| |
 |
|
Színterápia V.
Kék és fekete
|
Sorozatunk végéhez érve – akik figyelmesen olvasták az előző részeket – egész éven át figyelemmel kísérhették, hogyan születik meg a „színes” tavaszból a „színes” nyár, a nyárutó, majd a „színes” ősz. Szemünk láttára múlik el az ősz is, hogy helyet adjon a télnek, melyet majd újabb tavasz követ. Rohanó életünk során talán észre sem vesszük a szakadatlan változást, amely kint és bent egyaránt zajlik – öröktől fogva…
A természet örök körforgása soha nem pihen, és épp e folytonos változás az, ami állandó benne. A táj „téli álma” is csak látszólagos, hisz mozdulatlansága már az új életre készülődik.
Talán soha nem mutatná meg haragosabb arcát, ha jobban vigyáznánk rá, és tisztelnénk mindazt, amit örökül kaptunk elődeinktől, hogy megtépázatlanul adhassuk át utódainknak és ők is majd tovább… Soha ne feledjük el, hogy semmi sem a miénk, csak megőrzésre, megóvásra kaptuk, ezért van nálunk.
A természet állandó megújulása példaértékű lehet az ember számára is. Ha együtt, egészségesebb kölcsönhatásban élnénk a természettel, az ember is és környezete is sokkal tisztább, egészségesebb lenne.
Az ősi kínai „öt elem tana” az a rendszer, amely a világegyetem jelenségeit, az emberben pedig a szervek és szervrendszerek kölcsönös egymásra hatásait mutatja meg.
A téli időszakhoz a „Víz elemet” rendeli, melyhez érzékszerveink közül a fül, s vele a hallás, míg érzelmeink közül a veséhez szervesen kapcsolódó félelem érzése társul. A Víz elemhez tartozó növények közül főként a gesztenyét érdemes megemlítenünk.
A Víz elem színe a sötétkék és a fekete.
A kék szín jellemzője, hogy békét, igazságot és nyugalmat teremt. Segít abban, hogy kifejezzük saját igaznak vélt nézeteinket, s hogy igazat mondjunk. Növeli, fejleszti a szellemi érzékenységet, segít meghallani „belső hangunkat”, erősíti a „belső tanítót”, s oldja félelmeinket. Jótékonyan hat a pajzsmirigyre, a mandulákra, a nyakcsigolyákra, az állkapocsra és az egész tápcsatornára. Akik nem kedvelik a kék színt, azok jellemzően hajlamosak másokat hibáztatni gondjaik, problémáik miatt.
A fekete szín segíti a befelé fordulást, hogy figyelmünket bensőnkre koncentráljuk. Segít a belső kreatív erőnk megtalálásában, felszabadításában. Teljes békét és kegyelmet hoz, segít, hogy megbékéljünk az elmúlással, a halállal, nem véletlen, hogy kultúránkban éppen ez a gyász színe. Ugyanakkor a fekete szín a körülöttünk lévő világ tagadását is szimbolizálja. Ezt a jelentéstartalmat közvetíti a fiatalok egyes csoportjainak ruhaviselete, melynek nyilván semmi köze sincs a gyászhoz. A színgyógyászat területén a fekete szín segíti a csonkolt sérülések gyógyulását.
Aki kerüli a fekete színt, az kifejezésre juttatja, hogy fél az elmúlástól, illetve félelemmel tölti el bármilyen dolog végérvényes befejezése.
Sorozatunk összefoglalásaként kiemelnék néhány fontos gondolatot. Az, hogy milyen testi, lelki és szellemi-tudati állapotban vagyunk adott időben, megmutatkozik a különböző színekhez való viszonyunkban, öltözködésünkben, s abban, hogy milyen színű tárgyakkal vesszük körül magunkat. Eláruljuk, mire van szükségünk, hol tartunk. Természetesen a színterápiás gyógyításban az alapszíneken kívül egyéb színek is alkalmazhatók. Fontos, hogy minden színnel jó viszonyban legyünk, függetlenül attól, hogy az adott időben éppen melyik színt részesítjük előnyben.
Láthattuk, hogy diagnosztikai jelzés-értéke van annak, ki milyen színt nem kedvel, vagy kerül. Minden színhez valamilyen érzés társul, így azt az érzést tagadjuk, elutasítjuk. Az elutasított, régen eltemetett érzések színterápiával előhozhatók és gyógyíthatók. A pszichés blokkok oldása pedig előfeltétele a lélek gyógyításának, ami viszont a test gyógyulásának első számú feltétele.
Színterápiás tanfolyamra jelentkezés:
Tel.: 06-20/929-2666
|
|
Hegedűs Eta |
|
|