Méregtelenítés gyógynövényekkel

Csalán (Urtica dioica) A csalánfélék családjába tartozó nagy csalán hazánkban mindenütt közönséges és gyakori gyomnövény. Gyógyító célú alkalmazása több mint 2000 évre tekint vissza. A növény kipréselt levét ekkor külsőleg kígyómarás és skorpiócsípés ellenszereként, belsőleg különböző mérgezések kezelésére használták. A csalán már az ókorban is jelentős tápláléknövény volt, de évszázadokon keresztül rostnyerés céljából is felhasználták. A népi étkezésben magas vitamin, ásványanyag és fehérje tartalma miatt főzelék alapanyagként is használták, amit számtalan régi recept bizonyít.

A gyógyászatban a növény leveleit, ritkábban föld feletti hajtását, újabban gyökerét és magját is használják. A levél és leveles hajtás hatóanyagai flavonoid-vegyületek, klorofill származékok, karotinoidok, víz- és zsíroldékony vitaminok, triterpénvegyületek, szterolok, növényi savak és ásványi anyagok. A csalánszőrben előforduló vegyületek közül a hisztamint és kolint említhetjük. A gyökérben a fitoszterolok, míg a magban jelentős zsíros olaj tartalma érdemel kiemelést.

Levele enyhe vizelethajtó, anyagcsere-folyamatokat serkentő, frissítő, gyökere a vizelethajtó hatás mellett gyulladáscsökkentő, jóindulatú prosztata megnagyobbodást mérséklő, koleszterinszintet csökkentő.

A csalán drogok fontos alkotórészei az ún. salaktalanító teakeverékeknek, melyek alkalmazásával a szervezetben keletkező, illetve ott felhalmozódó káros anyagcsere termékek eltávolítása felgyorsítható, az élettani folyamatok serkenthetők. A szervezet felfrissítése céljából kúraszerűen alkalmazva, különösen tél végén jótékony hatásúak. Előnyösen alkalmazhatók a csalán drogok a gyógyszeres terápia kiegészítésére és reumás kórképekben (ízületi gyulladás, köszvény) egyes bőrbetegségekben (pl. ekcéma). A magvak kivonat vagy préselt olaj formájában elsősorban az általános állapot javítására, roborálószerként kerülhetnek felhasználásra.

Vadrózsa (Rosa canina)

Vadrózsa néven foglalhatjuk öszsze mindazokat a vadon élő rózsafajokat – pl. ebrózsa, csipkerózsa –, melyek a rózsafélék családból valók. Gyógyászati alkalmazásuk évezredekre nyúlik viszsza. Az ókori Egyiptomban a növény szirmaiból készített rózsavizet a test illatosítására használták. Az indiai ajurvédikus orvosok a rózsaszirmokat hűsítőként, vérzéscsillapítóként, sebek gyógyítására alkalmazták.

A vadrózsa vitaminban gazdag gyümölcse a csipkebogyó, amely magas C-vitamin tartalma mellett B1-, B2-, K-vitamint, fontos ásványi anyagokat és nyomelemeket, valamint flavonoidokat, karotinoidokat és színagyagokat is tartalmaz.

A megszárított csipkebogyóból készült tea frissítő hatású, gyakran használják megfázásra, lázra, felső légúti panaszokra ajánlott keverékek részeként. A belőle készült lekvárt és szörpöt szíverősítő szerként is ismerik.

A csipkebogyóban a C-vitamin együttesen van jelen egyéb antioxidáns hatású, egészségvédő molekulákkal és szerepe van az oxidatív stressz káros következményeinek kivédésében, illetve minden olyan folyamat gátlásban (öregedés, számos krónikus betegség), ahol a szabad gyökök bizonyítottan szerepet játszanak.

A C-vitamin segíti a vas felszívódását és szervezetben való raktározását, ugyanakkor bizonyos határig megvédi szervezetünket a mérgező elemek (ólom, kadmium stb.), illetve egyéb környezeti ártalmak esetleges káros hatásától.

Mezei Zsurló (Equisetum arvense) A mezei zsurló edényes, virágtalan, hazánkban közönséges növény. Nagyon fontos, hogy meg tudjuk különböztetni a hazánkban is előforduló, mérgező mocsári zsurlótól! Az érdes tapintású zsurlófüvet régen edények mosására, súrolására használták, innen erednek népies elnevezései: súrolófű, kannamosófű stb. Gyógyászati felhasználásának története az ókorig nyúlik vissza, de a középkorban is a fontos gyógynövényként tartották számon, meddő, zöld színű hajtásai számos gyógyszerkönyvben megtalálhatóak.

Hatóanyagai közül a magas kovasavtartalom, a kálium és egyéb ásványi anyagok, a flavonoidok, poliénsavak, dikaronsavak, és egyes szerzők szerint a szaponinok érdemelnek említést. A zsurlófű kivonatokat a szilícium pótlására is felhasználják.

A modern fitoterápiában a mezei zsurlót vizelethajtó, enyhe fertőtlenítő, vérzéscsillapító hatása miatt vízhajtó, hólyaghurutot enyhítő, vesekőképződést megelőző, valamint reumaellenes teák, salaktalanító készítmények alkotórészeként alkalmazzák. Népgyógyászati tapasztalatok alapján köszvényes bántalmak kiegészítő kezelésére is használják.

Fekete bodza (Sambucus nigra)

A bodzafélék családjába tartozó fekete bodza Európában és Észak-Afrikában honos évelő cserje vagy kistermetű fa. Egyes leírások a bánat és halál jelképének tartják. Emellett Európa szerte mágikus erőt is tulajdonítanak a bodzának: a házban felaggatott gallyai távol tartják a rossz szellemeket, fájának égetése viszont szerencsétlenséget hoz.

Az ókorban a bodza gyökerét, levelét és bogyóit egyaránt használták gyógyításra: Dioszkoridesz kígyómarás ellen borban főzött bodzagyökeret javasolt. A kolostori gyógynövénytanok pedig egyetemes gyógyszernek tekintették a bodzát.

A gyógyászat a bodza virágzatát és érett bogyóit használja. A virágzat illóolajat, flavonoidokat, triterpéneket, fahéjsavszármazékokat; a termés pedig flavonoidokat, antocián festékanyagokat, szerves savakat, vitaminokat (B, C, A provitamin), jelentős mennyiségű ásványi anyagot (pl. vas) tartalmaz.

A bodzavirágból készült tea aktivizálja a szervezet védekező erőit, izzasztó, jó kiegészítője a reuma készítményeknek. Elsősorban izzadást serkentő szerként ajánlják megfázásos megbetegedéseknél. Termése vizelethajtó, frissen enyhe hashajtó, értékes antioxidáns.

A muskotályos illatú virágokat édességekbe, pikáns mártásokba keverik. Ezen kívül alkoholos üdítő italokat, szörpöket, lekvárokat készítenek belőle. A termést gyümölcszselék ízesítésére és színezésére is használják.