hada száguld felénk 60–80km/h sebességgel, nem csoda hát, ha előbb-utóbb valamelyik minket is leterít.
dr. Farkas Orsolya, a Magyar Gyógynövényes Orvosok
és Alkalmazók Közhasznú Egyesületének titkára
 Biorejtvény
Fejtse meg weboldalunkon biorejtvényünket és küldje el nekünk!
 Asztrológia
Több mint három évtizede foglalkozom asztrológiával, elsősorban annak egészségügyi és természetgyógyászati hagyományaival. Az elkövetkező hónapokban szeretném megosztani tudásomat minden Kedves Olvasómmal!
Kalo Jenő, asztrológus-tanár
|