A változókor bőrtünetei

Valamennyi élőlény léte folyamán sajátos, szinte állandó változások között éli biológiai valóságát. A folyamat a fogamzással indul, és az elmúlással végződik. Létünk csakis harmonikusan működő biológiai rendszereink útján valósul meg, amit egészséges életnek nevezünk. Jellegzetes szakaszai közül, a változókor szervezetünknek talán a legbonyolultabb folyamata.

A menopausa kialakulása akár 4-5 évig is eltarthat, de kezdeti tünetei már jóval korábban jelent-kezhetnek. A nők virágzásának jellemző külső tényezői a hormonok változásával lassan alakulnak ki és fejlődnek vissza. A testformák harmonikus vonalai, kerekdedségük és eloszlásuk változik meg elsőként. A bőr általában petyhüdtebbé, rugalmatlanabbá válik, tapintata elveszti bársonyosságát, ráncosodni kezd, legkorábbi tünetként a nyakon és a szemhéjak alatt képződnek bőrredők, „táskák”.

A haj és a szőrzet elváltozásai is fokozatosan alakulnak ki. A hajszálak őszülése elszórtan, de leginkább a halánték táján kezdődik. Az őszülés folyamatában az örökletes tényezők is fontos szerepet játszanak. A haj állománya az évek folyamán gyérül, és sokszor a férfi hormonok túlsúlya miatt – főleg a fejtetőn – zavaróan megritkulhat. Hirtelen fellépő hajhullás esetén kérjük szakorvos segítségét!

A szőrzet megoszlásában általában a piheszőrzet megnövekedett állománya lehet zavaró az arcon és a felső ajkak felett, melyekből egy-egy vastagabb szőrszál is kinőhet az állon vagy a nyakon. Felerősödhet a szőrzet a combokon és a mellbimbók körül is. A változókor befejeztével gyérül a fan és hónalj szőrzete is. Az e régiók faggyúmirigyeinek termelése lecsökken, ez bőrünk jelentős kiszáradásához, olykor kellemetlen viszketéshez is vezethet. A nem kívánt, zavaró szőrzet kialakulása nem feltétlenül kóros, ennek megítélését bízzuk a szakorvosra.

Kozmetikailag kellemtelen lehet a békés anyajegyek növekedése. Az idősebb korban kialakuló, barnás festéket tartalmazó, szaruval fedett szemölcsök elszaporodása. Gyakran láthatunk a törzsön a bőr szintjéből kiemelkedő, borvörös, gombostűfejnyi gömböcskéket, amik sérülést követően jelentősen vérezhetnek, olykor visszafejődhetnek, panaszt nem okoznak. A nyak bőrén és a hónaljban barnásan kissé elszíneződött, kocsonyás, vékony nyélen függő, hám eredetű, jóindulatú elváltozások alakulhatnak ki. Ezeket ne tépjük le, esetleges eltávolításuk szakorvosi feladat!

A leginkább zavaró jelenségek egyike a bőr és főleg az orcák hirtelen vagy tartós kipirulása feszült helyzetben, fűszerek, alkohol vagy meleg ételek fogyasztása után, ami érbeidegzési zavarra vezethető vissza. Ujjunk nyomására jellemzően elhalványodnak, bizonyos idő elmúltával pedig kioltódnak és eltűnnek.

A hőhullámokat kísérő izzadást, akaratunktól független (vegetatív) idegrendszerünk sajátos zavarát az általánosan ható készítmények mellett helyileg is érdemes kezelni.

A bőrünk alatti zsírpárnák sorvadásával nemcsak a bőr ráncosodik, hanem az emlők és a nemi szervek zsírpárnái is csökkennek. Olykor zavaró lehet az ajkak elvékonyodása, a szájnyálkahártya kiszáradása. A női nemi szervek szárazsága zavarhatja a szexuális érintkezést.

A változókor középső szakaszában alakul ki – olykor szimmetrikusan – a tenyereken és a talpakon a szaruréteg megvastagodása és olykor mély berepedése. Általában a sarkakon jelentkezik először, de bőrápolás nélkül a tenyéren és talpon egyaránt elhatalmasodhat.

Az alkarokon és a lábszárakon megjelenő lencsényi, kerek fehér foltok gyakran örökletesek, napozást követően még láthatóbbá válnak a menopausa idején. Panaszt nem okoznak, nem gombás eredetűek. Kellő hámlasztással tünetmentessé tehető az állapot.

Menopausa idején a pszichés, az anyagcsere és a hormonális változások egészségessé rendeződése lassú, hosszantartó folyamat. Az esetek zömében alig észlelünk szervi eltéréseket. Tudatos életvitellel, állapotunk helyes értékelésével, az esetleges tünetek enyhítésével gond nélkül hagyhatjuk magunk mögött ezt az időszakot. Fontos, hogy ne tekintsük betegségnek szervezetünk természetes hormonális átalakulását!

 
Dr. Major Endre
 
     
 
Nyomtatóbarát verzió Ismerősnek ajánlom Híreink
Lapszemlére feliratkozás Hasznos linkek Orvost Keresek
Vissza Fel Kezdőlap Rólunk