2004 február – március

A hónap kérdése
Jó úton járunk?
Lépésről lépésre telik az emberi élet, lábainkkal sorsunk útját járjuk. Útjaink azonban döntéseinktől függően elágaznak, majd újra és újra elágaznak, utat és zsákutcát mutatva, tanítva, figyelmeztetve és nevelne, pontosan addig, amíg szükséges, türelmesen. A mindenkori emberi kétségek és bizonyosságok között azonban nekünk úton járóknak jut a kérdés: – Jó úton járunk?
Paulinyi Tamás
parapszichológiai kutató
Fókuszban
Árulkodó lábak

Testi-lelki sérüléseink, betegségeink, sőt életünk minden eseménye nyomot hagy rajtunk. Szervezetünk ezekre számtalan módon reagál: keringésünk élénkül vagy lassul, megváltozik izomtónusunk és testtartásunk is. „Amint fent, úgy lent is” – mondta Hermész Triszmegisztosz, azaz a dolgok egyszerre több síkon, több mikrorendszerben is megjelennek. Ilyen rendszerünk a fül, a kéz, az arc, a szem, s nem utolsó sorban a láb is.

Hegedűs Eta
Prevenció és terápia
Ezen ÁLL vagy BUKIK
Gondolta volna, hogy ez a szólásmondás szó szerint és átvitt értelemben is igaz, ha a talpunkra, lábunkra vonatkoztatjuk? Mindannyian ezen állunk, vagy bukunk, ha nem foglalkozunk vele kellőképpen.
Dr. Máté József
Talpaló

Mióta egykori ősünk lemászott a fáról, lábunk alapvetően átalakult. Sarokcsontunk a majmokéhoz képest megnyúlt, az ujjaink viszont rövidebbek lettek. A bokaízület mozgása a lábhát felé megnőtt, a boka alatt elhelyezkedő ízület úgy alakult át, hogy a láb alkalmazkodni tudjon a talaj egyenetlenségeihez. A talajfogáskor fellépő erők tompítására, és a még jobb alkalmazkodás érdekében alakult ki a láb úgynevezett boltozatos szerkezete. Persze ez az átalakulás hátrányokkal is járt: a lábunk kevésbé képes a fogásra, a kapaszkodásra.

Dr. Mező Róbert
ortopéd sebész főorvos
Bőrgyógyászat
10 millió lépés
Az emberi lábat Leonardo da Vinci mérnöki mesterműnek, műalkotásnak tekintette. Igen sokrétű agykérgi összeköttetései révén a legkifinomultabb mozgásra képes, a lábbal festéstől a borotválásig, illetve a 230 cm feletti magasugrásig. A megállás nélküli gyaloglás világrekordja 570 km 6 nap alatt.

Dr. Major Endre

Mozgásterápia
Harmonikus járás
A szervezet ideális energiaszintjének csökkenése gyakran eredményez járászavarokat. A leggyakoribb „járásmódok” közül válasszunk ki néhányat, s keressük meg ezek kialakulásának okát, majd találjunk megoldást megelőzésére vagy megszűntetésére.
Dr. Lángfy György
Életmód
Testmozgás, diéta – mint életmód

Nem voltam kövér gyerek, de nagy volt a pocakom – meséli Béres Alexandra ásványvizét kortyolgatva az aerobic óráját megelőző szünetben. – Szüleim javaslatára ezért kezdtem el a ritmikus gimnasztikát 6 éves koromban, s utána már lebeszélni sem lehetett róla. Magyarországra 1994-ben jött be a fitness, én nyertem meg az első magyar bajnokságot.

Korrekciós módszerek
Tradicionális thai-masszázs
Thaiföld a mosoly országa. Miről ismerhetünk fel egy thai embert? Mindig mosolyog. Meditáció, türelem, kedvesség jellemző erre a népre. A thai-masszázs gyökerei nem Thaiföldre, hanem Indiába nyúlnak vissza. Alapítója Buddha kortársa volt, a legendás Jivaka Kumar Bhacchat, aki a masszázson kívül a növények és ásványok gyógyító erejét, valamint a hidroterápiát is felhasználta. Még manapság is sokan őt tartják az „orvoslás atyjának”.
Faragó László
természetgyógyász
Nevető tanfolyam
Már nevetni sincs kedve? A legjobb gyógyszer a nevetés! Újszerű megoldás a feszültségek megszüntetésére. Éltető lehetőség gyermekeknek, felnőtteknek!
Voleczné Gősi Kati
okleveles fizioterápiás szakember, nevetés-vezető
Fogyókúra
Teher, amit cipelünk
Túlsúlyunk egész terhe a nehézségi erő következtében – legalábbis függőleges helyzetben – az alsó végtagra nehezedik. Hosszabb távon ez a mechanikus hatás (arra hajlamos személyeknél) szerepet játszik az alsó végtag mozgásszervi és keringési rendellenességeinek kialakulásában. A fizikai hatáson kívül számolnunk kell még a zsírszövetben keletkező anyagok károsító hatásával is.

