LÁSS!

ne csak nézz!

A szemüvegességről nem a kor, vagy az örökletes tulajdonságok, hanem „csupán” a rossz nézési szokások tehetnek.

Dr. Bates, amerikai szemorvos végezte a világon az első mikrosebészeti beavatkozást a szemen az 1800-as évek végén, 1920-ban könyvet jelentetett meg tudományos kutatásai alapján kidolgozott egyedi módszeréről, ezt követően már nem nyúlt késhez, csak természetes úton gyógyította a legkülönfélébb látási problémákat.

Bates szerint a dioptria a szemben kialakult feszültség mértékegysége. Ez szemtornával ugyanúgy enyhíthető vagy megszüntethető a nyolcvan éves rövidlátó néninél, mint a kancsal bölcsődésnél. Már az első szemüveg felírása előtt érdemes kipróbálni a szemtornát, a látásnevelést. Rövid- vagy távollátás, kancsalság, hályogos problémák, farkasvakság, színtévesztés vagy tompalátás esetén e szelíd módszer ugyanúgy hatékony korhatár nélkül bárkinek.

A káros nézési szokásokat jórészt az általános iskolában sajátítjuk el, ezért minden negyedik gyerek rövidlátó, sőt az olvasási, írási, számolási és beszédnehézségeknek is gyakran ez az oka. Amelyik iskola a nap részévé tette a közös szemtornát, ott ezek a problémák spontán csökkentek. Tapasztalhatjuk, hogy a felnőttek 45 évesen már sokan szemüvegesek, csaknem teljesen feleslegesen…

Ha lassan visszaszoktatjuk magunkat a lágy, suhanó, aprólékos nézésre, akkor a feszültség oszlik, s látásunk javulni fog. A szemtornát mindig szemüveg és kontaktlencse nélkül kell végezni, különben a szükséges ellazulás nem indul meg!

Mivel az egészséges szem egyetlen tized másodpercet nem tölt egy helyben, első gyakorlatként „olvasni” fogunk. Olyan távolságról, ahol a homályos kép (hiszen nincs rajtunk szemüveg) a legélesebb lesz, ha szemünkkel éles képet is tudunk kapni, akkor a távolság megváltoztatásával szándékosan homályosítsuk azt el egy kissé. Olyan nagyságú betűkkel kezdünk, amit már majdnem jól látunk (szemüveg nélkül). Lesz, aki az 5 cm-essel, s lesz, aki az újság vezércikkeinek betűnagyságával kezdi. „Gyakorlótáblánkat” úgy állítsuk be, hogy közvetlen napfényvilágítást kapjon, borús időben vagy este pedig világítsuk meg erős (200–500 W-os) halogén fénnyel.

Kezdjünk pásztázni a betűkön ide-oda, lazán, fejünket is forgatva, gyakran pislogva. 1–2 perc múlva a sorok tűélesek lesznek, aztán a hatás persze elmúlik, de aki kitartó, egyre hosszabb ideig fog éles képet kapni. Nem szabad akarni a látást! Ne olvassuk a tartalmat! Csak suhanunk a betűk fölött oda-vissza, egyetlen pillanatra se álljunk meg, szemünk nem fixálhat – nem bámulhat – mindig épp azt a pontot látjuk a legélesebben, amin átsuhan tekintetünk. Ezt a gyakorlatot az ablaknál is végezhetjük. Lazán átfutunk tekintetünkkel a hegyek vonulatán, a háztetők gerincén, a feliratokon, a járdaszegélyeken stb. Ha naponta 2–3-szor 1–2 percet pásztázunk így, hamarosan „szembetűnő”, tartós eredményt kapunk.

A másik hasznos gyakorlat a szem eltakarása. Takarjuk el behunyt szemünket úgy, hogy minden fényt kizárhassunk. Könyököljünk fel valahová, és így pihenjünk minimum 10 percet, majd a nap folyamán még 4–5-ször 2–3 percet. A gyakorlat végén sokkal élesebben fogunk látni, aztán eleinte visszaáll a régi rossz nézési szokás, de ha kitartóak vagyunk, egyre hosszabbak lesznek a jó periódusok.

Tévedés azt hinni, hogy az erős fény árt a szemnek. Épp ellenkezőleg! Javítja a látást.

Forduljunk lehunyt szemmel a nap felé, és fejünket lassan jobbra-balra ingatva vegyünk 1–2 perces napfürdőt. Később, ha felhő mögé bújt a nap, sűrűn pislogva, nyitott szemmel nézzük a felhőket – eleinte csak 1–2 másodpercig, így is hatékony látásjavulást érhetünk el már az első alkalommal. Borús időben vagy este a napfényt erős lámpával helyettesíthetjük. A kitartás itt is meghozza az éleslátás élményét, sőt a szemüvegesekre jellemző fényérzékenység is végleg megszűnik.

Meg kell értenünk, hogy a látásnevelés hosszú, szakaszos, öngyógyító folyamat, s eredményt csak gyakorlással érhetünk el, melyhez fentieken kívül további információ található a www.vizus.hu és a www.latastrening.hu internetes oldalakon, utóbbin szívesen válaszolunk kérdéseikre is.

 
Vén Péter
szemtréner
Tel.: 06-1/216-1976
 
 
     
 
Nyomtatóbarát verzió Ismerősnek ajánlom Híreink
Lapszemlére feliratkozás Hasznos linkek Orvost Keresek
Vissza Fel Kezdőlap Rólunk