A „pozitív gondolkodás” dilemmái

„Taxisofőr” a koponyánkban

Sokaknak bizonyára már a „könyökén jön ki”, hogy megint a pozitív gondolkodásról hallanak, de biztos, hogy még többen vannak azok, akik egyáltalán nem gyakorolják azt életük során, sőt nem is tudják, hogy mit jelent valójában. Semmiképpen nem azt, hogy reggeltől estig széles szájjal mosolygunk, mondván: „minden nagyon szép, minden nagyon jó, állandóan boldog vagyok”. Egészen mást jelent, alapvetően két dolgot: a negatív hatású kifejezések és gondolatok kerülését, illetve megoldás centrikus hozzáállást.

Nyáron az Egyesült Államokban tanítottam, ott találkoztam egy Linda nevű New York-i masszőrrel, aki régebben elvégezte az agykontroll tanfolyamot, így tudta, hogy a gyakran használt, negatív tartalmú kifejezésekkel öntudatlanul árthatunk magunknak. Megkérdezte egy nyakfájós páciensétől, hogy gyakran mondja-e: „nyakfájás vagy nekem"? (Ez az angol kifejezés a magyar „púp vagy a hátamon” vagy a „fejfájást kapok tőled” szófordulatnak felel meg.)
– Még hogy szoktam-e?! Naponta legalább százszor elmondom a gyerekeimnek!
– Próbáljon leszokni erről, mert ez is oka lehet makacs nyakfájásának!
Nos, talán nem könnyű elhinni, de a mondat tudatos elhagyása után ugrásszerűen javult a beteg állapota!

Linda egy másik páciensétől is megkérdezte ugyanezt.
– Ugyan, én soha nem mondanék ilyet!
– És nem is gondolja?
– Dehogynem, naponta talán ezerszer is! Csak én tudok viselkedni, soha nem mondok ilyen udvariatlan dolgot.
A puszta gondolat elhagyását követően ennek az asszonynak is fokozatosan javult az állapota!

A számos példa közül e kettő is meggyőzően mutatja, hogy mennyire oda kell figyelnünk arra, mit gondolunk, és mit mondunk gyakran. Miért? Mert agyunk hasonlóan viselkedik, mint egy taxisofőr: oda visz minket, ahová kérjük. Más szóval: azt teszi, amit mondunk neki. A nyakunkon fityegő „szuperkomputer” a gyakori szavainkat és gondolatainkat szó szerint végrehajtandó utasításként kezeli.

A „taxisofőr” szerencsére pozitív tartalmú gondolatainkat, szavainkat is szolgai módon követi, ez lehetővé teszi szervezetünk öngyógyító erejének „felturbózását”.

Döbbenetes gyógyulások érhetők el a Coué-módszer alkalmazásával is, melyet Lajos atya, a néhai híres, gyógyító szerzetes is javasolt betegeinek: reggel és este a tükör előtt állva, hittel és átéléssel ismételjék el 20-szor: „Napról napra, minden szempontból, egyre jobban és jobban vagyok."! (Még erőteljesebb a hatás, ha az ébrenlét és alvás határán, ellazulva, agyunk sokkal „programozhatóbb” állapotában mondunk vagy gondolunk hasonlóan pozitív állításokat.)

A pozitív gondolkodás másik fontos pillére a megoldás centrikus hozzáállás. Ez azt jelenti, hogy látom ugyan a gondot, ám nem azzal töltöm az életemet, hogy reggeltől estig panaszkodom, szidva a sorsot, a kormányt és ki tudja még mit, hanem a probléma felismerése után a megoldást, a kiutat keresem.

Hadd említsek konkrét példát a saját életemből. 1986-ban hirtelen intenzíven szédülni kezdtem, s az első ideggyógyászati vizsgálat komolyan fölvetette az agydaganat lehetőségét. Először megrémültem. Aztán gondolkodni kezdtem. „Mi a legrosszabb, ami történhet? Hogy meghalok. Hát, egyszer úgy is meg kell halni. Ha ennél egy fokkal jobb a helyzet: agydaganatom van és megoperálnak. Megmutatom, hogy a műtét után – amennyire lehet – talpra állok!” Csupán attól, hogy a helyzetet nem problémaként, hanem megoldandó feladatként kezeltem, megnyugodtam, s megtettem a szükséges lépéseket. (Szerencsére nem daganat okozta a tünetet.)

Baj esetén kulcsfontosságú a hozzáállásunk. Kezeljük a jelentkező nehézségeket az élettől kapott kihívásként! Ez maga a pozitív gondolkodás!

Az agykontroll, mint elmefejlesztő módszer, éppen azzal segít, hogy olyan egyszerű, bárki által könnyen elsajátítható mentális technikákat tanít meg, amelyek – szunnyadó képességeink fölébresztése és agyunk hatékonyabb használata révén – javítják problémamegoldó képességünket. Elménk számára nincs lehetetlen!

 

Dr. Domján László
Agykontroll információ:
tel.: 06-1-488-0118,
www.agykontroll.hu

 
     
 
Nyomtatóbarát verzió Ismerősnek ajánlom Híreink
Lapszemlére feliratkozás Hasznos linkek Orvost Keresek
Vissza Fel Kezdőlap Rólunk