Prof. Dr. Halmy László
a Magyar Elhízástudományi Társaság elnöke

Érrendszerünk

Testmozgás + Értorna = Jó keringés

Önellátó képességünket alapvetően befolyásolja végtagjaink-ban a verőereken túl a visszerek, a nyirokkeringés és ereink tónusát meghatározó érmozgató idegrostok állapota. Életünk folyamán ezek rossz működésének jeleire legtöbbünk csak szépséghibaként tekint.

Dr. Polyák József
belgyógyász-, kardiológus-, klinikai farmakológus szakorvos a magas vérnyomás ellátásának „Európai minősítettségével” rendelkező orvosa
Ok és okozat
Az immunrendszer kudarca

Gyakran furcsán néznek a reumatológusra, amikor ízületi panaszok miatt hozzá forduló betegét gégészeti, szemészeti, urológiai vagy egyéb szakvizsgálatra küldi fertőzéses góc után kutatva. Mi köze a fertőzéseknek a mozgásszervi panaszokhoz?

Dr. Kricsfalvi Péter

Környezetünk
Gondolatok a földsugárzásról

Hazánkban felfokozott érdeklődés tapasztalható a földsugárzás „ártalmaival” kapcsolatban. Se szeri, se száma a különféle megfontolás alapján javasolt védelmi rendszereknek. Nézzük meg, tulajdonképpen mi is az a földsugárzás, mit ért ez alatt a tudomány, kell-e és lehete ellene védekezni?

Béky László

Szexológia
Meglátni és megszeretni?
A pszichológusok a biológusokkal karöltve többször keresték már annak a csodálatos és mámorító érzésnek a vegyületét, annak a szédült érzelmi állapotnak a magyarázatát, amit szerelemnek nevezünk. Szerencsére csak részben találták meg, így még mindig nem lehet pénzért venni ezt az érzést!
Dr. Pándy Mária
szexuálpszichológus
Sztár-riport
„Az egészség – nagy kincs!”

„Az egészségnél nincs nagyobb kincs”, ez nem közhely, mélyen egyetértek vele. Egészségesen élni, vigyázni erre a kincsre komoly kihívás, de ez a színészi szakmával teljességgel összeegyeztethetetlen – tárja szét karjait Kaszás Attila öltözőjében, épp az esti Bánk bán előadásra készülődve.

Prevenció és terápia
Panaszaink télen – Jótanácsok még időben

Az őszi változékony időjárás már próbára tette szervezetünket, lassan kimerülnek nyáron felhalmozott tartalékaink, s az egyre kevesebb fény kissé depresszív hangulatot okozhat. Mindez lényegesen csökkenti fajlagos védettségünket, azaz az immunitást. …

Dr. Tihanyi István
gyermekgyógyász, az Interlab Gyógyközpont igazgató főorvosa
Természetgyógyászat
Tavaszi fáradtság

Az élővilágban minden egyes lény követi a természet ritmusát, vagyis saját bioritmust alakít ki, amely igazodik a környezet periodikus változásaihoz. Ez alól az ember sem kivétel!

Dr. Tihanyi István

Herbárium
Méregtelenítés gyógynövényekkel
– Csalán – Aranyvessző – Mezei zsurló – Gyermekláncfű

Prof. Dr. Kéry Ágnes

Egészségposta
Tejcukor (laktóz) érzékenység
Egyre több szülő, nagyszülő kér tanácsot tejcukor érzékeny gyermekekkel kapcsolatban. Sokan leírták, hogy gyermekeiknél, unokáiknál – amíg szoptak – lényegileg nem volt semmi baj, ám úgy három-négy éves kortól kezdve, de öt-hat éves kortól már kifejezetten megromlott az emésztésük, gyakori lett a hasfájás, a gázosodás, a hasmenések.

Béky László

Tavaszi energia rügyekben, hajtásokban
Sokan érdeklődtek a télvégi vitaminpótlás természetes módszereiről. Javaslatom egyszerű, nézzünk körül a természetben, ahogy elődeink tették.

Béky László

Asztrológia
Nézzünk a lábunk elé!
Ismét egy új évet kezdtünk. Az út már a lábunk alatt, csak lépünk kell.
A kérdés, hogy merre?
Németh Ágnes
okleveles asztrológus
 
     
 
Nyomtatóbarát verzió Ismerősnek ajánlom Híreink
Lapszemlére feliratkozás Hasznos linkek Orvost Keresek
Vissza Fel Kezdőlap Rólunk