ILYEN MÉG NEM VOLT!

Ilyen még nem volt! – mondja Koltai Róbert önálló estje után a kávézóban – tapsolni szoktak, siker van, de hogy valaki odaugorjon a színpadhoz kezet fogni velem az előadás végén, s pont az, akin az egyik poén csattant, ilyen még soha nem volt.
Saját kabarémban a nézők is szerepelnek. Istenien játszik a tömeg, erőt adnak, s lüktetést az előadásnak. Persze ehhez nagyon szigorúan meg kell szabni részükre a játékszabályokat.
Akár színdarabot, akár filmet csinálok, szeretném, hogy jól érezzék magukat, s nevessenek a nézők, de azért történjen is valami, ami „megérinti” őket.

  „Én akkor vagyok boldog,
ha csendet tudok varázsolni, könnyeket és nevetést.”

Milyen hangulatban van mostanában?
Leginkább aggódó, szorongó. Időm nagy részét munkával és a munkához szükséges feltételek előteremtésével töltöm, ami nem könnyű. Márciusban kezdjük új filmem forgatását, melyet 2004 októberében mutatnak be Világszám címmel.

Miből meríti életenergiáját?
Leginkább a munkából. Bár aki ismerte apukámat sportemberként, sportvezetőként, vagy akár nyolcvanon túl is, az tudja, hogy hozzá képest én már most egy cammogó nyugdíjas vagyok.

Mit tesz azért, hogy egészségét megőrizze?
Sokat dolgozom, játszom, engem ez tart fiatalon és jó kondiban.
Egy „munkahelyi baleset” folytán nemrég volt egy kisebb gerincműtétem, azóta kötelezően előírták számomra, hogy minden nap végezzek el egy speciális 20–25 perces tornát, nos ezt 2–3 naponta tényleg végigcsinálom, ennél többre nincs időm.

Sportol-e valamit?
Hogyne, minden este az előadásokon igen komoly testmozgást végzek, száguldozom a színpadon, lépcsőn föl-le, miközben legalább 45 °C van. Előfordul, hogy négy inget is kell váltanom közben. Talán e sok mozgás miatt nem vagyok olyan kövér, mint a volt osztálytársaim.

Dohányzott-e valaha?
Én magam soha, de a színházakban az olvasópróbákon, a megbeszéléseken vagy társaságban mindig ott ülök a füstben, passzív dohányosként.

Ki az egészséges életmód
képviselője a családban?

Leginkább az unokámnak drukkolnék, neki még van esélye rá, mást közel s távol nem látok.
Ő még csak 18 hónapos, de már nagyon hasonlít a fiamra, meg a nagyapjára is!

 
 

Jut-e ideje pihenésre?
Délután jól esik 5 perc alvás, az már rendbe is tesz. Ha este elkezdek tv-t nézni, annyi minden érdekelne, mégis belealszom. Ha játszom, későn érek haza, s útközben állandó programként ott van Lajos.


Ki az a Lajos?

Egy benzinkúthoz befogadott nőstény kutya, akit 7 éve patronálunk, nagyjából azóta, amikor a Miniszter félrelép kezdődött. Ezer vendég közül, a motorhangról messziről megismer. Lajos lényegesen okosabb a legtöbb embernél. Beszélgetni lehet vele, mindent megért, míg az otthoni elkényeztetett kutyáim még a nevükre sem hallgatnak. Lajos minden éjjel kettőig vár, úgyhogy vagy nekem, vagy a feleségemnek, Juditnak mennie kell. Amikor megérkezem, 2 percre odabújik és örül nekem, utána jöhet a kaja.

 

Mi jelenti Önnek a legnagyobb örömet?
Naponta érnek legnagyobb örömök. Az emberek szeretete, biztatása. Tudok örülni színész kollégáim jó pillanatainak is.

Találkozott-e már a feltétel nélküli szeretettel?
Nekem érdekem, hogy a közönség jól érezze magát, részemről ez tehát önzés. A feltétel nélküli odaadó szeretetet még a családban is nehéz megkapni. Nem is erre van szükség, mindenki tegye a dolgát, és akkor a szeretet is jó irányba megy.

Mit jelent Önnek az ünnep?
Néha jól esik együtt lenni a szélesebb családdal, de önmagában ez nem elégítene ki. Én azt szeretem az ünnepekben, hogy félig-meddig olyankor is dolgozhatok. A Kerntől mindig kikapok ezért, de hiába.

Milyen karácsonyi ajándéknak örülne a legjobban?
Ha egy pillanat alatt megszűnne a gyűlölködés légköre, amiben élünk.
Az „átkos rendszerben” egyfelé húzott mindenki, egyfajta összekacsintás uralkodott, maga az „illetékes elvtárs” figura is ezt képezte le. Amióta kitört a szabadság, s a demokrácia még gyermekbetegségét éli, egymásnak esünk. Én legfeljebb csipkelődni szeretek, marni nem, de vannak, akiknek ez „születési rendellenességük – megosztani, marakodni.

Mit kíván karácsonyra a Paramedica olvasóinak?
Azt, hogy ne térjenek le a békés, egészséges életmódot követő útjukról.
Csak így tovább!!

 
     
 
Nyomtatóbarát verzió Ismerősnek ajánlom Kedvencek közé
Lapszemlére feliratkozás Hasznos linkek Orvost Keresek
Vissza Fel Kezdőlap Rólunk