FÉRFI BAJOK, PROSZTATA BETEGSÉGEK
Szűrővizsgálatok

Magyarországon a férfiak születéskor várható élettartama 65–68 év, ezzel az európai országok között az utolsó helyen állunk. Szakemberek szerint – megfelelő környezeti és életmód körülmények között, rendszeres egészségügyi ellenőrzés mellett – genetikai adottságainkat illetően 120–130, mások szerint 150 évet is élhetnénk, jó fizikai és szellemi életminőségben.

Hazánkban a szív- és érbetegségek után, a második számú halálozási okot a daganatos betegségek jelentik. Ennek oka többek között a környezetszennyezettség, a helytelen táplálkozás és az egészségtelen életmód. Emellett az emberek nagy része elmulasztja a rendszeres egészségfelmérő, daganatszűrő vizsgálatok elvégeztetését, így ma már minden ötödik ember halálát daganat okozza.

Magyarországon a KSH Demográfiai Évkönyv adatai alapján az elmúlt 15 évben a prosztatarák – mint halálok – a férfiak rákos betegségei közül a 2. helyre lépett elő. Az összes rákos megbetegedés közül – megelőzve a tüdőrákot – a férfiak körében a prosztatarák áll az első helyen. Igaz ugyan, hogy az idejében diagnosztizált prosztatarák (kezdődő vagy igen korai stádiumban) jól gyógyítható, de tünetszegénysége miatt legtöbbször már későn ismerik fel.

A prosztata (dülmirigy) a férfiak húgycsövének felső szakaszát körülvevő, gesztenye alakú és nagyságú szerv, melynek három fő betegségcsoportja a gyulladás, a megnagyobbodás (jóindulatú daganat) és a prosztata rák. 45 év felett e két utóbbi a legtöbb férfiben előfordulhat. Ezért fontos, hogy minden férfi urológiai panaszok (vizelési zavarok, húgycső-váladékozás stb.) esetén haladéktalanul végeztesse el a PSA vizsgálatot, és forduljon urológus szakorvoshoz a megelőzés vagy a korai stádiumban való diagnosztizálás érdekében.

Rendelőnkben (és az általunk szervezett több helyen a fővárosban és az országban) az ujjbegyből vett vérből néhány perc alatt rendelkezésre áll az eredmény. A beutaló nélkül igénybe vehető laboratóriumi vizsgálat egy csak a prosztata által termelt speciális fehérjének, a Prosztata Specifikus Antigénnek, (PSA) a vérben való értékét méri. A PSA megnövekedett értéke prosztata betegségre utal, melynek pontos diagnosztizálása további urológiai vizsgálatot igényel.

A prosztatarák az esetek több mint 60%-ában a prosztata külső, mirigyes részéből indul ki, tehát igen alattomos, nem okoz semmilyen vizelési nehézséget, panaszt, így előzetesen csak PSA szűréssel deríthető fel a daganatos betegség lehetősége, amely hamar áttéteket képez a medencecsontokban, csigolyákban, s ezek kezelése nagy műtéttel, erélyes gyógyszerezéssel is csak csekély eredményhez vezet. A PSA szűréssel idejében felfedezett prosztatarák még teljes sikerrel gyógyítható, ezért mindannyiunk érdeke, hogy minden 45. évét betöltött férfi (barátunk, férjük, édesapánk, gyermekünk) eljusson a PSA szűrővizsgálatra. Az új gyorsteszt egyetlen kis tűszúrással, fájdalomtól és kellemetlenségtől mentesen, gyorsan és olcsón elvégezhető. E pár perces időráfordítással minden 45 év feletti férfi óriási lépést tesz életkilátásainak javítása érdekében.

A LABORATÓRIUM reggel 7–9 óráig, délután 15–18 óráig áll a vizsgálatokat igénylő betegek rendelkezésére.

Bejelentkezés: 06-70-521-75-63.

A szokásos vér-, vizelet, váladék- és székletvizsgálatokon túl clamydia, candida, antioxidáns status, tumormarker (daganatspecifikus), valamint allergiavizsgálatokat is végzünk.

SZŰRŐVIZSGÁLATOK: méhnyak-rákszűrés, prosztataszűrés (PSA), mozgásszervi szűrés, bőrgyógyászati rákszűrés.

A Szakorvosi Magánrendelő szolgáltatásai:

ALLERGOLÓGIA, ANDROLÓGIA, BELGYÓGYÁSZAT, BŐRGYÓGYÁSZAT, FOGLALKOZÁSEGÉSZSÉGÜGY, FÜL-ORR-GÉGÉSZET-FONIATRIA, GASTROENTEROLÓGIA, GENETIKA, GYÓGYKOZMETIKA, NŐGYÓGYÁSZAT, REUMATOLÓGIA, SEBÉSZET-PROCTOLÓGIA, SZEMÉSZET, OPTIKA, UH, UROLÓGIA

BEJELENTKEZÉS:
06-1-350-18-98 vagy 350-06-31.

VITALORG KFT.
1131 Bp., Babér u. 32.
(Babér u. – Göncöl u. sarok)

 
     
 
Nyomtatóbarát verzió Ismerősnek ajánlom Híreink
Lapszemlére feliratkozás Hasznos linkek Orvost Keresek
Vissza Fel Kezdőlap Rólunk