Az olvasó véleménye

Rendkívül szorgalmasak voltak olvasóink a nyár folyamán, s ugyancsak megdolgoztattak minket is! De vessünk magunkra, ha már kérdeztünk, s őszinte választ vártunk, hát az meg is érkezett, sok ezer példányban. Végtelen öröm volt ez a „közvetlen kapcsolat”, a sok elismerő levél, a köszönő szavak, melyek valójában szakértőinket illetik, hiszen mi az ő tudásuk, sok éves tapasztalatuk, tanácsaik segítségével, közreadásával szolgáljuk az olvasót.

Óriási felelősséget ruháztak ránk azzal, hogy leveleikben személyes sorsukat, problémáikat feltárva kérik segítségünket, s mi kötelességünknek érezzük, hogy legjobb tudásunk szerint igyekezzünk megfelelni elvárásaiknak, hiszen számítanak ránk!

A feladat több évre adott – már tudjuk, mit várnak tőlünk, s dolgozunk rajta, hogy logikus módon, csoportokat képezve minél előbb megválaszolhassuk a kérdéseket, hiszen egyértelmű, hogy fontossági sorrend nem létezik, mindenki számára a saját panasza a legégetőbb.

Nagyon szomorú, hogy milyen rengetegen írtak daganatos betegségekkel kapcsolatban, így a vírusok és a rák összefüggéseit ismertető sorozatunk mellett további cikkek is helyet kaptak e témakörben. Ugyancsak meglepő, hogy milyen sok családot érint a cukorbetegség – e témára is több oldalt szenteltünk lapunkban. Az ősszel-tavasszal kiújuló gyomorfekély érintettjei számára egy egészen másfajta megközelítést kívánunk nyújtani, míg a fogyókúra témakörénél – szintén kérésre – most nem tippeket adunk, hanem a veszélyekre hívjuk fel a figyelmet. Sokan aggódnak a világot fenyegető járványok miatt, így naprakész információval szolgálunk ez ügyben is. Mint kiderült, olvasóink kitűnően hasznosítják az önismereti sorozatunkból tanultakat, így ez alkalommal a homlok, a hajtő és a hajas fejbőr diagnosztikáját mutatjuk be. Leveleik tanúsága szerint a vártnál is nagyobb sikere van feng shui és színterápiás sorozatunknak, melyet a Föld elemmel és a hozzá kapcsolódó sárga színnel folytatunk. Világjáró sorozatunkban Ausztrália láthatatlan ösvényeire kalauzoljuk az olvasót, a sokak által kért indián gyógymódokat több oldalon keresztül mutatjuk be következő számunkban.

Sokak kérése, hogy a hirdetésekben szerepeljen a termékek ára is. Sajnos nincs beleszólásunk a hirdetések tartalmába, de kérésüket továbbítjuk a gyártó-forgalmazó cégek felé, ám kérdéses, hogy ez teljesíthető-e, amikor adott termék sok helyen, más-más áron kapható.

Szintén sokan jelezték, hogy a falusi gyógyszertárakban nincs mindig elegendő mennyiségű lap, ez csak a patika által rendelt kötegek számán múlik (a lap számukra is ingyenes, csak postaköltséget fizetnek), ugyanez vonatkozik olvasóink egyéni megrendeléseire is.

Számunkra is meglepő volt, hogy egy-egy lapszámunk milyen jól hasznosul. A legritkább eset, hogy csak 1-2 ember olvassa, szinte minden példányt 3-4 vagy annál is több olvasó forgat, sokuk évek óta. A lap tartalmára és küllemére egyaránt főként jeles „osztályzatot” kaptunk. Ami ennél is fontosabb, hogy a válaszolók 100%-ának segíteni tudtunk egészségi problémái megoldásában, s új termékek vásárlásánál mindenki figyelembe veszi cikkeinket, hirdetéseinket, a legtöbben ezek alapján döntenek és vásárolnak, így fontos, hogy mindig helyes, naprakész szakmai információval szolgáljunk. Rendkívül nagy az érdeklődés Egészségposta szolgáltatásunk iránt, melyet szeptembertől személyre szóló asztrológiai tanácsadással bővítünk.

Ezúton is szeretnénk megköszönni olvasóink lelkes közreműködését, értékes tanácsait, ötleteit, javaslatait és a jó szót, melyet továbbra is igyekszünk viszonozni.

10 db 5000 Ft-os Paramedica egészségcsomagunk nyertesei:

Diósi Vincéné (Baja),
Özv. Bachmann Gyuláné (Debrecen),
Dr. Gulyásné Soós Csilla (Hajdúszoboszló),
Kaponya Ottó (Kaposvár),
Kis Ernőné (Csabacsüd),
Dr. Maloványi Sándor (Budapest),
Mannerné Wágner Anita (Bakonysárkány),
Pereiné Németh Zsuzsanna (Budapest),
ifj. Urbancsok Mihály (Miskolc),
Végh-Boross Edit (Sopron).

Gratulálunk, nyereményüket postázzuk!

 
     
 
Nyomtatóbarát verzió Ismerősnek ajánlom Kedvencek közé
Lapszemlére feliratkozás Hasznos linkek Orvost Keresek
Vissza Fel Kezdőlap Rólunk