Holdkalauz

Őseink egy egészen különleges órát találtak fel, melynek „számlapját” az égbolt csillagképei (Kos, Bika, Ikrek, Rák, Oroszlán, Szűz, Mérleg, Skorpió, Nyilas, Bak, Vízöntő, Halak), „mutatóit” pedig közismert égitesteink (Nap, Hold, Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter, Szaturnusz) alkották.

A hozzánk legközelebb lévő égitest, a Hold jelentős hatást gyakorol életünkre. A Hold járása befolyásolja többek között az apályt és dagályt, (melyet a tudósok már egy pohár vízben is mérni tudnak!), illetve a női havi ciklust is. Elődeink ennek tudatában, az égre tekintve, a Hold változásaihoz alkalmazkodva élték mindennapi életüket, végezték munkájukat a földeken és a ház körül.

Szinte minden házimunka nagyobb sikerrel és kevesebb fáradtsággal végezhető el fogyó Holdnál.
szennyes ruha tisztább lesz, kevesebb mosószer is elég, főként ha a Hold vizes jegyben (Halak, Skorpi, Rák) jár.
A fa padlót, parkettát növekvő Holdnál csak söpörjük vagy porszívózzuk fel, esetleg valamelyik levegős napon (Ikrek, Mérleg, Vízöntő) nedves ruhával feltörölhetjük, felmosásra csak fogyó Holdnál gondolhatunk, ellenkező esetben a fa magába szívja a vizet, s elvetemedik.
Az ablakok és üvegek (számítógép monitor, tv képernyő is!) ragyogóan tiszták lesznek, ha fogyó Holdkor, valamelyik levegős vagy tüzes (Kos, Oroszlán, Nyilas) jegy napján tisztítjuk.
A napi szellőztetést levegő és tüzes jegyű napokon alaposabban, föld ( Bika, Szűz , Bak) és víznapokon csak röviden végezzük, hogy ne nyirkosodjon át a levegő és az ágynemű.
nyári–téli ruhák elrakására tavasszal és ősszel valamelyik levegős napot válasszuk!
Tartósítás, befőzés: tekintet nélkül a Hold fázisaira, inkább felszálló Hold idejére időzítsük – amikor a Hold a Nyilas–Ikrek jegyek között jár. Gyümölcsöt legjobb Kos napján (termésnap), gyökérzöldséget pedig Bak és Bika , vagyis gyökérnapokon leszedni és befőzni. A zöldségeket egy Kos napon fagyasszuk le, így nem lesz olyan vizes, és nem esik szét.
A szobanövények locsolását Rák, Skorpió vagy Halak napján (levél-víz napok) végezzük, az átültetést pedig Szűz (gyökér-föld) napokra időzítsük.
A kertben tavasszal növekvő Holdnál ültessük a virágokat, gyümölcsfákat, és minden föld felett termő növényt. Vigyázat, a teliholdkor visszavágott, megmetszett növény, fa elpusztulhat!
A testápolás terén is haszonnal alkalmazható a holdritmusok ismerete.
Bőr: fogyó holdnál végezzük a bőr kozmetikai tisztítását - különösen problémás, pattanásos bőr esetén. A bőr szépséghibáit, kisebb szemölcsöket is ilyenkor érdemes eltávolítani, mert jobban gyógyulnak, és nem nőnek vissza. A pakolások, krémek növő Holdnál mélyebben hatolnak a bőrbe, tehát hatékonyabbak. Bőrápolásra a Bak napjai a legjobbak.
Haj: hajvágásra a növő Hold Oroszlán és a Szűz napjai a legjobbak (Halak és Rák napokon tartózkodjunk ettől!). A Szűz napján érdemes daueroltatni, az Oroszlán napokon túlságosan göndör lesz a haj). Szőrtelenítést fogyó Hold idején végezzünk.
Köröm: a láb és a kéz körmeinek ápolására, levágására és reszelésére a Bak napja a legjobb.
A holdfázisokhoz igazodva sokat tehetünk testi-lelki egészségünk javításáért, megőrzéséért.

ÚJHOLD
Az Újhold első napja alkalmas a meditációra, új célok kitűzésére, rossz szokásaink elhagyására. Testi-lelki energiánk is megújul. Sok betegséget előzhetünk meg ilyenkor egy egynapos böjttel és izzadással, mert ez a leghatékonyabb a méregtelenítés.

NÖVŐ HOLD
Nő az aktivitás. Az energia befelé irányul. A nehéz szellemi és fizikai feladatokat most lehet a legjobban megoldani.
sebek gyorsabban gyógyulnak, megnő a szervezet öngyógyító képessége, a gyógyszerek is jobban hatnak, ilyenkor érdemes vitaminkúrát kezdeni (figyelve az adagolásra). Ilyenkor duplán hat az elfogyasztott étel, aki fogyókúrázik, a megszokottnál is kevesebbet egyen. Igyon sokat (főként gyógyteákat) délután 3-5 óra között, az utolsó étkezést pedig tegye a megszokottnál két órával korábbra!

TELIHOLD
Az energia befelé hat. Az emberek idegesebbek, agresszívebbek, mint máskor. Álmatlanság, migrén is előfordulhat, a régi törések, sebhelyek fájhatnak. Mellőzzük azokat az ételeket, melyek annak az állatövnek felelnek meg, amelyben épp a Telihold van. Fontos tudnunk azt is, hogy a teliholdkor gyűjtött és fogyasztott gyógynövények a leghatékonyabbak!

FOGYÓ HOLD
Az energiák kifelé hatnak. Nő az érzékenység, az álmodozásra való hajlam. Csökken a fájdalomérzet, a műtétek jobban sikerülnek. Most érdemes fogyókúrát, méregtelenítést kezdeni, mert csökken a tápanyagok felszívódása.
Legyünk figyelemmel arra, hogy ügyeink ilyenkor észrevehetően nehezebben, lassabban intéződnek, tehát, ami fontos, azt halasszuk jobb időkre!

Németh Ágnes okl. asztrológus
Személyes horoszkóp készítés, asztrológiai tanácsadás:
Tel.: 06 / 1-203-7428 www.horoszkop.info

Egész éves holdnaptárat megtekintheti a www.holdnaptar.hu oldalon.
Nyomtatott változata megrendelhető a Sappirus Kft-nél, telefonon a
06-20-383-59-47 számon.

 
 
     
 
Nyomtatóbarát verzió Ismerősnek ajánlom Kedvencek közé
Lapszemlére feliratkozás Hasznos linkek Orvost Keresek
Vissza Fel Kezdőlap Rólunk