A talentum

Születésünkkor mindannyian valamilyen talentumot hozunk magunkkal a világba útravalóul. Bármilyen furcsa, mindannyiunk számára létezik egy olyan terület, ahol a legügyesebbek, a legtehetségesebbek vagyunk.

Óriási szerencséje van annak, akiről ez már gyermekkorában kiderül, a legtöbben azonban felnőttként kudarcok és mellékvágányok után, sok mindent kipróbálva, sok mindenbe „belekóstolva” lelnek rá az „igazira”. Akkor viszont már nincs tépelődés, alternatívák latolgatása, a döntés szinte magától értetődik. Bensőnk ugyanis erről is egészen világos jelzést küld számunkra, melyre figyelnünk, s hallgatnunk érdemes - ez nem egyéb, mint a bizonyosság.

A mai kor embere sokszor kényszerül arra, hogy élete során akár két-háromszor is hivatást váltson, de aki tisztában van született adottságaival, s jól sáfárkodik azokkal, mindig megtalálja munkájában az örömet, a sikerélményt. Sok idős embernek küzdelmes élete után a nyugdíjas éveit aranyozza be egy olyan hobby, tevékenység, melyre egész életében vágyott. Soha nem késő! Nem halhatunk meg úgy, hogy ne tudjuk, miért jöttünk, miben vagyunk jók, mit adhatunk, mivel segíthetünk a környezetünknek! Lássuk, mint mond erről az asztrológia:

 
 

A Kos jegyében születettek használják ki törekvő, vállalkozó, harcos szellemüket: mozdonyvezető, tűzoltó, rendőr, idomár, bokszoló, hentes, lakatos, hegesztő, sebész, fogorvos vagy tervezőmérnök foglalkozásokban.

Kos
03. 21-től
04. 20-ig

A Bika jegyűek a kitartást igénylő, természetes, földies hivatások elkötelezettjei: bankhivatalnok, kőműves, ács, szabó, cukrász, pék, szobrász, zenész, énekes, divattervező, fodrász, kozmetikus, állatorvos, élelmiszerkereskedő, portás.

 
Bika
04. 21-től
05. 20-ig
 

Az Ikrek ügyességüket, sokoldalúságukat, intelligenciájukat és kommunikációs képességüket kamatoztathatják: ügyvéd, tudósító, szerkesztő, kereskedő, ügynök, anyagbeszerző, tanár, tolmács, író, könyvszakértő munkakörökben.

Ikrek
05. 21-től
06. 21-ig

A Rák jegyűeknek a gondoskodó, házias, érzelem gazdag hivatások valók: gyermekintézet és otthon vezetője, szülésznő, háziasszony, főállású anya, baby-sitter, óvónő.

 
Rák
06. 21-től
07. 22-ig
 

Az Oroszlánok vezető beosztásban, a nagyvonalú, reprezentációt, pompát igénylő területeken teljesednek ki: pl. államfő, igazgató, rendező, színész, vállalkozó, ékszerész, aranyműves, műkereskedő stb.

Oroszlán
07. 23-től
08. 23-ig

A Szűz jegyűek kiváló hivatalnokok, mert ott a tisztességes, pedáns munkára van szükség, de megfelelő számukra a matematikus, könyvelő, kritikus, analizáló tudományos kutató, gyógyszerész, botanikus, kiskereskedő, órás, de nagyszerű ápolók is válhatnak belőlük.

 
Szűz
08. 24-től
09. 23-ig
 

A Mérlegek a kreatív, művészeti jellegű hivatásokban tudják megvalósítani önmagukat: pl. festő, előadóművész, artista, művészettörténész, műkereskedő, divatszakértő, belsőépítész, festő-mázoló, műbútorasztalos, szabó, fodrász, kárpitos, de ügyes titkárnő vagy házasságközvetítő is válhat belőlük.

Mérleg
09. 24-től
10. 23-ig

A Skorpió jegyűek elmélyülést igénylő, érzelmeket megmozgató, gyakran visszariasztó szakmákat szoktak választani: pl. kutató, filozófus, metafizikus, kémikus, orvos, mágus, kém, rendőr, tengerésztiszt, büntetőjogász, végrendelet végrehajtó, temetkezési vállalkozó, boncmester, vasmunkás.

 
Skorpió
10. 24-től
11. 22-ig
 

A Nyilasok az igazságot szolgáló, másoknak támaszt adó hivatásokat kedvelik: pl. bíró, filozófus, politikus, nagykereskedő, pap, katona, misszionárius, külképviseletek vezetői.

Nyilas
11. 23-től
12. 21-ig

A Bakok erénye a kötelességtudás, a keménység, a becsvágy, ezt kihasználva tudnak a ranglétrán előre jutni, mint bank szakember, de lehető belőlük történelemtudós, drámaíró, antikvárius, grafikus, szobrász, kőfaragó, bányamérnök, bányász, segédmunkás, sőt földmunkás vagy cipész is.

 
Bak
12. 22-től
01. 20-ig
 

A Vízöntő szülöttei a gyorsaságot igénylő, illúziót keltő vagy meghökkentő hivatásokat választják szívesen: feltaláló, természetkutató, repülőtiszt, idegenvezető, zenész, artista, bűvész, költő, író, pszichológus, idegorvos, pap, lelkész stb.

Vízöntő
01. 21-től
02. 19-ig

A Halak együtt- és beleérző képességük, szolgálni tudásuk miatt jó ápolónők, bejárónők, pincérek, vendéglősök, színészek, lelkipásztorok, filozófusok, sőt tengerészek is lehetnek.

 
Halak
02. 20-től
03. 20-ig
Németh Ágnes
okl. asztrológus
 
 
     
 
Nyomtatóbarát verzió Ismerősnek ajánlom Kedvencek közé
Lapszemlére feliratkozás Hasznos linkek Orvost Keresek
Vissza Fel Kezdőlap Rólunk