A mindennapokban megjelenő, aztán tovatűnő hangulatváltozások természetes velejárói életünknek, mert ha nem lennének, nem is vennénk észre még a pozitív változásokat sem. Sajnos ez így igaz! Érzékszerveink valójában a változásokra érzékenyek, így még a „legjobb” is megszokottá, untatóvá, egyhangúvá válhat változások nélkül.

Ebből következően vannak természetes, egészséges hangulatváltozásaink! De hol a határ? Mikortól figyeljünk fel, hogy lépni tudjunk, amíg nem késő?

Mindenfajta hangulatváltozás, levertség, bágyadtság, kedvetlenség, szomorúság abban különbözik a depressziótól, hogy aki depressziós, az semminek sem tud örülni heteken át, és ezzel együtt a mindennapi életvezetése is megváltozik. Olyan dolgokban sem képes, vagy legalábbis nagyon nehezére esik a döntés, amelyek előtte lényegtelen semmiségeknek tűntek. Gyakran még a régi barátaival sem képes a megszokott módon szórakozni. Pihenése nem kielégítő, rendszerint alvászavarokkal küzd. Előfordul, hogy bűntudat gyötri, miközben számára megengedhetetlen, elítélendő gondolatai támadnak. Súlyos esetben gyilkos, leggyakrabban önmaga ellen forduló késztetések zavarhatják.

Magyarországon a depresszió előfordulási gyakorisága 5–8% – vagyis jelenleg kb. 600 ezer embert érint – ezzel valahol a középmezőnyben foglalunk helyet. A leggyakrabban valamilyen életvezetési probléma leple alatt kezdődik. Így nem meglepő, hogy az érintettek fele-kétharmada egyáltalán nem fordul orvoshoz, vagy ha mégis, akkor esetleg testi tünetekkel: fejfájással, nyak- és gerincfájdalommal, mellkasi nyomásérzéssel, nehézlégzéssel, szívpanaszokkal, emésztési zavarokkal, hasi görcsökkel stb. Szintén ismert a depresszió szülés utáni hetekben, illetve a változó korban jelentkező formája, de manapság sajnos egyre gyakoribb már gyerekkorban is. Gyerekeknél és serdülőknél tünetként levertség helyett ingerültség is jelentkezhet.

A laikus segíteni akaró környezet „uralkodj magadon” tanácsa inkább ront a helyzeten, mintsem javítana! Leggyakrabban a „nem azt csinálom, amit kéne… nem vagyok a helyemen” belső hangtól szabadulni nem tudó, döntés- és változtatni képtelenné vált betegen a gyógyszeres és pszichoterápiás kezelés segíthet.

A depresszió elleni gyógyszerek plakátjain visszatérő motívum: az elszíntelenedett, érzelemvesztett, az élet forgatagától eltávolodott beteg, aki a gyógyszer hatására visszatér a színes érzelem teli életbe. Visszatér ugyan, de a gyógyszer elhagyása után csak akkor csökken a visszaesés esélye, ha a gyógyszer adta aktívabb, döntésképesebb időszakban sikerül megtalálnia, és meg is valósítja a beteg azt az életviteli változtatást, amely által saját „belső hangjával”, önmagával összhangba, beszélő, majd jó viszonyba kerülhet. Ha ez a belső hang azt mondja: – „OK, amit csinálsz, a helyeden vagy! Csak így tovább!” –, akkor már elmúlt a depresszió veszélye.

Mindenkit arra bíztatok, hogy találja meg a saját belső hangjával való beszélgetés lehetőségét! Ennek legfókuszáltabb módja a pszichoterápia, de ilyen a jóga, a meditáció, a zenélés, a tánc, a természetjárás, sőt lehet ez akár még a mosogatás is…

Miközben keresik az önmagukkal való beszélgetés módját, egy apró trükköt ajánlok segítségül: az NLP (neuro-lingvisztikus programozás) szakemberei rájöttek arra, hogy ha fenn hordjuk az orrunkat, azaz a fülünk magasságában, vagy még afelett tartjuk a tekintetünket, nem vagyunk képesek lehangoló, rossz, félelem teli belső érzéseket átélni.

Ha a belső hang által jónak elismert, önazonossághoz vezető úton, egy szükségtelennek ítélt, rossz kedélyállapotot akar félretolni, vagy csupán egy szusszanásnyi szünetet tartani a megoldandó nehézségek között, hát, hordja fenn az orrát, a tekintetét! Jó utat kívánok az elismerő belső hang mielőbbi megtalálásához!

Dr.Tessely Karolina
orvos-pszichoterapeuta